Felnőttképzés: egyeduralkodóvá válnak a kormányközeli cégek?
Kormányközeli alvállalkozókat hozhat helyzetbe a jövő hónapban parlament elé kerülő új felnőttképzési törvény, amely újraszabályozná az iskolarendszeren kívüli szakmai képzését végző, piaci alapon működő vállalkozások jogi környezetét - cikkezi a Népszava.
Várhatóan novemberben terjeszti a kormány az Országgyűlés elé az új felnőttképzési törvényt, amellyel a Fidesz saját, 2001-ben még az első Orbán-kormány idején elfogadott szabályozását akarja felváltani. Mivel a jogszabálytervezet tartalmi koncepcióját csak augusztus végén hozták nyilvánosságra, ha megszületik a törvény, a felnőttképző vállalkozásoknak alig egy-másfél hónapjuk lesz arra, hogy beszerezzék a szükséges engedélyeket, képzési programot, tananyagot készítsenek és fogadtassanak el.
A Népszavának nyilatkozó felnőttképzési cégvezetők szerint a kormánynak ezzel az a célja, hogy a független, piaci alapon működő felnőttképzőket bedöntse, és a tanfolyamindítási monopóliumokat "baráti", kormányközeli vállalkozóknak kiszervezze.
A lap emlékeztet: a tavaly elfogadott szakképzési törvény alapján a kormány hatalmas, több ezer tanulót foglalkoztató, állami fenntartásban lévő térségi szakképzési/felnőttképzési központokat akar létrehozni, így erős a gyanú, hogy a független intézmények tönkretételével valójában a konkurenciát akarják megszüntetni.
Ha a piaci kiszorítás nem lenne elég hatásos, a kormány további "meglepetéseket" tartogat a tanfolyamszervezők számára. Az ötletek között van például az eddig adómentes OKJ-s és akkreditált képzések árának 5 százalékos áfával való megterhelése, de tovább drágíthatja a tanfolyamokat a képzési óraszámemelés is. Tovább fokozhatják a felnőttképzők adminisztrációs költségeit az olyan, felesleges bürokratikus terhek, mint például a kötelező tanári óraterv. Megszűnik a tanulók előképzettségét figyelembe vevő "moduláris vizsgáztatás" is.
Az egyik felnőttképző vezetője szerint belátható időn belül megszűnik a független felnőttképzés.
Népszava

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon