Hogyan fordítsuk át gyengeségeinket erősségekbe 3 lépésben?

Tanulmányok szerint az emberek 97%-a könnyen meg tudja határozni azokat a szokásokat, amelyek a sikeres karrier útjában állnak. Ilyen akadály lehet a megbízhatatlanság, az empátia hiánya, a konfliktusok elkerülése, a félelem és a kockázat. Miközben szinte mindannyian tisztában vagyunk személyes és szakmai gyengeségeinkkel, csak kevesen fordítjuk át ezeket erősségekbe. Az is tény, hogy amikor teljesítmény értékelésre kerül sor a munkahelyen, a dolgozók kevesebb, mint 10%-a mutat fejlődést egy év elteltével.

De ennek nem kell így lennie. Viszonylag rövid időn belül is képesek vagyunk változásokat elérni. Ennek kulcsa a gyengeségeink átfordítása erősségekbe.

A kritikus pillanatok meghatározása

A krónikus gyengeségek általában nem az egyszerű kognitív vagy viselkedésbeli hiányoknak köszönhetőek. Amikor az irodában ülve egy ijesztő prezentációra készülünk, és folyamatosan ellenőrizzük a beérkező leveleket, a közösségi média oldalunkat, azt nem azért tesszük, mert nem tudunk fontossági sorrendet állítani. Sokkal inkább mélyebb viselkedésbeli és „begyakorolt” választ adunk a szorongásra, az alkalmatlanság érzetére vagy a félelemre. Rossz szokásaink legtöbbjének hasonló természete van.

A fejlődés első lépése, ha azonosítjuk azokat a pillanatokat, amelyek ezeket a rossz válaszokat provokálják ki belőlünk. Fordítsunk figyelmet az időnek, a helyeknek, a szociális körülményeknek, a hangulatoknak, a pszichológiai állapotnak vagy azoknak a kockázati tényezőknek, amelyek arra ösztökélnek minket, hogy viselkedésünkkel negatív eredményeket érjünk el. Csak ezeket a kritikus pillanatokat kell megtanulnunk kezelni. Fedezzük fel, hogy nem mindig küzdünk egy adott problémával, csak bizonyos, speciális körülmények között. Tegyük fel például, hogy nehezünkre esik kifejezni felettesünk számára, hogy nem értünk egyet vele. Ha megnézzük, hogy más helyzetekben tudunk-e visszacsatolásokat adni másoknak, például velünk egy szinten álló kollégáknak, könnyen rájöhetünk, hogy valójában a hatalommal van problémánk, és nem az őszinteséggel. A mi kritikus pillanatunk tehát nem a negatív visszacsatolás adása lesz úgy általában, hanem a negatív visszacsatolás adása egy ranglétrán felettünk álló személynek.

Tervezzük meg a tudatos gyakorlást

Anders Ericsson svéd pszichológus kimutatta, hogy a tanulási görbénk akkor a legmeredekebb, amikor tudatosan gyakorlunk. Ez a kifejezés arra a szokásra utal, amikor tudatosan időt és energiát fordítunk képességeink fejlesztésére, ehhez pedig pontosan meghatározott célok, ismétlés, visszajelzések és instrukciók szükségesek.

Amint azonosítottuk saját kritikus pillanatunkat, határozzuk meg azokat a képességeinket is, amelyeket kulcsfontosságúak a munka elvégzése, a helyzet megoldása során. Ezután nézzük meg, milyen gyenge pontjaink akadályoznak ebben, végül pedig kezdjünk el tudatosan gyakorolni annak érdekében, hogy kiküszöböljük e gyenge pontokat, és javítsuk a fejleszteni kívánt képességeinket. Ha egyszerű gyakorlatoknak tekintjük az ilyen helyzeteket, azzal csökkentjük ezek „tétjét” is.

Fejlesszük érzelmi intelligenciánkat

Legyünk biztosak abban, hogy a helyzet megoldására kieszelt tervünk tartalmazza azoknak a készségeknek a fejlesztését, amelyek elsajátításával kezelni tudjuk azokat a kényelmetlen érzelmeinket, amelyeket a kritikus pillanatokban tapasztalunk meg. Mivel tudjuk, hogy bizonyos helyzetekben negatív érzeteket kell megtapasztalnunk, ezért továbbra is ezek elkerülésére fogunk törekedni. Ezért keressünk olyan taktikákat, amelyek használatával a kellemetlen érzésekkel járó cselekedetet, helyzetet kellemesebbé, vagy legalábbis kezelhetővé tehetjük. Ha így teszünk, fokozatosan átképezzünk az agyunkat arra, hogy változtassa meg azt a képletet, amely előrejelzi, hogyan érezzük magunkat a kritikus pillanatokban.

Ilyen taktika lehet, ha megkérdezzük magunktól a nem kívánt helyzet megoldása előtt, hogy mi a valós motivációnk. Ha tisztázzuk a belső hajtóerőt és értékeinket, azzal könnyen felülírhatjuk vagy másodlagossá tehetjük a cselekvést akadályozó félelmünket.

A Harvard Business Review cikke nyomán


Bánosi Eszter