A karrierben bekövetkező törés mögött személyes és munkahelyi okok egyaránt állhatnak. A karrierbuktató okokat legtöbbször csak a munkavállaló szüntetheti meg, de a munkaadó is sokat segíthet ebben, főleg a dolgozók közti személyes konfliktus esetén, derül ki a Világgazdaság cikkéből.
A vállalatok számára ajánlatos válság-forgatókönyvekkel rendelkezni. Minél szerteágazóbb a cég tevékenysége, minél bonyolultabb műszaki vagy szervezeti téren a működési rendszer vagy rendszerek, annál inkább szükséges a forgatókönyvek megléte. Ennek képezi fontos részét a jól kidolgozott kommunikációs aspektus.
Az állásinterjú előtt gyakori, hogy várni kell a titkárnőre a leendő főnök társaságában. Sokan gondban vannak az ilyen helyzetekben, hiszen nem tudják mit ajánlatos, mit illik mondani ez alatt a néhány perc alatt. A "small talk" alábbi szabályait követve azonban már a legelső, ráadásul váratlan helyzetben elejtett mondatokkal is sikereket érhet el a pályázó.
Az új állást keresőknek ma már gyakran két-három lépcsőben is bizonyítani kell rátermettségüket az adott munkára, ennek során pedig a legváltozatosabb próbatételeken esnek át. Az alkalmasság felmérésének munkáltatók által kedvelt eszköze a teszt, amelytől viszont a munkavállalók többsége megretten, derül ki a Népszabadság cikkéből.
A gyári munkás azt nyilatkozta, hogy nem bánta meg, amit tett. Teljes cikk
A rendkívüli hidegben a tervezettnél gyorsabban fogynak a hajléktalanellátásban gyakran pótlásra szoruló ruhaneműk, ezért több vidéki városban... Teljes cikk
Nem aprózta el a karácsonyi meglepetést a Magyar Államkincstár: több ezer dolgozó kapott közel 52 ezer forint értékű ajándékcsomagot, tele... Teljes cikk
Életének hetvenegyedik évében, kedden meghalt Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, többek közt a Sátántangó és a Werckmeister... Teljes cikk
A munkahelyi ajándékozás meglehetősen érzékeny terep. Egy jól eltalált gesztus erősítheti a csapatkohéziót és a megbecsülés érzését, egy... Teljes cikk