kapubanner for mobile

Legfrissebb híreink - 4367. oldal

19 éve Az MSZP újabb pedagógussztrájkkal számol

Ötpárti egyeztetést szeretne az oktatási reformról az MSZP, többek között a kistérségi iskolákról és a teljesítményalapú bérezésről egyeztetnének. A párt ugyanis nem tartja kizártnak, hogy az átalakítások bizonyos pontjai miatt sztrájkok, demonstrációk lesznek tavasszal. Teljes cikk...


19 éve 2006: a felszámolások éve

Több mint 10 százalékkal 9200-ra emelkedett a felszámolás alá kerülő cégek száma 2006-ban Magyarországon - derül ki az Opten Kft. adataiból. Ez nemcsak abszolút értelemben rekord, de a működő vállalkozások arányában is az eddigi legmagasabb, holott a megelőző években lassú mérséklődés mutatkozott. Teljes cikk...


19 éve Mégis lesz munkáltatói adómegállapítás

A korábbi kormányzati tervekkel ellentétben mégsem szűnik meg a munkáltatón keresztül történő adóbevallás lehetősége. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodás alapján készült el a pénzügyi törvénycsomagnak az a nemrégiben elfogadott módosító javaslata, amely szerint a munkáltatók ismét vállalhatják dolgozóik adójának a megállapítását. Teljes cikk...


19 éve Leépítéseket hoz az AXA-Winterthur fúzió

A francia AXA biztosító konszern a svájci Winterthur átvétele nyomán leánycégeinél költséget csökkent, és ezzel összefüggésben munkahelyeket számol fel. Svájcban csupán a Winthertur központjában mintegy 350 munkahely megszüntetésével számolnak. Teljes cikk...


19 éve Januártól magasabb a családi pótlék összege

Idén 6,2 százalékkal emelkedik a családi pótlék összege. A családok gyermekenként legfeljebb 1400 forinttal több támogatásban részesülhetnek havonta, a megemelt támogatást februárban kapják kézhez. Teljes cikk...


19 éve Már 44 ezer START-kártyát igényeltek

Decemberig több mint 41 ezer pályakezdő kapta meg az alkalmazásuk esetén a munkáltatónak kedvezményt biztosító START-kártyát. A kedvezményezettek közé idén a gyesen, gyeden lévők, és az ötven év felettiek is bekerülnek. Teljes cikk...


19 éve Rekordot döntött a felszámolások száma 2006-ban

Magyarországon tavaly 21 500 cég szűnt meg, ebből 9200 került felszámolás alá az Opten Kft. adatai szerint. Teljes cikk...


19 éve Egyre vonzóbb privatizációs célpont az Állami Autópályakezelő

A nyáron megjelent a privatizációs törvény módosítása, amely lehetőséget biztosít arra, hogy az Állami Autópályakezelő Zrt.-nek (ÁAK Zrt.) csak 25 plusz 1 százaléka maradjon tartós állami tulajdonban, azóta folyamatosan jelentkeznek a bankok, illetve a szakmai befektetők, akik között vannak Magyarországon, illetve Európában autópályákkal foglalkozó társaságok egyaránt. Teljes cikk...


19 éve Kevesebb munkára vágyunk 2007-ben

A munka és a szórakozás közti egyensúly megtalálása - ezt kívánják legtöbben maguknak az új esztendőre az ACNielsen piackutató nagyvállalat felmérése szerint. Teljes cikk...


19 éve Ötszázan vonultak nyugdíjba a prémium évekkel

Két évvel ezelőtti indulása óta több mint ötszáz közszolgálati dolgozó vette igénybe a prémium évek programot - áll a kormányszóvivő újévi közleményében. Teljes cikk...


19 éve Kapósak az értékesítők az álláspiacon

Németországban a legkeresettebb szakma az értékesítői. A személyzeti vezetők 32 százaléka nehezen tölti be a sales pozíciókat. Magyarországon is sok állásajánlat szól értékesítőknek. Teljes cikk...


19 éve Költségcsökkentés elbocsátásokkal

Mivel nem lesz alacsonyabb a bérminimum összege, több foglalkoztató kénytelen lesz munkaerőt elbocsátani a kereskedelemben. Az egyezséget az hiúsította meg, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség tagsága nem támogatta egyöntetűen az alkut - számol be a Világgazdaság. Teljes cikk...


19 éve Mi változik január elsejétől?

Január elsejével viszonylag kevés új szabály lép életbe, az év első hónapjaiban azonban annál több újdonsággal találjuk majd szembe magunkat elsősorban az oktatás és az egészségügy területén. Teljes cikk...


19 éve Mit várnak a kiscégek 2007-től?

A hazai cégek 2007 első félévére szóló üzleti várakozásaiban nagyfokú bizonytalanság érezhető. A nem túl bíztató gazdasági kilátásokra talán az Új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terv pénzei nyújthatnak gyógyírt. Teljes cikk...


19 éve Kóka megfékezné a politikusokat és az adóemelést

Kóka János, gazdasági miniszter még több garanciát kíván beépíteni az államháztartás rendszerébe, hogy a megtakarítások az adósság csökkentését, a gazdaság fejlődését szolgálhassák Teljes cikk...


19 éve Munkabiztonság: 7 milliárd büntetést szórtak ki

Idén 7,18 milliárd forint bírságot szabott ki az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), a büntetésből a munkaügyi bírság értéke csaknem ötmilliárd forintot tesz ki - tájékoztatta a Szociális és Munkaügyi Minisztérium pénteken az MTI-t. Teljes cikk...


19 éve Nyugdíj: idén másképpen számolnak

Akinek a nyugdíját 2007-ben állapítják meg, 202 ezer forintig számít be a keresete teljes egészében a nyugdíjba (a limit 28 ezer forinttal magasabb, mint volt egy évvel korábban) Teljes cikk...


19 éve Adóváltozás adóváltozás hátán

Ha január 1., akkor adóváltozás. Nem lesz ez másként ezúttal sem. Nemcsak ezért nem okozhat tehát meglepetést a vállalkozások és magánszemélyek számára az adó- és járuléktörvények számos ponton történő módosulása, hanem azért sem, mivel az elmúlt két év során az adójogszabályokat a kormány - a kiszámíthatóság igényével szembemenve - vagy fél tucat salátatörvénnyel formálta át aktuális céljainak megfelelően, és alig akadt olyan hónap 2005-ben és 2006-ban, amikor ne lépett volna hatályba valamilyen új rendelkezés. Teljes cikk...


19 éve 45 ezer munkáltatót ellenőrzött idén az OMMF

Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség 2006-ban az eddigi adatok szerint összesen közel 45 ezer munkáltató munkaügyi és munkabiztonsági ellenőrzését végezte el. Mindez 345 128 munkavállalót érintett. Teljes cikk...


19 éve Változik a foglalkoztatási törvény

Változott a foglalkoztatási törvény január elsejével: az európai uniós elvárásokhoz igazodnak az álláskeresők elhelyezkedését segítő támogatások, az állami foglalkoztatási szolgálat megyei elrendezése pedig regionálissá alakul. Teljes cikk...


legfrissebb.html