kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 6 éve

Sokszínűek a coacheek is




Ahogy a coachok, úgy a coacheek között is többségben vannak a nők, de a különbség azért nem olyan jelentős, mint a coachok esetében. A coacheek nagyjából kétharmada nő, és egyharmada férfi. Az átlagéletkor 41 év, tehát nem nagy a különbség a coachok (43 év) és coacheek között, vagyis nem feltétlenül döntő tényező az életkori szenioritás a coachok esetén, ha kellőképpen felkészültek. Ami szintén nagyon érdekes eredménye a kutatásnak, hogy már nem csak a felsővezetésnek „jár” coach.

Többségben vannak ugyanis a középvezetők (39%), a coachingot igénybe vevő kitöltők között. 22%-ot tesznek ki a szakértők, és a felsővezetők aránya „csak” 29%. Úgy tűnik, egyre több cég belátja, hogy nem csak a legfelső vezetésének, hanem az alkalmazottakkal többségében közvetlen kapcsolatban lévő középvezetői rétegnek is szüksége van munkájához támogatásra.

A coaching még mindig elsősorban a piaci szektorban van igazán jelen, a gyártó cégeknél egyre nagyobb mértékben veszik igénybe, de a mezőgazdaságot és a közszférát még nem sikerült „meghódítani”. Ritka a coaching az egészségügyben és a közigazgatásban is.

A coachingban az ügyfelek leginkább a MEGOLDÁST keresik, SEGÍTSÉGET és TÁMOGATÁST várnak dilemmáikra, és valamilyen elérendő CÉLT tűznek ki maguk elé a folyamatban.



Az ügyfelek 70%-a elvárja, hogy a coachnak felsőfokú végzettsége legyen, a megkérdezettek felének számít, hogy milyen területen szerezte a coach a végzettségét. Akinek ez számít, azok közül 43% pszichológus, míg 26% közgazdász végzettséggel rendelkező szakembert választana.

Úgy tűnik, hogy a kereslet és a kínálat még nincs egészen összhangban egymással, mert míg igény 76%-ban business és executive coachokra lenne, és mindössze 12%-ban life coachokra, addig a kínálat közel fele-fele arányú. 56% business és executive coach és 44% life coach.
Most már mindössze 2% tartja csak divatnak a coachingot. Nyolc éve még 10% körüli volt ez az arány. Többségében a munkáltatók finanszírozzák a coaching folyamatokat: 47% esetében, de figyelemreméltó, hogy a válaszadók majdnem harmada (31%) fontosnak tartja annyira saját fejlődését, hogy önmaga finanszírozza saját támogatását.

Az elmúlt években a coachingot igénybe vevő szervezetek aránya jelentősen megnőtt. Míg 2008-ban még a szervezetek 48%-a nem vett egyáltalán igénybe coachingot, addig 2018-ra már csak 20% nem tart rá egyáltalán igényt. Rendszeresen 31%, míg alkalomszerűen 49% használja. Már nem csak a legnagyobbaknak van lehetősége megfizetni a coachingot. 2008-ban még 61%-ot tettek ki a 250 fő feletti munkavállalóval rendelkező nagyvállalatok, addig 2018-ban ez az arány 58%-ra csökkent. Egyre több szervezet képezteti ki saját belső coachait, akik folyamatos támogatást tudnak nyújtani állandó jelenlétükkel a vállalatnál, valamint alkalmazotti státuszuk mellett ez a megoldás alighanem jóval költségtakarékosabb is a cégek számára, mint a kívülről érkező coachok szerződtetése. Ezt a tendenciát megerősíti Komócsin Laura, a Business Coach Kft ügyvezetője is (az egyik legnagyobb coach képző a hazai piacon, a végzett coachok közel 40%a tanult náluk), mert 2016 óta körülbelül ugyanannyian járnak vállalati belső coach képzéseikre, mint amennyien a nyitott coach képzésekre. Úgyhogy a belső coachok „intézménye” várhatóan tovább fog bővülni. A szervezetek 42% használ csak külső coachingot, 40% külsőt és belsőt egyaránt, míg 18% csak belső coachokat alkalmaz.

A HR szerepe

Nagyjából harmad-harmad arányban kezdeményezi a coaching folyamatot a HR és a coachee maga. Míg 21%-ban a közvetlen vezető, 17%-ban a felső vezető. Vagyis a HR-nek még mindig kulcsszerepe van a coaching kultúra elterjesztésében a cégnek, de úgy tűnik, hogy maguk az érintettek is egyre kezdeményezőbbek. Vagyis jelzik igényüket, ha úgy érzik coach támogatására lenne szükségük.


Döntő tényezők

A coach kiválasztásánál a legmeghatározóbb tényező a szimpátia, utána sorrendben, de nagyjából hasonló mértékben számít a szakmai tapasztalat, a coach képzés, az ajánlás és a referencia.



Úgy tűnik, kevésbé döntő az iparági tapasztalat, a coach életkora és a nemzetközi minősítés sem nyom igazán jelentősen a latban. Talán ennek jelentőségével, minőségbiztosítási szerepével még kevésbé vannak tisztában a megrendelők, de ahogy a konferencián is elhangzott, az ICF magyar tagozata minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy hangsúlyozza ennek fontosságát.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Operaénekes vagy pilóta - és coach is egyben
2. oldal - Sokszínűek a coacheek is
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mindenki coach, aki coachol? - avagy a life coaching sötét oldala

2019 és 2022 között 54 százalékkal nőtt a life coachok száma, így ez az egyik leggyorsabban növekvő szakma az Egyesült Államokban. Népszerűsége... Teljes cikk

Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk