Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő Megjelent: 3 éve

A karrier csúcsát csak visszanézve látja az ember - ezért jobb a hegymászás

A nagyobb hegyek szinte sosem magukban állnak - mindig kisebbeken át vezet oda az út. Először azokon kell átjutni, aztán kezdődik a nagy mászás – ezt a magyarázatot fűzte ügyfelem a rajzhoz, amit kérésemre készített. A karrierjéről beszélgettünk, és mivel tudtam, hogy szabadidejében hegymászó, megkértem, hogy rajzolja le, hogy ha az életútját egy hegy megmászásához hasonlítja, ő hol tart most ebben az expedícióban. Meglepetésemre egy hegyláncot rajzolt, és önmagát egy kisebb hegy tetejének közelében rajzolta le. A cikk végén a beszélgetés legérdekesebb tanulságát is elárulom majd.

A sport és a vezetői karakter összefüggése már jó ideje foglalkoztat - hajlok arra, hogy szoros összefüggés van a kettő között.

Konzultánsként felfigyeltem arra, hogy felsővezető ügyfeleim közül többen is gyakran különös lelkesedéssel beszélnek az általuk művelt sportról. Eleinte csak érintik a témát, de ha érdeklődést mutatok, képesek teljesen önfeledten, egészen hosszan beszélni róla. Metaforáikat, hasonlataikat is gyakran merítik ebből, ami arra enged következtetni, hogy a sportágban szerzett tapasztalat fontos részévé vált tudásuknak.

Kutatóként pedig azt találtam, hogy a leadership, mint identitás rendkívül szoros kapcsolatban áll az élettörténeti narratívával – azaz, hogy a valódi (azaz a leader típusú) vezetőt már arról is felismerhetjük, ahogyan önmagát szemléli és ahogyan saját történetét szavakba önti. Ez igaz az életének bármely területére – így a sportra is.

A szöveg- vagy narratíva analízis, mint módszer, a coachingban sokféle néven ismert. Én a saját módszeremet alkalmazom, és általában az ügyféllel közösen végezzük el az elemzést, gyakran meglepő tanulsággal. Feltevéseim vizsgálatához nemrég készítettem egy pilotkutatást, amelyben vezetőket kértem arra, hogy beszéljenek részletesen a sportról, amelyet választottak. A beszámolók közül négyet mutatok be, mivel a tenisz, a hosszútávfutás, a vitorlázás és a hegymászás narratívája bizonyult a legizgalmasabbnak. Mint látható, ezek egyike sem csapatsport. Ez talán nem is véletlen.

A tenisz: a született győztesek sportja

A tenisz elsősorban állóképességet kíván, ugyanakkor valamiféle mérnöki kreativitást és rugalmas alkalmazkodást is előfeltételez. “Kitartás, maximális odaadás, magas fokú koncentráció”- fogalmaz a brókerként indult vállalatvezető.

A tenisz, úgy tűnik, azon vezetők sportja, akik igazi versenyzők. Számukra a legfontosabb a gyorsaság és pontosság, és ezért ők sosem engedik meg maguknak, hogy szellemi-fizikai kondíciójuk romoljon.

Tipikusan ilyenek a pénzügyi szektor döntéshozói. A tenisz ma már nem az úri “fehér sport”, hanem a feszültség levezetésének olyan módja, ahol ezek a döntéshozók – bár talán nem tudatosan – szüntelenül tesztelik is önmagukat. “A teniszben a legjobb, hogy mindig lehet újat tanulni, sőt változtatni is a játékon, nemcsak tökéletesíteni.”

Ideális esetben ehhez párosul a ragadozók képességeihez hasonlatos, mindig ugrásra kész rugalmasság, valamint a szívósság és az összpontosítás képessége. “A teniszben a kitartást lehet megtanulni, mert nagyon nehéz játék. Az ütő ütési felülete nem nagyobb egy tenyérnél, kb. 100 km/órával szeretnéd elindítani a labdát és a 24 méter hosszú pályán akár 1 fok ütő és labda kapcsolati eltérésnél 1 métert is tévedhet a labda pontossága.”

Fontos, hogy teniszt ellenfél ellen játsszák, vagyis a küzdés, küzdelem nem csak önmagáért való, saját (belső) korlátainkkal való harc, hanem mindig van egy (vagy több) külső ellenfél is. Igaz, a teniszben partnernek nevezik a pálya túloldalán álló játékost, jó okkal. Kívülről nézve tényleg olyan, mintha egymás edzői lennének, kölcsönösen segítenék egymást határainak feszegetését.

De a teniszben végső soron mégiscsak a győzelem a kulcs, ennyiben tehát tenisz a hatalom-játék sportja is, amiben csak a kitartóak, gyorsak és eszesek a komoly esélyesek.

A tenisz tehát: az individualista siker-orientáltak sportja.“Nagyon sokat kell gyakorolni egy jó ütést, és nem a fogat is összeszorító játék a győztes játék.”

Úgy tűnik, a vezető, ha a teniszt választja, játék közben nagyon hasonló módon viselkedik, mint a vezetői szerepében, csak éppen leomlanak a társadalmi konvenciók falai. “Mindenki káromkodik a pályán (a nagy bankárok is), ezért inkább a teljes, levetkőzött énjét láthatod másoknak.”

Hosszútávfutás: a magányos sport

„Jó stressz-űző, tudsz közben gondolkodni.” „Strukturálja az életedet, célokkal is.” A hosszútávfutás igen gyakran csak az érett felnőttkorban válik kedvelt sporttá. Szimbolikus értelemben az életút extenzív szakaszának felel meg: sokan akkor találnak rá, amikor a látványos, intenzív (és expanzív) szakaszon már túl vannak.

Általában kicsiben kezdik, aztán egyre inkább rákapnak az ízére, egyre kevésbé önmagáért űzik ezt a sportot. Célokat tűznek ki, amelyek egyféle erőpróbák, természetesen önmagukhoz mért módon. „Először csak futottam, egyre nagyobb távokat, de az hamar kiderült, hogy nekem ez nem megy, ha nincs valami körülhatárolható, szemmel látható cél. Ezért lett az első félmaraton, onnan pedig már tényleg csak egy lépés volt a teljes lecsúszás; hogy belefogjak egy maratoni felkészülésbe.”

A hosszútávfutás magányos sport. Sokkal több benne a csendes lemondás, mint a látványos eredmény. „A maratonfutásban nem ahhoz kell igazi kitartás, hogy végigcsináld a 42 kilométert. Három-négy-öt órát bármikor ki lehet bírni. Az igazi maratoni meló, hogy az azt megelőző hónapokban akkor is kimenj megcsinálni a napi edzésadagot, amikor esik az eső, sötét van, fúj a szél, másnapos vagy, vagy éppen egy jó kis teraszpartira vagy hivatalos.”

Úgy tűnik, a hosszútávfutó nem azért választja éppen a futást, mert az egyenesen következik vezetői szerepéből. A tenisszel ellentétben, a sporttal töltött idő ez esetben nem része a vezetői eszköztár fényesítésének. Nem szükségképpeni következménye az alapkarakternek sem - éppen fordítva, éppenséggel visszahat a személyiség egészére. Sokkal inkább okozat, mint ok. A tudatos identitás-formálás tudatosan választott eszköze. „Van egy viszonylag szűk kör, amibe azok tartoznak, akik képesek lefutni egy maratont. Jó tudni, hogy én is az egyikük vagyok. Nem gondolom, hogy ez amúgy bármilyen értelemben érdem lenne, csak egyszerűen egy tény, ami hozzám tartozik.”

A futás egyszerű: nem kíván semmilyen drága technikai eszközt, különleges helyszínt, ennyiben tehát meglehetősen demokratikus és sallangmentes sport. Sokan éppen azért kedvelik, mert ami pénzért megvehető, már megszerezték, és szeretnének visszatalálni a dísztelen örömökhöz.

Nem meglepő az sem, hogy ez a letisztulás igen gyakran az életkorral érkezik meg. Egyre többen vannak, akik az életközepi válság idején, az első komolyabb „garanciális hardverhibák” kiütközésekor találják meg maguknak. „A futás révén sikerült tudatosítani, hogy így működöm. És arra tanított meg, hogy ha van cél, akkor azt tolni kell akkor is, amikor éppen nem esik jól.”

Vitorlázás: az együttműködés iskolája

A hajótulajdonosok sajátos kasztot képeznek a gazdasági arisztokrácián belül is. Habár ehhez a hobbihoz gyakran társítunk afféle képzeteket, mint a hivalkodás és felesleges luxus, létezik egy egészen más nézete is. A vízen való lét egyfajta vállalt kiszolgáltatottság. Ismeretlen terep, amelyet jó, ha alázattal közelít meg az idegen. „Vitorlázni azért csodálatos, mert a víz mindenben más, mint a szárazföld. A szél olyan elem, amivel nem lehet harcolni, csak együttműködni, és mindig lehet jobban, pontosabban. A hajó nem megy valahonnan valahova, hanem az úton levés a lényeg, a vízen nyugalom van, csak azzal vagyok együtt, akivel én akarok, lehet beszélni és - ami szinte sehol máshol nincs - el lehet tölteni sok órát valakivel úgy, hogy nem kell beszélni, hallgatni is lehet.”

Azok a vezetők, akik a vitorlázást választják, gyakran versenyszerűen is gyakorolják. A vitorlásverseny látványos és elegáns – és komoly csapatmunka. De olyan is van, aki éppen az ellenkezőjét keresi az efféle kihívásnak. „Én nem versenyzek a vízen, mert mindenhol máshol azt teszem, itt a lassúság és a siklás a fontos, nem a célbaérés - nekem.”

Hegymászás: tervezés és kockázatvállalás

Hegymászás azoknak való, akik szeretnék magukat elpusztíthatatlannak érezni. A vezetők közül általában a fiatalabbak gyakorolják, aminek részben gyakorlati okai vannak (a felkészüléssel együtt ez a leginkább időigényes sport, emellett kifejezetten kockázatos is).

A cikk elején idézett ügyfelem a kedvemért most pontokba is szedte, mit tanult hegymászásból, amit karrierjében is hasznosít. Nagyon úgy tűnik, hogy szempontjai a vezetői kézikönyvekben is helyet kaphatnának.

“Célkitűzés: olyan hegy, illetve azon olyan útvonal megmászását kell célul kitűznöm, ami a saját és társaim képességeihez mérten megvalósítható ugyan, de már kihívást jelent, így siker esetén több jutalommal jár, mint egy rutinfeladat elvégzése (épphogy a komfortzónán kívül).

Elemzés: fejest lehet persze ugrani az ismeretlenbe, de minél pontosabban elemzi az ember a tényezőket, annál több esélye van a sikerre: az út technikai nehézsége, objektív veszélyek (pl. kőhullás), mászók pillanatnyi erőnléte, időjárás, stb.

Eredmény-orientáltság: ha az ember kint van a hegyen, akkor tényleg mindent alárendel annak, hogy elérje a célját, hiszen sok esetben a társán kívül nem számíthat más segítségre. Hiába vannak lent a völgyben a hegyimentők, a saját életüket ők sem teszik kockára.

Elköteleződés: sok olyan helyzet adódik, amikor egy ponton túl már fizikai képtelenség visszafordulni, csak a csúcson keresztül lehet lejutni a hegyről. Átlépni ezt a határt: komoly döntés.

Rugalmasság: a külső (pl. időjárás) és belső (pl. mentális erő) körülmények természetesen nem mindig a tervek szerint alakulnak. Ilyenkor néha nagyon mélyre kell nyúlnia az embernek, hogy alkalmazkodni tudjon. De ha nem is extrém a helyzet, akkor is folyamatos figyelemre és alkalmazkodásra van szükség.

Kockázatvállalás: a hegymászók leginkább kockázat-értékeléssel töltik az idejüket, amikor a kocsmában a következő útjaikat tervezgetik. Csupán annyi különbözteti meg őket a nem-mászó emberektől, hogy tudatában vannak a kockázatoknak, elfogadják és vállalják azokat a nagyobb "haszon" reményében.“


De a legfontosabb nem az, hogy a csúcsot elérjük, tette hozzá ez a hegymászó-felsővezető. Az igazi kihívás: lejönni a hegyről. A leggyakoribb hiba, amit a túlságosan magabiztos vagy vakmerő hegymászó elkövethet, hogy alábecsüli a lejutáshoz szükséges időt és energiát. Ezért a komoly balesetek vagy épp tragédiák többnyire ekkor következnek be.

Megjegyeztem ezt a történetet, és néhány hónappal később egy jóval idősebb, karrierjének csúcsán lévő, és épp az „életközepi válságával” bíbelődő felsővezetőnek is elmeséltem.

Meglepődve hümmögött a párhuzamon: valóban, a karrier tervezésénél mindig csak a felfelé vezető utat próbáljuk magunk elé képzelni... pedig, aki magasra jut, az magasról is eshet, ha hiányzik belőle a bölcs előrelátás.

Egy másik ügyfelem, érintettként elolvasva ezt az írást, úgy fogalmazott: a karrierben sokkal nehezebb felismerni azt a pontot, amikor a csúcson vagyunk. Mert a karrier csúcsát, a valódi hegycsúcsokkal ellentétben, általában csak utólag látja az ember.

Mihalik Judit
Konzultáns, Executive Coach
Horizont Coaching ©

Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Együtt lépnek a V4-ek az osztrák családtámogatás csökkentése ellen

A visegrádi négyek és több ország közösen lép fel az Ausztriában külföldi munkavállalóknak fizetett családtámogatások csökkentése ellen, az... Teljes cikk

Lemondott a brit Brexit-ügyi miniszter

Nem tudja "jó lelkiismerettel" támogatni a Brexit feltételrendszeréről szóló, a kormány által jóváhagyott megállapodás-tervezetet - indokolta... Teljes cikk

Nem használ munkájához számítógépet a kiberbiztonságért is felelős japán miniszter

Nem használ munkájához számítógépet az egyebek közt a kiberbiztonságért is felelős japán miniszter - derült ki Szakurada Jositakának a japán... Teljes cikk

Megnyugodhatnak az Angliában dolgozó magyarok

A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló, szerda este közzétett megállapodás-tervezet szerint megkötések nélkül... Teljes cikk

Vitatják, miért kell a gazdagoknak kedvezni

A lengyel alkotmánybíróság helyteleníti a leggazdagabbak számára hátrányos társadalombiztosítási módosításokat. A megtámadott előírások... Teljes cikk

Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár