kapubanner for mobile
Gyimóthy Éva
Szerző: Gyimóthy Éva
Megjelent: 11 éve

További intő jelek

images



4. Nincs világos jövőképe a cégről


Rossz jel, ha a leendő főnökünk nem igazán tudja elmondani, hogy milyen a cégnél a kultúra, mi a vállalat küldetése. Ez abba az irányba mutathat, hogy nem igazán tudja, mi folyik a vállalkozásánál. Mindkét szakember elismeri ennek a jelnek a jelentőségét. Egy vezetőnek ugyanis maximálisan tisztában kell lennie a cég kultúrájával, küldetésével, céljával.

- Miként ítéli meg helyesen az emberek teljesítményét egy vezető, ha nem tudja, ki milyen feladatot lát el, milyen munkaköri kritériumoknak kell megfelelnie? Hovatovább így motiválni sem tud. Így a dolgozó nem azt fogja kapni a munkáltatótól, amire számít, ami szintén felmondáshoz vezethet - vizionálja a pszichológus. Ha tehát ezt tapasztalja egy álláskereső, mindenképp gondolkodjon el, akar-e egy ilyen cégnél dolgozni.


5. Rendezetlen iroda



Nem érdemes mellébeszélni, a rendetlen, papírhegyekkel körülvett, zsúfolt iroda visszatetszést kelt mind a leendő munkavállalókban, mind a potenciális ügyfelekben és azt sugallja: a főnök nem tudja kontroll alatt tartani a dolgait, és a csapatát sem tudja összefogni - véli a karriertanácsadó. Füzér Gábor szerint ez szintén nem egy olyan tényező, ami miatt azonnal sarkon kellene fordulnia a pályázónak. Ha ez még társul tíz másik negatív tényezővel, akkor kell kereket oldani. Hiszen a káosz nem zárja ki azt, hogy a főnök kiváló csapatjátékos, együttműködő, empatikus, rugalmas ember legyen - magyarázza a pszichológus. Tehát nem kell rögtön elítélni azokat a vezetőket, akik nem adnak annyira a környezetükre, a külsőségekre, illetve kissé szétszórtak.

Fülöp Zsuzsa kiemelte: a munkakörnyezet számos fontos információt hordoz magában, csak tudni kell, mit figyeljünk. Az irodába belépve megismerhető a cég helyzete, küldetése (vagy éppen annak hiánya), munkatársak viszonya, munkáltatói márka értéke stb. Sokat elárul a cégről és az ott uralkodó viszonyokról, miként beszélnek egymással és főnökükkel a dolgozók. Szintén fontos megnézni, a cég arculata, csapata, termékei, eredményei, sikerei visszaköszönnek-e valamilyen módon a környezetben (például képek formájában). Ebből ugyanis megtudható, mennyire büszke a cég termékeire, dolgozóikra, mennyire becsüli meg őket, vagyis jó munkahely-e - sorolja a kulcsfontosságú jeleket a Manpower szakembere. A munkakörben dolgozó munkatársak megjelenése az állásinterjún szintén előre jelzi a munkahely értékét, hangulatát, megmutatja érdeklődésük meglétét avagy hiányát, illetve azt, hogy számít-e a dolgozók véleménye.


7. A fluktuációt firtató kérdés megtagadása



A szakemberek abban is egyetértenek, hogy nyugodtan rá lehet kérdezni az utolsó munkatárs távozásának okára. Ha azonban a vezető nem hajlandó megválaszolni a kérdést, érdemes arra gyanakodni, hogy nem egy jó munkahely a cég, ugyanis túl nagy lehet a fluktuáció. Füzér Gábor rendkívül furcsállná a jelölt helyében e kérdés megválaszolásának visszautasítását és további kérdésekkel jutna közelebb az igazsághoz.


