Mentor Oscar: idén rekord számú pályázó volt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöbb mint 8 millió forint értékben vehettek át nyereményeket az idei Mentor Oscar díjazottai. a 7. Magyarországi Coaching Konferencián.
A már hagyománynak számító rangos szakmai elismerést mind szervezeti, mind egyéni kategóriában azok kaphatják, akik hazánkban a legjelentősebb eredményeket érték el a mentoring és coaching szemléletű vezetés terjesztésében és/vagy alkalmazásában a munkájuk során.

Díjazottak
A beérkezett, összesen húsz magas színvonalú pályázat közül a szakmai zsűri döntése alapján a szervezeti kategóriában a díjazottak:
• GE Lighting (GE Hungary Kft.), ahol párhuzamosan két mentoring programot is futtatnak: ez a ,,Felsővezetői Női Mentoring” és ,,HR-es mint Coach" kapta az első helyezést.
• Második helyezett a Magyar Posta Kulcsember Programja, amely 43 mentoráltnak nyújtott támogatást az elmúlt évben.
• A harmadik hely az egyéves mentoring programot működtető IT Services Hungary Kft.-é lett.
• A zsűri különdíjjal jutalmazta a Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központot az induló vállalkozásokat segítő, nagyon átgondolt és alaposan megszervezett mentoring programját.
Az egyéni díjak:
• Első: Gothárdi Ibolya (Vodafone Magyarország Zrt.),
• Második: Martin Coulam (Tesco Globál Áruházak Zrt.)
• Harmadik: Hradek Viktória (AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.)
• Egyéni különdíj: Nagy Terézia (Ericsson Magyarország Kft.).
Erős mezőny
„Minden pályázat méltó volt elismerésre, így a zsűri igen nehéz döntéseket hozott, amikor választani kellett. Az alapos elemzéseket követő vita eredményeként, úgy döntöttünk, hogy csak és csakis a pályázati anyagot vesszük figyelembe a nyertesek kiválasztásakor” – meséli Gerlei Béla a Karrier Intézet igazgatója, a zsűri tagja.
A mentoráltjai ajánlották
„Csodálatos érzés mások útját egyengetni, segíteni a fejlődésüket és támogatni őket a munkahelyi céljaik elérésében… Ez a munkám számomra legjobb része. Az, hogy ezért elismerést, díjat kapjak, az, hogy Mentor Oscar díjat megkaphattam, csak hab a tortán. Boldog vagyok, rendkívül büszke és hálás azoknak a kollégáimnak, akik jelöltek engem erre a szakmai elismerésre.” – nyilatkozta a díj átvételekor Martin Coulam a Tesco működés-fejlesztési igazgatója, aki az elmúlt 15 évben több száz munkatársát mentorálta.
Nem minden mentoring program sikeres
Az átgondolt, jól felépített és támogatott programok viszont kiugró eredményeket produkálnak. Azok a kis- és középvállalatok, ahol mentoringot alkalmaztak 70%-ban öt évig vagy tovább fennmaradnak, ahol viszont nem került sor mentoringra, csak 36% volt a túlélési arány. A mentoring rendszert működtető nagyvállalatok alacsonyabb fluktuációról, gyorsabb beilleszkedésről számolnak be.
Elismerik a mentorokat
A Mentor Oscart hagyományteremtő céllal hozták létre olyan szervezetek, amelyek fontosnak tartják a munkatársközpontú, támogató és ugyanakkor eredményorientált vezetői szemlélet meghonosítását és elismerését. A díj az informálisan és a szervezett formában működő mentoroknak kíván olyan fórumot biztosítani, ahol bemutathatják az eredményeiket, megoszthatják, átadhatják tapasztalataikat és nyilvános elismerést kaphatnak.
A zsűri tagjai voltak:
• dr. Dobay Róbert (Menedzsmentor Kft.)
• Füzér Gábor, Pető Gábor (Assessment Systems Hungary Kft.)
• Gerlei Béla (Karrier Intézet Kft.)
• Komócsin Laura (Business Coach Kft.)
• Sávainé Ábel Anita (K&H Bank Zrt.)
• Skonda Mária exeutive coach és mentor

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?