Megjelent: 2 hónapja

Felvennél egy oknyomozó újságírót? - egy álláskereső naplója 2.

Papp László Tamás mellékállásban szabadúszó újságíró, aki versenyszférás főállását májusban veszítette el. Azóta állást keres, gondolatait, dilemmáit, állomásait megosztja olvasóinkkal. Most arról ír, miért tart tőle sok HR-es a mellékállása miatt és van-e ennek valamilyen alapja. Egy újságíró állást keres 2. rész.

"Szeplőtelen" erkölcsi bizonyítvány hiányában nehezebb állást találni. Ez jó néhány szakma gyakorlásából alapjáraton kizár. Ugyanakkor a munkakeresés során jogilag büntetlenül is érezhetjük úgy, mintha priuszunk volna. Ha mondjuk az ember sajtómunkásként politikai és gazdasági visszaéléseket tár fel, ezzel azonnal kizárja magát a humán erőforrás piacának jelentős részéről. Amellyel a munkaviszonyom elvesztését követően nekem is szembesülnöm kellett. Mire juthat egy újságíró a szakmáján kívül?

Mit ír a HR-álmoskönyv?


Ahogy cikksorozatom előző részében leírtam: a járvány alatt vesztettem el főállásomat a versenyszektorban. Érdekes szituáció úgy főállást keresni, önéletrajzot és motivációs levelet beadni, hogy az embernek mellékállása van egy oknyomozó portálnál, illetve véleményműfajban is sűrűn publikált. Nem tudom, mit ír erre pontosan a HR-álmoskönyv, de tapasztalataim alapján határozottan nem jó ómen a munkaadóknál, tisztelet a szerencsére létező kivételeknek. A cég, ahol hét évig adminisztratív, irodai pozícióban dolgoztam, nem csinált ebből problémát. Csupán annyit kértek, - mivel egy teljesen pártfüggelen, politikamentes, szakmai és piaci alapon működő kisvállalkozásról van szó - hogy a médiában, a nyilvánosság előtt, közszerepléseim során ne említsem a munkahelyemet, mert nem szeretnének ilyenfajta reflektorfénybe kerülni. S ez teljesen elfogadható - mindenképp jobb, mint amit más pályatársamnak kellett vállalnia. Ismerek olyan sajtómunkást, aki - mivel egy nagyvállalatnál dolgozott főállásban - a cikkeit kénytelen volt álnéven írni, ugyanis a munkaadó nem szerette volna, ha a cégjegyzésre jogosult, vezető beosztású munkatársuk politikai tartalmú újságírói állásfoglalását, véleményformálását azonosították volna a céggel.

Negyedik hatalmi ág - ha jól csinálod, a másik háromra esélytelen leszel...
Tényfeltáró zsurnalisztaként közintézményhez, közhatalmi szervhez, köztulajdonú céghez jelentkezni elvetélt próbálkozásnak tűnik. Ilyen pozícióban az ember közpénzek, közbeszerzések, intézményvezetői döntések után szaglászik. Ez irányú munkássága egy Google-kereséssel lekérdezhető. Nem valószínű, hogy a kórházigazgató akár képesítés nélküli beteghordónak alkalmazna olyat, aki az előző héten a koronavírus-helyzet során keletkezett ügy apropóján tett fel neki éles kérdéseket. Vagy mondjuk akár raktári kisegítőként is foglalkoztatnák az állami tankönyvellátó cégnél azt, aki a tanterv anomáliáiról írt publicisztikát. Ha a vasalódeszkás tanár így járt, akkor vajon akár portásnak is felvesznek bármely közfinanszírozású iskolába olyan embert, aki egy iskolaigazgató leváltásáról írt - kilétük eltitkolásával nyilatkozó pedagógusok, diákok és szülők bevonásával - riportot? Ma, amikor az átlagos közalkalmazott annyira félti az állását, hogy még egy, a hatalmon lévőket bíráló posztot sem mer lájkolni? Mert ki akar úgy járni, mint a miniszterelnökség által finanszírozott Antall József Tudásközpont jogásza, akit egy közösségi oldalas tetszésnyilvánítása miatt rúgtak ki? Tehát, aki mint a közpénzek elköltésének vizslatására szakosodott oknyomozó vagy publicista külsőzik, jó eséllyel kizárja magát a munkaerőpiac eme feléről. Közintézmények nemigen rajonganak azért, hogy az illető a tulajdonos állammal vagy önkormányzattal szemben kritikus nyilvánosságnak dolgozik.

Persze a kínálat másik fele se fenékig tejföl ennek a típusnak. Pont azért, amit a sorozat nyitó részében már leírtam. Az újságíró (pláne annak szabadúszó válfaja) a kötetlen, rugalmas munkavégzéshez szokott. A cégek többségénél pedig egy világjárvány kellett, hogy egyáltalán fontolóra vegyék a home office munkavégzést. Ha a klasszikus adminisztrátort elképzeljük, nem egy ilyen figura ugrik be. Pedig egy céges titkársági, személyi munkatárs ma már nem úgy néz ki, ahogy a szocialista nagyvállalatoknál felnőtt (s már nagyrészt nyugdíjba vonult) idősebb generáció láthatta. Ilyen beosztásban számos feladatom volt: iratok, dokumentumok gondozása, elemzések, kimutatások, szemlék készítése az ügyvezető számára, különböző dolgoknak utánanézni, háttérkutatással segíteni, illetve előkészíteni a vezetői döntést. Amelyet elektronikus távmunkában végeztem. Mivel ezt több mint hét évig csináltam piaci és szakmai alapon, nem lehettem benne annyira rossz. Viszont tény, hogy a munkaerőpiac egy részében van bizonyos ódzkodás a közszereplést vállaló, illetve a nyilvánosságban dolgozó személyek alkalmazásától.

Miért fél a piaci szektor az újságíróktól (is)?


"Jó pár olyan szakma van, amely után nehéz a nyílt munkaerőpiac révén visszatérni a "rendes" foglalkoztatás világába. Ilyen a politikus, az újságíró, valamint a celeb. " - fogalmaztam már hat évvel ezelőtt a HR Portálra írt cikkemben is. Kérdés, hogy egy újságírónál mi lehet az oka az ilyen berzenkedésnek? Ezt a legtöbb helyen persze nem mondják ki, de élnek a gyanúperrel: mi van, ha az, akinek ilyen jó médiakapcsolatai vannak, a munkahelyén tapasztalt, általa sérelmesnek gondolt dolgokat kiviszi a sajtóba? Kiadva ezzel üzleti titkokat. Vagy eleve "beépülni", kémkedni jön oda. Pedig valójában egy újságíró az átlagembernél nem kevésbé, hanem inkább jobban őrzi a bizalmas információkat. Egy oknyomozó riporternél meg eleve alapkövetelmény a forrásvédelem. Én a magam részéről nem teszek különbséget "sajtótitok", illetve az általában vett üzleti vagy szakmai titok között. Természetesnek veszem, hogy amennyiben mondjuk egy ügyvédi irodának dolgoznék, az ott birtokomba jutott adatokat nem használnám fel egy újságcikkben. Valamint a munkaadó hozzájárulása nélkül semmiképp nem teszek ilyen jellegű közlést. Az életben gyakran megesik, hogy egy dolgozó két, nagyon eltérő szerepben találja magát. Amelyeket szétválasztva, elkülönítve kell művelnie. Mindkét oldalon ügyelve a diszkrécióra, a szenzitív adatok kezelésére.

Csak hát ezt sokan nehezen hiszik el. Ráadásul, ha egy munkaadónak olyan a választói preferenciája, belpolitikai nézete, hogy ellenszenves neki az orgánum irányultsága, hangvétele, ahol a jelentkező dolgozik, nem lehetetlen, hogy már csak ezért is kizárja az esélyesek sorából. Igaz, a szabadpiac elvileg arról szólna, hogy eltérő világnézetű emberek "pártsemleges zónában" dolgoznak együtt. De a valóságban ez nem feltétlenül van így. S ha a piac nem tökéletes (hogy is lehetne az?) akkor mit várjunk az államtól? Valószínűleg nem csak az én tapasztalatom, hanem jó néhány pályatársamé, hogy szabadúszó, mellékállású, külsős politikai újságíróként nehezebb stabil főállást találni, mint olyanoknak, akiken nincs rajta ilyen bélyeg. Nyilván ez leginkább azokra vonatkozik, akik pártfüggetlenek és/vagy a hatalmon lévőkkel kritikusak. Az előző, balliberális kormányok idején jobboldali érzelmű, Fidesz-szimpatizáns újságírók panaszkodtak, hogy amennyiben részben vagy egészben szakmát kívánnak váltani, a köztulajdonú vállalatok, közintézmények, közbeszerzésre áhítozó magáncégek nem szívesen alkalmazzák őket. S valljuk be: ezekben a négyszemközti kollegiális beszélgetésekben gyakran elhangzó sérelmeknek bizonyos mértékig volt alapja. Ahogy jelenleg is van. A hatalom (nemcsak a mostani, hanem a mindenkori hatalom) természetének lényege, hogy az "övéit" - a híveit, a támogatóit, a bizalmasait - próbálja álláshoz juttatni. Hogy emiatt azoknak, akik szemben állnak a politikai többség választottjaival, mekkora hátrányt kell elszenvedniük, az nyilván a hatalom felfogásának milyenségén dől el. De az nem vitás: ha egy, a kormánypártot nyíltan bíráló ember jelentkezik állásra, a közkézben lévő cég HR-esének ahhoz kell bátorság, hogy felvegye. Ha viszont az uralmat gyakorlóhoz áll közel a pályázó, akkor ahhoz, hogy ne vegye fel. Talán "intézménytesztelős" riportjaim sorát azzal kéne folytatnom, hogy igenis beadom az önéletrajzom néhány közszektoros státuszra, hogy vajon "priuszom" dacára legalább behívnak-e interjúra?
  • 2020.11.17Toborzás a LinkedIn-en és a Facebook-on - ONLINE A Toborzás a LinkedIn-en és a Facebookon 1 napos workshopon délelőtt kérdést kaphat LinkenInnel kapcsolatos kérdéseire, szó lesz továbbá a vállalati oldal fontos elemeiről, karrieroldalról és oldal-analitikákról. Délután példákkal színesítve ismerkedhet meg a kampánykezeléssel, kapcsolati háló felépítésének kérdéseivel és egyéb, Facebookkal kapcsolatos funkcióval. Részletek Jegyek
  • 2020.11.23Művezető képzés A művezetők szakmai továbbképzése a vezetői feladataik eredményes és hatékony ellátására. A résztvevők vezetői, problémamegoldási és termelékenységfejlesztési készségeinek fejlesztése konkrét feladatokon, szituációs játékokon, esettanulmányokon keresztül. Részletek Jegyek
  • 2020.12.05 Teljesítménymenedzsment és motiváció A résztvevők megtanulják, beosztottjaik teljesítményére ható területek helyes menedzselését. Képessé válnak akár munkavégzés közben hatásos, rövid coaching beszélgetések levezetésére. Megismerik a teljesítmény menedzsment eszközrendszerét. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Felvennél egy oknyomozó újságírót? - egy álláskereső naplója 2.

Papp László Tamás mellékállásban szabadúszó újságíró, aki versenyszférás főállását májusban veszítette el. Azóta állást keres,... Teljes cikk

Boldogságmenedzser, UX designer, social media manager: új szakmák terítéken

A boldogságmenedzser az iroda lelke. A social media manager munkája jóval több, mint posztolgatás a Facebookon. Az egyre trendibb UX designer szakmában... Teljes cikk

Ingyenes online munkaadói platform a COVID-19 válság idejére

Az ingyenes platform összeköti a dolgozóit elbocsátó vállalatokat a munkaerőt kereső cégekkel. Teljes cikk