Nem mérik a tárgyalások hatékonyságát a cégek
Egy felmérés szerint a vállalatok jelentős része nem méri a tárgyalások sikerességét a szervezeten belül. A legtöbb munkahelyen csak az összképet nézik, az egyéni teljesítményeket nem. Pedig sok esetben olyan célok eléréséért is folynak tárgyalások, amelyek nem azonnal vagy nem láthatóan hoznak számokban kifejezhető eredményt.
- A felmérést közel 50 vállalat bevonásával végeztük, a válaszadók pedig a HR és a kereskedelmi terület vezetői voltak. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mérik-e és ha igen, milyen eszközökkel adott személyek tárgyalási teljesítményét. Egyrészről érdekesnek gondoltuk, hogy miként és milyen visszajelzést kap a HR osztály egy-egy, a témakörbe vágó tréning megtérüléséről. Másrészről a tárgyaló munkatárs közvetlen vezetője hogyan látja és értékeli a csapatát - mondta a kutatás kapcsán Tollas Attila vezető tanácsadó.
A felmérésből tanulságos eredmények születtek. A legtöbb vállalatnál a HR csak a tréningek elvégzése után kap visszajelzést a képzés hatékonyságáról. Ezt is főként a képző intézmény vagy az általuk kiadott kérdőíven keresztül. Később, a vállalati szóbeszéd az, ami megerősítheti a tréningre beírató döntését akár pozitív akár negatív irányba. Tréninghatékonyság későbbi, számszerűsített visszamérését nem említették a válaszadók.
Számos cégnél semmilyen mérése nincs az egyéni tárgyalási eredményességnek. Több olyan válasz született, ahol a sikerességet a megkötött üzletszámban vagy a behozott új ügyfelek számában határozzák meg. Volt, aki forgalmi adatokat és egyéb pénzügyi mutatószámokat említett és voltak olyan válaszok is, amelyek szerint félévente, évente elemzik a teljesítményt. Az utóbbiakat főleg a korábban meghatározott KPI-ok (Key Performance Index) alapján. A teljesítményt pedig sok esetben kötik össze az eredményességgel. Hatékonyság és eredményesség páros mérése előre meghatározott célok alapján azonban nem került említésre.
Pedig sok esetben olyan célok eléréséért is folynak tárgyalások, amelyek nem azonnal vagy nem láthatóan hoznak számokban kifejezhető eredményt. A mérés nehézségét az adja, hogy miként határozzuk meg az értékét egy olyan tárgyalásnak, ahol a cél az, hogy megjavítsuk az ügyféllel való viszonyt vagy éppen az, hogy egy jó ügyfél milyen információkkal tud támogatni egy időben és térben is elkülönülő másik tárgyalást. Az említett számokat hajszoló teljesítményértékelő rendszerek nem számolnak azzal sem, hogy mekkora érték maradhatott vajon a tárgyalóasztalon. Nem vizsgálják tehát azt, hogyan lehetett volna jobb üzletet kötni, és min kell a jövőben változtatni ahhoz, hogy legközelebb ez teljesülhessen.
Az időfaktor szintén nehézzé tenne bármilyen kifinomult mérési rendszert. Amíg a mérési rendszerek mennyiségi és kevésbé minőségi követelményeket támasztanak a munkavállalók felé, addig nehéz rávenni őket, hogy egyáltalán foglalkozzanak nem számszerűsíthető információk, célok és akár személyiségrajzok feltöltésével.
A válaszokban volt egy közös vonás. Aki bármilyen mérési rendszerről is beszámolt, az kizárólag olyan számokban kifejezhető eredményről írt, amiben nem szerepelt az ügyfél, mint ember. Talán az üzleti kapcsolat megfelelő minőségét a legnehezebb mérni, ugyanakkor pont ez az, amitől egy üzlet létrejön, és egyáltalán működik.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Tavaly novemberről decemberre több mint 300 fővel bővült a B+N Magyarország 170 fővel pedig a sorozatgyártását felfuttató BMW Debrecenben. Egy éves... Teljes cikk
Mérhetően jobb teljesítményt nyújt az a vállalat, ahol a dolgozói kör nagyobb aránya részesül pluszjuttatásban – derül a Budapesti Corvinus... Teljes cikk
Tavaly októberről novemberre négy vállalatnál változott 100 fő felett az alkalmazotti létszám a legnagyobb cégek körében. A BMW felfuttatja a... Teljes cikk
- Így hat a mesterséges intelligencia a tárgyalásokra 2 hete
- Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere 3 hete
- Unfit for purpose? Why global expertise fails in the Hungarian reality? 4 hete
- Elutasítod a MI képzést? Akár az állásod bánhatja! Kötelezni vagy ösztönözni kell a munkavállalót? 1 hónapja
- 330 új munkahely jön létre Kapuváron 1 hónapja
- 11 óra képernyő, 47 másodperc fókusz – így omlik össze a munkavállalói koncentráció 1 hónapja
- "Gondolkodik, mielőtt beszél?" – vezetőknek való választ adott az olimpiai bajnok 1 hónapja
- Akár napi 40 perccel is gyorsabban tudunk így dolgozni 2 hónapja
- Hasít a job hugging, pedig nem tesz jót a székbe kapaszkodás 2 hónapja
- Új kutatás: Az AI nem levesz a terheinkből, hanem rátesz még egy lapáttal 2 hónapja
- Szerepcsere egy napra: a felsővezetők kasszáztak, a dolgozók elutaztak 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?