Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán

“Elindult egy kilépési hullám 50 év felett - egyre többen hagyják el a hagyományos cégeket” - kezdte előadását Bokor Attila. A szakember az interjúk alapján a felsővezetőket és vállalkozókat három csoportba sorolta energia és célok alapján. 

Az elsőnek az “építkezők” nevet adta: ők azok, akik ugyanazzal az elánnal dolgoznak, erős bennük a hajtóerő, az építkezési vágy, hogy jobbak legyenek. Ők már csak az eredeti csapat negyedét alkotják.

A második csoportot a szakember a “reparálók” névvel illeti: Szintén nagy energiákat mozgósítanak a munkahelyükön, de valamit szeretnének jóvátenni, megjavítani: ez lehet egy hosszabb munkanélküli időszak, egy kerülőpálya. Nem engedhetik meg a lazulást, mindent beleadnak.

A harmadik csoport a legnépesebb, a megkérdezettek 40 százaléka tartozik ebbe, ez a “pre-exit” gárda. Becsülettel dolgoznak, de már nem ez a fő hajtóerő, hanem például egy hobbi vagy egy mellékállású vállalkozás. El-elhangzik az a mondat is velük beszélgetve, hogy “ez nekem már az utolsó munkahelyem.”

A megkérdezettekből nyolcan szabadúszók lettek. Számukra fontos a szervezeti függetlenség, a szabadság. 

Munkahelyváltás: már nem kényszerből

Változás látszik a munkahely-váltások mögött álló motivációkban. Míg húsz évvel ezelőtt egy jobb ajánlat miatt igazoltak másik céghez, tíz évvel ezelőtt a kényszerek hatása alatt, most már saját döntésből, meggyőződésből. Az utóbbi 10 évben a megkérdezettek 70 százaléka váltott a motivációk között pedig ezek jelentek meg: menekülés toxikus vezetőtől, nem tetszik a felvásárló cég kultúrája, az értelem kiveszett a munkából, “ehhez már nem adom a nevem”, NER-közelbe került a munkaadó, szürkezónában kell dolgozni.

Kevesebb túlóra

Tíz évvel ezelőtt a megkérdezett vezetők zöme nagy munkaterhelésben élt. Heti 60-70 óra munka, sok utazás időzónák között, szinte végtelen meetingek. 2025-re a többség meghúzta a határt, nem hajlandó szervezetét kizsákmányolva dolgozni, fontossá vált a fenntartható ritmus. Ebben egyébként fordulópontot jelentette a covid időszak, ami szabadságélményt, új nézőpontot adott. Sokan rájöttek, hogy utazások nélkül, otthonról is lehet hatékonyan dolgozni és nem kell a hétvégéket beáldozni.

Növekvő egészségtudatosság

A vezetők már negyvenes éveikben elkezdenek jobban figyelni az egészségükre. Ekkor szoknak le többen a dohányzásról, ötvenes éveikben az alkoholról, felértékelődik a minőségi alvás és étkezés. 

Több időt fordítanak utazásra, erősítik társas kapcsolataikat - például helyi közösségekben, egykori egyetemi évfolyamtársakkal - keresik a természet közelségét, az alkotás örömét, fejlesztik önmagukat, sportolnak. Valaki présházat vett a Balaton-felvidéken és szőlőt termeszt. Másvalaki elhatározta, hogy minden európai ország legmagasabb földrajzi pontjára eljut. Megint más barátaival gyökértúrákat szervez (mindenki elviszi a csapatot arra a helyre, ahonnan származik, ahol felnőtt).A 45 vezetőből nagyjából nyolcan élnek egészségügyi problémák nélkül, a többségnek kisebb-nagyobb gondokkal - például krónikus betegségekkel - küzdenek.

Párkapcsolat, gyerekek

Az ötvenből húsz párkapcsolat élte túl a húsz évet. Harmincas éveikben inkább a nők, negyvenes éveikben a férfi vezetők váltak. Érdekesség, hogy 50-ből hárman elváltak és ugyanazzal a párral újraházasodtak. Megjelent a LAT (living apart together) jelenség néhány vezető életében, azaz a párok kapcsolatban élnek, de nem egy háztartásban. Tudatosabbá vált a kapcsolaton dolgozás. A gyerekek elköltözésével megjelennek a saját projektek, nem cél mindent közösen csinálni.  

Nagy felelősséget, áldozatot hoznak a felsővezető szülők, hogy a gyerekek életét egyengessék, például külföldi egyetemre gyűjtenek. A meginterjúvolt férfi felsővezetőknek átlag 2,5 (messze magyar átlag feletti), a nőknek 1,7 gyermeke van, a csemeték nagy része már kirepült a családi fészekből. A 18 év feletti gyerekek 50 százaléka külföldön tanul, 40 százalék külföldön él, 40 százalékuk lakást is kapott a szülőtől. Gyakori küzdelem, hogy mennyit adjak neki, hogy lássa a szülői törődést, a biztonsági hálót, de mégse legyen elkényeztetve. A női vezetők általában naponta felhívják külföldön tanuló egyetemista csemetéjüket.  

Felkészülés a nyugdíjra

Erősen megjelenik gondolkodásukban a nyugdíjas évekre való pénzügyi és identitásbeli felkészülés. Akad, aki Excel táblában vezeti, hogy mennyi pénzre lesz szüksége, hol tart a spórolásban. Kevesen gondolkodnak unokákkal való időtöltésben, inkább kisebb munkákra, hobbikra fordítanák az időt. Az identitáskrízisre exit stratégia lehet a “non executive board” tagság, azaz használják a tudást, de sokkal kisebb felelősségi körrel, inkább külső tanácsadási szerepben, nem a pénzért. Vállalkozóknál különösen nagy lehet az identitásválság a nyugdíjba vonulással, ha nincs alkalmas családtag, akinek át lehetne adni a céget.

A 45 most megkérdezett vezetőből 11-en élnek külföldön, 14-en kétlaki életet élnek. Domináns az a nézet körükben, hogy szeretik Magyarországot, de csak akkor lehet ebben az országban jól élni, ha nem az államra támaszkodnak, hanem saját kezükbe veszik sorsukat az oktatásban, az egészségügyben vagy a nyugdíjaskori megélhetés biztosításában. Kevesen akarnak ezen nyilvános szerepvállalással változtatni, a többség inkább szűkebb mikrokörnyezetében szeretne kiegyensúlyozottan élni.

Ezek a vezetők az 1990-es rendszerváltó generációhoz tartoznak, akik 1990 táján indították el felnőtt életüket frissdiplomásként. Az interjúkból az rajzolódik ki, hogy egyáltalán nem büszkék arra, ahová az ország a 35 év alatt jutott és úgy gondolják, hogy gyermekeiknek nehezebb sorsa lesz itt.

Megjelenik körükben a nyomot hagyás, a közösségnek való visszaadás vágya is. Például helyi közösségekben, sportszervezetekben, nonprofit egyesületekben vállalnak munkát, mentori, oktatói, óraadó tanári feladatokra jelentkeznek vagy más társadalmilag hasznos projektekben vesznek részt.

Mi mozgatja náluk a változásokat? Egyrészt a természetes életív: már nem reális szakmailag magasabbra jutni, a gyerek projekt lezárult, a szülőket vagy eltemették vagy utolsó éveikben kísérik, a testük jelzi a határokat, szaporodnak az egészségügyi problémák, egyre többen a spiritualitás felé fordulnak. Másrészt a világban egyre több a válság, a sokkhatás, a bizonytalanság. 

Abban megegyeztek Bokor Attilával, hogy tíz év múlva újra leülnek vele egy mélyinterjúra.