kapubanner for mobile

A Corvinus Egyetem is csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz

A Tanítsunk Magyarországért program célja az, hogy 2030-ra minden Magyarországon felnövő gyermeknek legyen szakmája, illetve szerezhessen érettségit, diplomát. A tapasztalatok szerint ugyanis sok 14 éves gyerek lemorzsolódik, amikor az iskolaváltás miatt több órát kell utaznia, illetve új közösségbe kerül. A mentorálás révén ezt szeretnék megelőzni.

A Corvinus Egyetem is csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz. A két éve elindult kezdeményezés keretében jelenleg 13 egyetem 888 mentora segít 95 településen 3362 kisdiákot, és további 1500 egyetemi hallgató vesz részt mentorképzésen. A következő két évben a tervek szerint 2500 mentor és 10 ezer általános iskolás kapcsolódik be.

A Tanítsunk Magyarországért keretében a kistelepüléseken élő 7-8. osztályos gyerekek szakképző iskolákba, egyetemekre, oktatási centrumokba látogatnak mentoraik kíséretében. Ez fontos az olyan településeken élő gyerekek számára, ahonnan nehéz továbbtanulni. 

A tapasztalatok szerint ugyanis sok 14 éves gyerek lemorzsolódik, amikor az iskolaváltás miatt több órát kell utaznia, illetve új közösségbe kerül. A program ezt szeretné megelőzni. 

Eddig a részt vevő diákok 99 százalékának sikerült továbbtanulnia - hívta fel a figyelmet György László,  az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.

Takáts Előd, a Corvinus rektora pedig a megállapodás aláírását követően arról beszélt: fontos a társadalmi szerepvállalás, mert "csak együtt tudjuk csökkenteni" a társadalmi különbségeket, javítani az esélyegyenlőséget.

A Corvinus elitegyetem szeretne lenni, de nem a jelen, hanem a jövő elitjének az egyeteme - mondta a rektor. Hozzátette: reméli, hogy a hallgatóik által mentorált diákok között lesznek olyanok, akik egyszer maguk is a Corvinuson tanulnak majd.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek