Komáromi Ágnes, a Schenker Kft. HR vezetője
Komáromi Ágnes a vállalati HR-rel a Szerencsejáték Zrt.-nél ismerkedett meg, de volt már fejvadász, egy négycsillagos szálloda és a Gazdasági Versenyhivatal HR-vezetője, mielőtt elfoglalta volna a Schenker Szállítmányozási és Logisztikai Kft. HR vezetői székét.
Szakmai pályafutását 2000-ben egy személyzeti tanácsadó cégnél kezdte, ahol elsősorban IT és telekommunikációs területre keresett közép- és felsővezetőket, szakembereket, valamint beosztott munkatársakat hirdetéses és adatbázisos keresés, illetve fejvadászat révén. Ezen kívül klasszikus key account feladatkört látott el a magyar és multinacionális üzleti partnerek felé.
2009-ben pályázat útján került a Gazdasági Versenyhivatal HR-vezetői pozíciójába, azonban a hivatal élén történt változások következtében a 2010-es év végével egy uniós fejlesztési forrásokat kezelő intézményhez váltott. Itt – csakúgy, mint a Versenyhivatalban - a fő feladata a humán erőforrás feladatok teljes körű irányítása; a létszám és munkaerő gazdálkodás, a kompenzációs rendszer működtetése, a teljesítmény-értékelési, valamint a cafeteria-rendszer rendszer kidolgozása és működtetése, a toborzás-kiválasztás, a munkaügyi feladatok irányítása, valamint a képzések koordinálása volt. Ezen kívül fontos kihívást jelentett még a Környezetvédelmi Fejlesztési Igazgatóság és az Energiaközpont Nonprofit Kft. egyesülésével kapcsolatos HR feladatok előkészítése és kivitezelése.
A viszonylag rövid államigazgatási kitérő után visszatért a versenyszférába. 2011 decembere óta a Schenker Szállítmányozási és Logisztikai Kft. HR vezetője. Komoly kihívást jelentett számára a 2010-es fúzió (a Schenker felvásárolt néhány kisebb-nagyobb szállítmányozó céget) után egy jól működő humán erőforrás rendszer kiépítése, hisz a munkavállalók összetétele minden szempontból igen heterogén volt. Jogelőd, cégkultúra, életkor, juttatási rendszer szempontjából egyaránt. A cég egyaránt foglalkoztat fizikai munkakörökben dolgozó kollégákat, illetve több diplomás munkatársakat is. Az egyik legjelentősebb lépcsőfok a cafeteria-rendszer bevezetése volt 2012-ben.
A rendszert sikerült arra a szintre fejleszteni, hogy 2014-ben a rangos zsűri a Schenker Kft.-nek ítélte az Év cafeteria-rendszere díj harmadik helyezését.
Az elmúlt három év során sikerült a HR több területét szabályozniuk oly módon, hogy az megkönnyítse mind a HR, mind pedig a kollégák munkáját. Ágnes kiemelte ezek közül a jogviszonnyal kapcsolatos összes dokumentumuk sztenderdizálását, valamint a cég szervezeti és működési szabályzatának elkészítését. Részt vesznek a cégcsoport nemzetközi HR projektjeiben, melyek közül a legjelentősebb talán a munkavállalói elégedettségi felmérés, melyben kétévente több százezer munkavállaló vesz részt világszerte. Ennek teljes belső kommunikációja és koordinálása a HR osztály feladata.
Sok a kihívás, a HR-vezető példaként a toborzás-kiválasztás folyamatának sztenderdizálását, illetve HR kontrolling folyamatok bevezetését említette meg.
Szakmai hitvallásának alapja, hogy a HR feladata a munkáltatói és munkavállalói érdekek összehangolása, illetve még inkább annak megértetése, hogy a felek kölcsönösen egymásra vannak utalva, és valójában nincsenek különálló érdekek. - Munkámban segít a kommunikációs és kapcsolatteremtő képességem, illetve az a multikulturális környezetben szerzett tapasztalat, melyet egyrészt munkámban, de még inkább a külföldön töltött évek során szereztem - mondta Komáromi Ágnes.
A szakember szeret olvasni, illetve színházba, koncertre járni. - A színház kiskamasz korom óta fontos része az életemnek, hetente legalább egyszer igyekszem eljutni kedvenc színházaim valamelyikébe (az utóbbi időben ezek közül több megszűnt vagy teljesen átalakult, sajnos), egészen a székesfehérvári színházig elmegyek egy jó előadás miatt – tette hozzá Ágnes.
Kisfia tízéves, két éve a szigetszentmiklósi zeneiskola fúvószenekarában dobol, jelenleg a gimnáziumi felvételi előtt állnak.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 6 napja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 2 hete
- Transport Coordinator 2 hete
- Így lehetsz jobb vezető nőként 2 hete
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 1 hónapja
- Cafeteria rendszered hatékonyság-növelése 1 hónapja
- Organizational Development Manager 1 hónapja
- Nincs szánalmasabb közhely annál, hogy "ezek a mai fiatalok" 1 hónapja
- Miért nem érti meg a cégvezető a dolgozót? 2 hónapja
- Új HR vezető a Debrecen International Airportnál 2 hónapja
- Megújul a Shell Hungary vezetősége - novembertől új HR-vezető is érkezik 2 hónapja

Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja