kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Kompetencia fejlesztésben segíthetnek a kutyák

Barátságos, fegyelmezett és türelmes kutyák edzenek vasárnap délután Budapest egyik külső kerületében. Horváth András és Horváth-Tóth Boglárka amellett, hogy kutyákat képeznek, egy-egy céges tréningre is magukkal viszik kedvenceiket. Az állatok már az első néhány percben rámutatnak az emberek gyenge pontjaira.

- Honnan jött az ötlet, hogy a kutyák is részt vegyenek a tréningeken?

Boglárka: Régóta kutyákkal foglalkozunk. A magánéletben mindig a kutyázás dominált, a szakmai részben a tréningek, hiszen eredetileg is trénerként dolgoztunk. A cél az volt, hogy összehozzuk a kettőt.

András: Igen, megvolt a kutya, mint szeretet és létrehoztuk az egyesületet is. Itt a versenyzőket agility-re képezzük ki. De azt vettük észre, hogy hiába van valakinek tíz éve kutyája, nem igazán tudja olvasni a kutya nyelvét. Az ember élete végéig tanulja, hogy a kutya mozdulatai, viselkedése, mimikája mit üzen. Sokszor letükrözik az emberi viselkedést. Pontosan megmutatják, hogy melyek azok a fejlesztendő területek, amiben javulni tud az ember. Erre mondtuk azt, hogy miért nem emeljük össze a kettőt?

Boglárka: Nagyon sok ötletünk volt, de egyik sem állta meg a helyét. Van egy kedves ismerősünk, Mányik Ricsi, aki segítő kutyakiképző. Mivel neki teljesen önmotiváltan dolgoznak a kutyái, úgy gondoltuk, egyszer meghívjuk egy középvezetői tréningre. Vendégszereplésnek indult, de olyan jól sikerült, hogy négy és fél órát töltöttünk együtt a kutyákkal. Itt nagy igazságokra tapintottunk rá.

-Mi volt a következő lépés?

Boglárka: Az egyik legnagyobb problémát először az okozta, hogy céges környezetbe állatot nem nagyon lehet bevinni. A segítő kutyák viszont bemehetnek bármilyen intézménybe, így mi is elvégeztük a tanfolyamot, levizsgáztattuk őket. Rengeteget tanultunk is belőle. Nagy munka volt kidolgozni a módszertant, hiszen ez az egész nem csak itthon új, sehol senki nem csinál hasonlót. Elméletben persze tudtuk, hogy működik. Azt is tudtuk, hogy a mi fejlődésünket teljesen hűen tükrözik a kutyáink, de kérdés volt, hogy miképpen tudunk segíteni másoknak is. Mi sem tudtuk az első alkalommal, hogy mi fog történni. Mert ugye folyamatosan arra lettek kondicionálva a kutyáink, hogy a mi kapcsolatunk váljon szorosabbá és nem arra, hogy nélkülünk dolgozzanak. De csodát láttunk, mert egyből képesek voltak a másokkal való munkára, ráadásul nagyon élvezték.

András: Óriási kérdőjelek voltak bennünk először. Az első alkalom igazi mélyvíz volt, nagyon sokan voltak és mi szerettük volna, ha mindenki pozitív élményekkel távozik. Óriási volt! Azoknak, akik dolgoztak a kutyával, olyan élményt adtunk, amit hogy ha továbbgondolnak, fejleszthetik a gyenge pontjaikat.

- Mindenki szívesen dolgozik a kutyákkal?

András:Nagy kérdések voltak ezzel kapcsolatban is. Mit csinálunk azokkal, akik nem szeretik őket vagy félnek tőlük? Mi lesz azokkal, akik allergiásak? Szerencsére mindháromra volt példa már az első tréningen. Az allergiásokon a foglalkozásokon sosem jelentkeznek a tünetek. Az ember ilyenkor teljesen átkalibrálja magát. Azok számára, akik félnek, mindig nyitva hagyjuk a lehetőséget, hogy dolgozik-e a kutyával. Egy idő után mindenki kedvet kap hozzá és látjuk rajtuk, hogy olyan élményben van részük, hogy az adrenalin folyik ki a fülükön. Ha pedig azt jelzik előre, hogy lesznek, akik nem szeretik a kutyákat, rendszerint észre sem vesszük a foglalkozásokon.

Boglárka: Ezek a szituációk nem feltétlenül arról szólnak, hogy ott a kutya. Ez egy megoldandó helyzet. Az életben is számtalanszor van ilyen, de azt is meg kell ugrani. Lehet, hogy félelmetes, új, undorító, nem számít, ez nem kívánságműsor a való életben.

- Miért hatékonyabb egy kutyás tréning?

Boglárka: A kritikát nehezen fogadja el ember az embertől. Az állatoktól sokkal jobban elfogadják. A kutya nem rivalizál, nem irigy, nem túl büszke.

András: A kutya érzékeny arra, hogy átegye az ember rezgéseit. Egy kutya nem azért agresszív, mert baj van vele, a gazdájában kell keresni a probléma okát. Ez az alapfilozófiája annak, amit beviszünk.

- Minden esetben működik?