8. Nem tud válaszolni a meghirdetett pozícióval kapcsolatos kérdésekre



Heather Huhman szerint, ha a vezető nem tud válaszolni a meghirdetett pozícióval kapcsolatos kérdésekre, abba az irányba mutathat, hogy nem igazán érdekli a csapata munkája, nem foglalkozik azzal. Az Assessment Systems Hungary vezető tanácsadója szerint ez ugyanaz a kategória, mint a cégről hiányos információkkal rendelkező főnök. Vagyis ha ilyen főnökkel kerülünk szembe egy állásinterjún, nem érdemes arra további időt fecsérelni. - Ha egy főnök ezen információknak nincsen birtokában, nem tudja, hogy kit is keres valójában. Egész egyszerűen szimpátia alapján fog választani, vagy ami még rosszabb a pszichológus szerint, saját profiljához hasonló embert vesz fel az adott munkakörhöz szükséges képességektől, szaktudástól függetlenül. - Ha a pályázó az intő jeleket figyelmen kívül hagyja, nem fog tudni jól teljesíteni, mivel nem tudják, mit is kérhetnek rajta számon, így egyéb, nem szakmai tényezők fognak szerepet játszani az ő megítélésében - magyarázza a pszichológus.

Fülöp Zsuzsa szerint ennek két oka lehet. Az egyik, hogy egy HR-essel van dolgunk, aki nem mélyedt el az adott szakmában (pl. szoftverfejlesztés). A másik magyarázat azonban már kevésbé fest előnyös képet a cégről. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a vezető azért nincs tisztában a meghirdetett pozíció paramétereivel, mert újonnan alakult munkakörről van szó, vagy egész egyszerűen nem veszi azt komolyan. Utóbbi esetben intő jelként kell számon tartani.

9. Nem tudja elmondani, hogyan tudna a jelentkező bepasszolni a szervezetbe

Ha a főnök nem tud célokat felsorolni a jelentkező számára, miután felvették, akkor ez azt jelentheti, hogy ez az állás nem prioritás számukra, nem foglalkoznak az ott dolgozókkal.

- A kilencedik jel alapján sem lehet valakire ráhúzni a rossz főnök jelzőt. Számos tényezőn múlik az illető beilleszkedése, és ne feledkezzünk meg a csoportdinamikáról sem - figyelmeztet a pszichológus. Fülöp Zsuzsa szerint ennek több oka is lehet: például a kialakulatlan munkakör, a már említett piackutatás, mert már megvan az emberük, vagy éppen a fejben már egy másik cégnél dolgozó vezető.


+1 tipp



Az Assessment Systems Hungary vezető tanácsadója szerint érdemes a megérzéseinkre hallgatni és átgondolni az állásinterjúk előtt, milyen embertípusok nem passzolnak hozzánk, ki az, akivel nem tudnánk együttdolgozni. Ha pedig épp egy ilyen típusú főnök nyújt nekünk kezet az állásinterjún, gondoljunk arra, hogy nem biztos, hogy nekünk ott a helyünk.

Összefoglalva, számos tényező inti óvatosságra a pályázókat, de tudni kell értelmezni ezeket a jeleket és tisztában lenni a kép összetettségével. Nem kell mindennek jelentőséget tulajdonítani, de egy fontos jelet sem szabad elbagatellizálni. A jó helyzetfelismeréshez nem árt egy jó adag élettapasztalat, emberismeret és egészséges önértékelés sem.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - 9 intő jel az állásinterjún - ha ilyen a főnök, légy óvatos
2. oldal - További intő jelek
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Networking mesterfokon - mit tegyünk, ha nehezen jegyezzük meg a neveket?

A személyes figyelem növeli az ügyfélélményt, legyen szó vendégről, ügyfélről vagy épp üzleti partnerről. A név használata azt üzeni: "Fontos... Teljes cikk

Hogyan tehető vonzóvá a vegyipar a Z generáció számára?

Sok cég küzd a tehetséges fiatal kollégák megtalálásával és megtartásával. A hazai gazdaság egyik legerősebb ága, a vegyipar számára azonban... Teljes cikk

Kiderült: a szakmailag nőies viselkedés még férfiakat is diszkriminálhat

Megnyilvánul-e a nemek között egyenlőtlenség az online szakmai együttműködési platformokon, és ha igen, miképp? Erre kereste a választ... Teljes cikk