Valódi szakmává válhat-e a szexmunka?

Anastacia a harmincas évei elején járó, skót lány. Derékig érő, szőke haja, a világra rácsodálkozó, nagy kék szeme, kevés ruhával fedett, karcsú alakja van. „Elvarázsolt”, partiba induló egyetemista jut róla az eszünkbe. Nem annyira kirívó ma már a mindkét alkarján lévő tetoválás sem. Csak amikor kiállt középre, és a pulpituson helyet foglaló szexmunkások – a kollégái – felé mutat, akkor derül ki, hogyan éli ő is az életét.

Annak idején egyedül maradt két kisgyerekkel. Jövedelmet kellett szereznie, és ő úgy döntött, hogy a teljes állású munka helyett – amely mellett alig látta volna a gyerekeit – csak napi pár órát lesz távol, rugalmasan. „A választás lehetősége nyilván korlátozott volt. De akkor is a miénk. Nem áldozat vagyok, hanem egy döntést hoztam, ami által jobb anyává válhattam”- mondja. Anastacia most a szexmunka dekriminalizációjáért küzd, aktivistaként, és szexmunkásként, mert ez a hozzáállás a „földfelszín alá nyomja” őket.

Tegyük félre a tabukat!

Makó Klaudia, a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének jogásza arra hívta fel a megnyitóban a figyelmet, hogy a szexmunkáról, és a -munkásokról sok helyen, és esetben beszélnek, de szinte soha nem hívják meg magukat az érintetteket ezekre a fórumokra. Éppen ezért a „Semmit róluk, nélkülük”- elv alapján szerették volna ezt a műhelymunkát megszervezni, a Pride hetében. De ez nem jöhetett létre, mert a rendezők visszavonták az engedélyt.

Alföldi Andrea, az MNSZ elnökeként is felhívta a figyelmet arra, hogy még a civil világban is tabu minden, ami szexmunkával kapcsolatos tevékenység. Pedig sokakat érint, sok mindenkinek vannak gondolatai, tapasztalatai erről a tevékenységről. A sokféle nézőpontot össze kell hozni, beszélgetni kell, mert senki számára nem jó, ha ilyen erős tabuk vannak egy társadalomban.

Orbán Krisztina Kolos, a Transvanilla Transznemű Egyesült vezetője, aki szintén szervezője volt a kerekasztal beszélgetésnek, kifejezetten az LMBTQ szexmunkások ügyét szerette volna átbeszélni, mivel ezek az emberek is tagjai a transznemű közösségnek, és „egy transz-személyt sem hagyunk hátra”, mondta a nyitó beszédben.

Szinte alig van kutatás, és tény-adat arról, hányan vannak, és mit is csinálnak az LMBTQ emberek. Egy 14 évvel ezelőtti felmérés szerint az EU-ban 6 százalék transznemű, és 2 százalék cisz férfi (akinek a születéskor kijelölt biológiai neme megegyezik a nemi identitásával, vagyis önazonosságával és annak testi megjelenésével - forrás) él.

Közülük sokan kezdenek szexmunkába. Van, aki a transzfób környezete, vagy a gazdasági hátrányok, az oktatási ellehetetlenítések miatt választja ezt az életmódot. A harmadik világban szinte mindegyikük előbb-utóbb szexmunkássá válik. Kolumbiában 99, Venezuelában 66, és Törökországban 76 százalékuk választja ezt az életet. Egy másik kutatás szerint 1700 transznemű embert ölnek meg egy év alatt Európában, és közülük csak 65-en nem szexmunkások.

„Mivel a közösségnek nagy része ebből él, beszélni kell az LMBTQ szexmunkáról”- indokolta az aktivitást Orbán Krisztina Kolos. Ő most, a szervezete nevében úgy gondolja, hogy ezt a tömeget áldozatként beállítani, és az önrendelkezésüket megkérdőjelezni elfogadhatatlan.

Egyszerű a meghatározás: ez egy munka

Körülbelül egy hónapja van új irányelve az AI-nek a szexmunkával kapcsolatba, mondta Demeter Áron, a szervezet képviseletében. „Ez egy munka, amit marginalizált helyzetű társadalmi csoportok végeznek, akik a tevékenységük során, emberi joguk tekintetében, sok esetben sérülnek. A kormányoknak, a jogrendszernek védenie kellene őket, de ezt nem teszik meg. Kényszer HIV-tesztelésre viszik, kilakoltatják, diszkriminálják, fizikai erőszaknak teszik ki őket”- állítja az emberi jogokkal foglalkozó szakember. Az AI most azt szeretné elérni, hogy a kormány dekriminalizálja teljesen a szexmunkát. Ehhez három irányban küldenek felkérést. Egyrészt arra kérik a kormányt, hogy védjék a szexmunkások emberi jogait. Másrészt, a zaklatásokról, a diszkriminációról meg kellene hallgatni a forrást, azaz a szexmunkásokat. Harmadrészt, segíteni kell őket megfelelő egészségügyi, és szociális ellátáshoz, oktatáshoz, munkahelyhez jutni.

„Sokkal több emberi jogi sérüléshez vezet az, ha kriminalizálják a szexmunka nyújtását, és vásárlását”- indokolta a tevékenységét Demeter Áron.

A szexmunka: sok mindennel összefüggő munkaként is értelmezhető

Egy 85 országra kiterjedő tevékenységű, civil szexmunkás-hálózat , az ICRST koordinátora Luca Stevenson, aki a jogvédő tevékenysége mellett ma is aktív szexmunkás. Most 50 országból toboroztak 40 résztvevőt, akik Budapesten kapnak speciális tréninget arról, hogyan védhetik meg magukat, illetve miképpen tudják megőrizni az egészségüket.

Az ICRST álláspontja szerint a szexmunkára egy speciális, sok mindennel összefüggő munkaként érdemes tekinteni. „A szolgáltatás eladóit láthatatlanná tették, rendőrileg ellehetetlenítették. De itt minden, LMBTQ ember számít!”- hívta fel a figyelmet a szervezete céljára az aktivista-szexmunkás.

„Szinte vadásszák a lányokat Szerbiában”

A rendezvényen részt vett a nagyon extravagáns külsejű Kristina is, aki Szerbiában él, és 7-8 éve foglalkozik szexmunkával, illetve az óta dolgozik jogvédőként is. Az országban év elejétől változott meg a jogi szabályozása a prostitúciónak, azóta mindkét felet, a szexmunkást, és a klienst is büntetik. A többi szervezettel együtt kezdtek el küzdeni a dekriminalizálásért, hogy semmilyen módon ne kapcsolódhasson a börtön, a rendőri erőszak, és a felbátorított, egyéb társadalomból érkező erőszak az ő munkájukhoz. „Szinte vadásszák most a lányokat Szerbiában. Őket teszik a kliens letartóztatásáért is felelőssé”- mondta a szexmunkás-aktivista.

Kristina egyéni escort, de úgy képes az összefogást erősíteni, hogy létrehozott honlapot, social media oldalt arra, hogy a visszaéléseket megoszthassák a lányok a többiekkel, és az egész szerb társadalommal. Ő most egyébként a legnagyobb akadálynak a mindent elsöprő korrupciót tartja, amelyet szinte lehetetlen megszüntetni.

Szvetlana is Szerbiából érkezett. Két szervezetben dolgozik aktivistaként, és ezen kívül vállalja a szexmunkát is. Ő arról a dehumanizációs folyamatról beszélt, ami a büntetések kapcsán, a rendőrség közreműködésével éri őket. Ami külön probléma a számukra, csökkenni kezdett a kliensek száma, aránya. Volt ilyen hasonló időszak, a válság után, de akkor tudták, hogy ez a gazdasági körülmények miatt történik, és csak átmeneti jellegfű. „Most jött el az az idő, hogy mindenki félni kezdett”- mondta. Önszervezettségre, összefogásra van szükségük ebben a helyzetben.

Roxana Bukarestben született, de Budapesten él egy ideje. A poszt-szocialista országokban szervezett civil szervezetet képviseli, és közben ő is aktívan dolgozik a piacon, mint transznemű szexmunkás. Ő úgy látja, hogy egy sor kirekesztettel, például a HIV-vel élőkkel, a droghasználókkal hasonló problémáik vannak, például az állam magas szintű erőszaknak teszi ki őket. De, mégis egy furcsa jelenséget is megfigyelt az utóbbi időben. „A kevésbé tiszteletreméltó életet élő tagjait a kirekesztettek nem vállalnák föl többé. Mintha ezzel akarnának tiszteletet kicsikarni a többségi társadalomból”.

Mónika az egyetlen, magyar résztvevője a panelnek. Ő idehaza „láthatatlan” életet él. Nyilván a telefonjáról, vagy a Facebook profiljáról beazonosítható lenne a hatóságok számára, de nem hirdet, nincs honlapja, rejtőzködik. Azért vállalta a jelenlétet, mert a számára az a legfontosabb, hogy tudassa a résztvevőkkel, érdeklődőkkel, az ő döntése is önkéntes volt. Az iskolái végeztével nem talált munkát, és azért kezdett el független escortként dolgozni, hogy eltarthassa magát. „Ez egy nagyon rossz hírű munka, de nem borzasztó, sőt, sok esetben érdekes. Ez az oka annak, hogy 12 év alatt nem untam meg”- mondta.

Egy önérzetes, jól szervezett, identitását egyelőre kereső társadalmi réteg, az önkéntesen dolgozó, független szexmunkások kaptak lehetőséget a megszólalásra. Ami hiányzott, az a szándék, hogy a saját mércéjük szerint elkezdjék kidolgozni azokat a belső sztenderdeket, ami alapján a szexmunkának ez az oldala akár szakmává is válhatna. Ha megvannak a szakmai alapok, akkor automatikusan kikerülhet a büntetés alól az, aki betartja a szabályokat, és csökken a kiszolgáltatottság is. De ehhez láthatóvá kell válni, ami - akár a mostani rendezvény tekintetében – az itthon élők számára ma még nem vállalható.