Versenytilalom: a kötbér már nem tartja vissza a munkavállalókat?

Cikksorozatunkban arra teszünk kísérletet, hogy a várható gyakorlat szemszögéből értékeljük alaposabban az új Mt. egy s más jogintézményét. Elsőként a versenytilalomhoz kapcsolódó kötbér változásait vesszük górcső alá.

Nyugat-Európában már korábban felismerték, hogy - miként az egykori mester mosolya sem őszinte, midőn korábbi inasa ugyanazon településen nyit műhelyt - a korábbi munkavállaló fejében összegyűlt ismeretanyag vagy megy a konkurenciához, vagy avultatni kell. Utóbbihoz persze pénz szükséges, hiszen egyrészt közhely, hogy mindent ez mozgat, másrészt a szakmájából "kiszorított" volt munkatárs megélhetése sem kerülhet veszélybe.

Erre találták ki az ún. versenytilalom jogintézményét, amely - legalábbis saját munkajogászi tapasztalataim alapján - az utóbbi években nyerte el létjogosultságát, mostanra már egyre ritkább az ingyenes (így eleve érvénytelen) versenytilalom és a munkavállalók is kezdik megszokni a gondolatot, hogy - persze közel sem ingyen - pár évet hivatásukon kívül kell eltöltsenek, míg visszatérhetnek a szakmába. Az utóbbi csoportban található néhány renitenst pedig igen hatékonyan tartotta vissza az ügyeskedéstől a polgári jog egyik legzseniálisabb leleménye, a kötbér.

A korábbi rend ugyanis engedte, hogy a Ptk. legyen a versenytilalom háttérszabálya, így tehát kifejezett lehetőség nyílt arra, hogy meggyőző erejű kötbérkikötés bírja jobb belátásra a szabálytalankodókat; a volt munkáltatónak ráadásul esetleges kárait sem kellett fáradtságosan kimunkálnia, hiszen a kötbér lényege épp az ún. kárátalány-jelleg: akkor is jár, ha kár nincs, vagy kevesebb, mint a kötbérösszeg.

Közben persze rengeteg cikk jelent meg a versenytilalom egyéb vonatkozásairól, anomáliáiról, így a szakmai közvélemény jogos izgatottsággal várta, mit szűr le a tapasztalatokból a jogalkotó. Aztán eléggé meglepődve kellett olvasnunk az új Mt.-nek már a tervezetét is, a versenytilalom Ptk.-s háttere ugyanis eltűnt. Mivel a fent említett gyakorlati tapasztalatok alapján a kötbér nélküli versenytilalom annyit sem ér, mint a papír, amire leírták, lázas keresés kezdődött, hátha a jogalkotó valamiféle "átkaroló hadművelettel" eleve általában lehetőséget adott a Ptk. háttérszabályként történő alkalmazására.

Az ember már-már megkönnyebbülten sóhajtott volna fel, hogy igen, tényleg, az új Mt. 31. §-a háttérszabályként rendeli alkalmazni, a Ptk. XVII-XXII. fejezeteit, a mosoly épp csak akkor fagy le a gyakorló jogász arcáról, amikor utána lapozván látja, hogy ez valóban csak a jognyilatkozatokat fedi le, a kötbér bizony "egy házzal odébb", jelesül a Ptk. XXIII. fejezetében (246. §) szerepel. Azaz legalábbis ez a klauzula nem segít a kötbér beemelésében, márpedig - nézetem szerint - a versenytilalom írott malaszt maradhat, ha a betartatását célzó legfontosabb jogintézmény elérhetetlenné válik.

Mit lehet még tenni? Az ember elkezdi forgatni a részben a jogszabály megszerkesztői által jegyzett kommentárt, az mit mond a helyzetről. Itt igen érdekes okfejtés olvasható, amely szerint bár a kötbérnek magának valóban nincs keresnivalója a munkajog berkeiben (!), az új Mt. kártérítési passzusai (jelesül a 177. §) által felhívott Ptk.-rendelkezések (a kommentár szerzői szerint a 360. § (3) bek.) lefedik a hézagot.

Mármost: nevezett Ptk.-passzus csak azt mondja, hogy a kártérítési követeléseket többek közt a követelést biztosító mellékkötelemmel is meg lehet támogatni, ebből azonban közel sem olvasható ki, hogy munkaviszony (korábbi) felei között kötbér eleve kiköthető lenne. Egyrészt a fentebb írtak szerint behivatkozott mögöttes polgári jogi szabályokból eleve hiányzik a kötbért szabályozó fejezet (vagy akár csak paragrafus), másrészt a polgári jogi kártérítés mellé akkor lehet kötbért rendelni, ha ennek (ti. a kötbérnek) a kikötésére munkajogilag szabályosan sor kerülhetett.

Eleve: a versenytilalmat sértő munkavállaló nem érvel rosszul, ha azt mondja, korábban a Ptk. (a maga egészében) kifejezetten a versenytilalomhoz rendelt háttérszabály volt, az új Mt. viszont ilyen kitételt nem tartalmaz, a contrario tehát a jogalkotó valamiért szűkíteni akarta a munkáltató mozgásterét, hiszen elvette tőle a Ptk. általános és teljes alkalmazhatóságának lehetőségét. (Ellenérvként persze felmerül, hogy a Ptk. így is meghatározó elemévé vált a munkajognak.) Azaz: nem lenne szükség ilyen nyakatekert kereszthivatkozásokra, mint amit a kommentár ír, ha a jogalkotó a korábbi kitételhez eleve hozzá sem nyúl (vagy nem így).

Mivel a kommentár érvelése a fentieket ismétli a versenytilalomról szóló 228. §-nál, jogosnak tekinthető az álláspont, hogy a jogalkotó feleslegesen nyúlt hozzá a szabályozási háttérhez (még inkább: pont nem ott és nem úgy igazított, ahol és ahogy pedig lehetett volna). A kötbérelemre a gyakorlat és az elmélet szerint ugyanis fokozottan szükség van, ehhez képest alkalmazhatósága nagyságrendeket veszített egyértelműségéből.

Zárszóként pedig megjegyezhető, hogy amennyiben az Mt. 177. § alapján alkalmazható kártérítési szabályokat úgymond "komolyan vesszük", úgy mi akadálya nemcsak az ex-felek közötti versenytilalomban, de magában az élő munkaviszonyban is kötbérrel megtámogatni minden munkáltatói kárigényt? Ezt az Mt. 31. §-hoz (!) fűzött kommentár persze kizárja, mondván, nem fér össze a munkajog világával. Akkor viszont mégis hol húzza meg a határt a jogkereső laikus közönség? Honnan szűrje le, meddig "fér bele" egy kötbérkikötés és honnantól már nem?

Álláspontom szerint tehát a korábbi gyakorlatot megerősítő bírósági döntés(ek)re, még inkább a következő novellizálás alkalmával a konkrét szabály visszaemelésére van sürgősen szükség ahhoz, hogy a jogbiztonság ne szenvedjen csorbát és ez a rendkívül életképes jogintézmény ne kerüljön ki "élete virágában" a jogi köztudatból.

Dr. Göndös Gábor munkajogász