András: Mondok egy példát. Vezető beosztású ember nem találja a hangot az emberekkel, arra panaszkodik, hogy mindenki távolodik tőle. A tréningen pedig már az első pillanatokban azt láttuk, hogy akkora lendülettel megy a kutya felé, hogy meg sem tudja simogatni. Azonnal ledominálta. Ez pedig a hétköznapi életben is így működik, a kutya egyből rámutatott erre.

Boglárka: Ahhoz, hogy ezt észrevegyük, ismerni kell a kutyát. Mi azért vagyunk ott, hogy figyeljünk és meglássuk az ok-okozati összefüggéseket. Utána van egy rész, ahol megbeszéljük a csoporttal a tapasztalatokat. Utólag értelmezik, hogy a kutya mit miért tett, az ő viselkedéséhez hogyan köthető.

- Mi a biztosíték arra, hogy a kutyák minden alkalommal megfelelően viselkednek?

András: Naponta legalább fél órát foglalkozunk velük. Ahhoz, hogy egy kutya jó kutya legyen, fizikailag és szellemileg is le kell fárasztani minden nap. Ha ezt nem tesszük meg, elkezd az ösztön működni. Ezáltal tudom biztonsággal bevinni a tréningre.

Boglárka: Persze nem lehet bármilyen kutya terápiás kutya, fontos az ösztönpróba. Úgy, mint az emberek esetében. Például ha nem vagyok szociálisan érzékeny, nem vagyok alkalmas óvónőnek. Mi garantáljuk, hogy a tréningeken nem történik baleset még akkor sem, ha teszem azt, véletlenül rálépnek a kutya farkára.

- Mennyi idő egy kutya kiképzése?

Boglárka: Hosszú folyamat, 2-2,5 év. Ebben nekünk nagyon sokat segít az agility, hiszen itt a kutya csak a gazdira figyelhet, nem rohangálhat el.

- Mit láttok az embereken, egy-egy sikeres tréning után?

András: Nyáron volt egy tréningünk, ott volt egy saját vállalkozással rendelkező, kőkemény csaj. Van egy németjuhász kutyája, imádja, de valamiért nincs kapcsolata vele, nem is meri kézből etetni. Mikor nálunk kézből etette az egyik kutyust, potyogtak az izzadtság cseppek az arcán. Láttuk, hogy teljesen más tudatállapotban van. Úgy ment haza, hogy mától ő is kézből eteti a kedvencét.

Boglárka: Ezeknek az embereknek még többet tudunk adni. És ez a kutyáink érdeme. Kedves állatok, nem teremtenek kellemetlen helyzetet, nem ugrálnak vagy harapnak, kulturáltan tudnak együtt élni az emberrel. Ami még nagyon érdekes, hogy sokszor látjuk, hogy az emberek nem olvassák a saját kutyájuk nyelvét sem. De ez így van az emberek között is, egyre inkább nem figyelünk egymásra. Pedig 75 százalékban nonverbális jelekkel kommunikálunk.

- Milyen feladatok vannak egy ilyen tréningen?

András: Több olyan feladatunk is van, amikor motiválni kell a kutyát, de nem jutalomfalattal. A műanyag labda akkor lesz izgalmas, ha megtöltjük tartalommal. Ha nem sikerül, motiváció terén baj van.

Boglárka: Sültkolbásszal bárki körbevezeti a kutyáját bárhol.

- Van még olyan, ami nehézségeket szokott okozni a résztvevőknek?

András: Kritikus pont a dicséret. A kutya akkor működik jól, ha dicsérik. Éreznie kell, hogy bízom benne, hogy büszke vagyok rá, a végletekig bármit meg tud csinálni és ő a legokosabb kutya világon. De sokszor nem megy. Az emberek nem tudnak dicsérni a mindennapokban. Ezzel pedig meg lehet nekik tanítani. Ennek az inverze, mikor valaki nagyon jól bánik a kutyával, a munkatársai pedig az értékelő beszélgetésen mondják neki, hogy ha a kutyát így dicséred, minket miért nem? A vezető teljesen meg volt döbbenve, hogy így éreznek a beosztottjai.

Boglárka: Egy csomó szervezet és kapcsolat ezektől az alap dolgoktól működne jól. Manapság nincs mire építkezni, nem tudnak dicsérni, kommunikálni, persze, hogy összeomlik egy csomó minden!

András: A kutyák rendszere évezredek óta hierarchikusan működik. Ha nem így lenne, kihalna a faj. Szabályrendszer létezik a cégeknél is, de a legtöbbször nincs meg az alapja a struktúrának. A kutyusok rendszerében olyan szilárdság van, amit senki nem léphet át, mert veszélyeztetné a fajt. És ezek kőkemény szabályok.

Boglárka: Az ember ugyanúgy ösztönből és tudatból működik, csak próbáljuk letagadni. Eltitkoljuk az érzéseinket, nem merünk megélni dolgokat. Mi pedig pont erre próbálunk rávilágítani. Lehet őszintének lenni és lehet kommunikálni a másikkal, mindennek megvan a helye, a módja és az ideje.

Árgyellán Edina
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mire figyeljünk a külföldi vendégmunkások beillesztésénél?

A harmadik országbeli munkavállalók beillesztése, a kulturális különbözőségek kezelése, kihívásokkal teli folyamat lehet. Hódosi Zoltán két... Teljes cikk

Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk