Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 2 hónapja

A diákmunka helye az új normálisban

Zajlik a visszaépülés azokban az iparágakban is, amelyeknek a járvány miatt szinte teljesen le kellett állniuk. A diákmunkára idén nyáron is jelentős igény lesz, a körképünkben szereplő szolgáltatók azzal számolnak, hogy a diákfoglalkoztatás visszaáll a pandémia előtti szintre. Ráadásul a rendszer rugalmas, ami mindenkinek előnyt jelent a bizonytalan körülmények között.

Különösen a pandémia első időszakában számos terület állt le azok közül, amelyek a diák munkavállalók körében népszerűek, például a turizmus, vendéglátás, rendezvények stb. Azok a területek, amelyek gyorsan alkalmazkodtak, ahol gyorsan át tudtak állni home office-ra ott kevésbé volt jellemző a veszteség. Erről számolt be Baross Levente, a Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke. Mivel ők elsősorban szakmai munkákra, ezen belül is kiemelten IT területre specializálódtak, a support, fejlesztő, tesztelő pozíciókban dolgozó hallgatóknak továbbra is nagy szükség volt a munkájára. „Idén tovább bővítette a lehetőségeket egy pályázati forrás, amelynek keretén belül az IKT cégek három hónapig ingyenesen foglalkoztathatnak rajtunk keresztül IT diákmunkaerőt. Ez kétségtelenül hatalmas könnyebbség a kis- és középvállalatoknak, miközben a diákok ugyanúgy fizetéshez jutnak” – mondja Baross Levente.

Magukra találó szektorok, új munkakörök

Az iskolaszövetkezetek éves szinten nagyjából 20%-os visszaesésről számoltak be a 2020-as évre vonatkozóan. Mindenki az első hullámot nevezte meg a legnagyobb megtorpanás időszakaként, amiből a nyár visszahozta a forgalmat, majd az őszi lezárások újra visszavetették. „Turizmus, vendéglátásból eltűntek a megbízások, de például a kereskedelem erősödött, így aki dolgozni akart az tudott, de diákok oldaláról sem volt olyan érdeklődés, mint a korábbi években”- foglalta össze az elmúlt időszakot Laczi Péter, a Pannon-Work operatív igazgatója. Tóth Rozália, a Prohuman Diákmunka vezetője a kiskereskedelem nem élelmiszerrel foglalkozó területeit (például a ruhaboltokat) emelte ki, amelyeknek hónapokra be kellett zárniuk, így az ott dolgozó diákok elvesztették a munkájukat. „Voltak ugyanakkor szektorok, ahol növekedés is tapasztalható volt a diákok foglalkoztatásában. A házhoz szállítás előkészítése, megvalósítása és az ezzel kapcsolatos logisztika területén a korábbinál több diák tudott elhelyezkedni” – folytatta Tóth Rozália. A logisztikai területet emelte ki, mint húzóágazatot Kott Zoltán, a Meló-Diák elnök vezérigazgatója is.

Bár egyes vélemények szerint az turizmusnak hosszabb időbe fog telni, mire magára talál, a Pensum Diákmunka Szolgáltató ISZ igazgatóságának elnöke, Dr. Hadházy Péter jelezte, hogy piackutatásunk alapján a vendéglátó és turisztikai szektortól várnak jelentős igényeket a nyáron, valamint a raktári áru-összekészítő (komissiózó) és a futár területeken. „Mint egy vendéglátós szakember elmondta, tartanak attól, hogy az ideiglenesen elküldött konyhai és felszolgáló munkatársak egy jó részét nem tudják majd visszacsábítani magukhoz. Ezekben az esetekben ésszerű megoldás lehet a diákmunka” – jelezte az elnök.

De más meggondolások is szólhatnak a diákmunka mellett, ahogy Kott Zoltán említette: „a még mindig bizonytalan gazdasági helyzetben a cégek számára megfontolandó lehet, hogy ne az állandó munkatársaik számát növeljék először, hanem az ingadozó kereslethez alkalmazkodó, rugalmas munkaerőt alkalmazzanak”. Sőt a koronavírus új betöltendő pozíciókat is hozott, például a kereskedelemben, amire a diákok kifejezetten alkalmasak, hozott példát Tóth Rozália: „A nagyobb üzletekben ugyanis a bevezetett vásárlói létszámkorlátozások óta a diákok sorszámot osztanak és a vásárlókat számolják a szabályok betartása érdekében. A felnőtt munkavállalóknak ugyanis erre nem lenne kapacitásuk a saját feladataik mellett. Mostanra az irodai területen is felélénkült a kereslet a szellemi munkára jelentkező diákok iránt is és partnereink egyre több „gyakornokot”, illetve egyszerű irodai diákmunkaerőt keresnek.” Így a diákmunkások alkalmazása területén exponenciális növekedéssel számolnak.

Ezzel Laczi Péter is egyetért, hiszen már vannak konkrét megrendeléseik fürdőkből, élményparkokból, a mezőgazdasági szektorból, forgalomszámlálás, IT megbízások a normál napi üzletmenet mellett. Felhívta a figyelmet, hogy „érdemes mielőbb jelentkezni munkára, hogy mindenki számára tervezhető legyen az elkövetkezendő időszak.”

Az informatikai területen érzékelhető munkaerőhiány enyhítése is hajtja a diákok felé a munkáltatókat, akik ráadásul, ha éppen ezen a területen tanulnak, különösen komoly hozzáadott értéket jelenthetnek a cégnek. A fiataloknak pedig jól jön a munkatapasztalat a későbbiekben. Baross Levente úgy véli, ezt a piac is egyre jobban belátja: „úgy látjuk, piacon oldalon is egyre inkább felismerik, milyen fontos már tanulmányaik alatt lecsapni a megfelelő munkaerőre. A legtöbb diáknak ugyanis már diplomaszerzés idején konkrét főmunkaidős ajánlata van, a mi diákjainknak is 73%-a marad annál a cégnél, ahol előtte juniorként dolgozott.” Így az egyetemista informatikusok olyan erős alaptudással indulnak el a munkavállalás útján, amely mentén a rekordgyorsan fejlődő technológiai világban is azonnal le tudják követni a változásokat.

Rugalmasság, alkalmazkodás mindkét oldalon

A szektorban más változást is hozott a járvány következtében kialakult gazdasági helyzet, folytatta a Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke: „a fluktuáció csökkent: a partnerek jobban figyeltek a diákok megtartására (főként az IT szektorban), sőt több helyen béreket is emeltek, illetve a hallgatók is jobban megbecsülték munkahelyüket. Munkaadói oldalon növekedett a home office elfogadottsága, és azt gondoljuk, a 2020-as év mindenkit megtanított a rugalmasságra.” A Pannon-Worknél is az a tapasztalat, hogy a munkáltatók a diákok megtartása érdekében nagyon rugalmassakká váltak. „Természetesen itt is megjelent a home office lehetősége, órarendhez igazodó munkaidő-beosztás készül. Kijelenthető, hogy több cég munkaerő stratégiájába megjelenik a diákmunka és ugyanúgy tekintenek erre, mintha saját alkalmazottak lennének a diákok. A bérek tekintetében egyelőre több helyen a stagnálás volt jellemző, vagy kis mértékű emelkedés, de azt várjuk a munkaerőhiány növekedésével, hogy akár még idén ebben is emelkedés következhet be” – sorolta Laczi Péter operatív igazgató.

Dr. Hadházy Péter, a Pensum igazgatósági elnöke is megerősítette, hogy bár a bérek terén az utóbbi időszakban nem tapasztaltak nagy mozgásokat, ha egy cégnek biztosan kell a diákmunka, az átlagnál kicsit magasabb bérrel megkaphatja, és a cégek fel is ajánlják a magasabb bért. A rugalmasság szempontjából azt is megemlítette, hogy egyre többször tapasztalják, hogy a cégek beleírják az ajánlatkérésbe, hogy egy-egy feladatkörre 2-3 diákot is várnak, akik a hét folyamán egymást váltva dolgoznának. Ami a diákokat illeti, az egyik újonnan az iskolaszövetkezettel dolgozó hallgató, mivel nagyon tetszik neki a munkája, módosított az órarendjén, hogy heti 8-10 óra helyett heti 16-20 órát tudjon vállalni. Vagyis az alkalmazkodási készség mint munkaadói, mint munkavállalói oldalon sokkal jellemzőbb, mint korábban.

Ezt a kölcsönösséget említette a Prohuman Diákmunka vezetője is, és egy új tényezőt is kiemelt, amit a koronavírus hozott be. „Míg korábban, ha egy diák megfázott és betegségre hivatkozva lemondta a munkáját (mondjuk egy raktári vagy ruhabolti beugrós időpontot), akkor az a megbízó cégben gyakran keltett gyanakvást. Napjainkban viszont mindenki óvatosabb. Külön igény, hogy a diák kizárólag egészséges állapotban jelenjen meg a munkahelyén” – jelezte Tóth Rozália.

A Meló-Diák vezérigazgatója hangsúlyozta ebben a rugalmasságban az iskolaszövetkezetek szerepét, amelyek akár 1-2 napos munkákra, akár 1-2 napon belül tudnak jelentős létszámú állományokat mozgatni. Szintén komoly létszámot jelenthetnek egy-egy nagyobb cégnél a munkavállalók saját gyerekei is, hozott még egy rendhagyó példát a Pensum elnöke: „több, nagy létszámú cég idén is biztosít diákmunkát a saját dolgozóik gyermekeinek – ebben az esetben mi a foglalkoztatást biztosítjuk, szerveznünk nem kell, így tervezést sem igényelnek ezek az esetenként mégis jelentős diáklétszámokat megmozgató megrendelések.

A szakemberek tehát abba egyetértettek, hogy a diákmunkára átmeneti megtorpanás után nem csökkent az igény. Bár egyes szektorokban (turisztika, vendéglátás) némileg szűkültek a lehetőségek, új területek is megjelentek (logisztika), ahol szükség van a fiatal munkavállalókra. A kereslet és a kínálat oldalán egyaránt megvan a hajlandóság a rugalmasságra, a home office ebben a szférában is nagyobb teret nyert. A diákbérek pedig akár még növekedhetnek is, bár olyan növekedéssel, mint ami az elmúlt években jellemző volt, nem számolnak az iskolaszövetkezetek. A diákok számára a pénzkereseten túl egyre fontosabb a munkatapasztalat megszerzése, a tanulmányaikhoz igazítható munkarend, sőt az ahhoz leginkább illeszkedő pozíció is.

 

  • 2021.08.10 Munkavédelmi technikus Munkavédelmi technikusra lehet szüksége minden olyan cégnek, amelynél kiemelten fontos a munkahelyi egészség és biztonság megvalósítása. A Munkavédelmi technikus ugyanis elősegíti a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzését, valamint a munkavédelemre fordított költségek optimalizálást. Támogatja a munkáltatót a munkavédelmi kötelezettségek teljesítésében, ezzel hozzájárul a mulasztások és szabályszegések hátrányos személyi és anyagi következményeinek elkerüléséhez Részletek Jegyek
  • 2021.08.28Agilis Transformáció Leader képzés online, videokonferenciás Hazánkban egyre több és több vállalat lép az agilis átalakulás útjára, így felértékelődik az agilis transzformációt vezető szakemberek jelentősége. Az Agile Transformation Leader egy olyan szervezetfejlesztő szakember, aki felkészíti és végig kíséri az agilis átalakulás útján a vállalatot. Ügyfél-fókuszt, Design Thinking szemléletet hoz be, vezetőket coachol, csapatokat mentorál, miközben pozitív, felhatalmazó légkört teremt a szervezeten belül. Részletek Jegyek
  • 2021.09.23HR Basic Sajátítsd el évek helyett 12 napban az operatív HR munka legfontosabb eszközeit! HR gondolkodás e-learning videókkal, esettanulmányokkal, testre szabva gyakorlatorientáltan. Részletek Jegyek
  • 2021.09.28Kötelező visszaélés-bejelentési rendszer bevezetése, alkalmazása Az EU 2019/1937 sz. irányelve új kötelezettséget ír elő. Visszaélés-bejelentési rendszert kell alkalmazni. Minden 50 fő feletti munkavállalót foglalkoztató vállalkozásnak, továbbá a közszférában működő szervezetnek kötelező lesz visszaélés bejelentési rendszert kialakítania és működtetnie. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
A NAV jótanácsai az idei diákmunka szezonra

A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózására ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra, kivéve a diákszövetkezeten... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni a nyári diákmunka programra, 25 ezer fiatalt várnak

Már lehet jelentkeznia a július elejétől augusztus végéig tartó nyári diákmunka programra a munka.hu honlapon - mondta Bodó Sándor, az Innovációs... Teljes cikk

Állami támogatás járhat a diákmunkásokat foglalkoztatóknak

2021-ben is munkatapasztalathoz és jövedelemhez juttatja a nappali képzésben tanuló 16-25 éveseket a júniusban induló Nyári diákmunka program. A... Teljes cikk