kapubanner for mobile

Járvány: Többfrontos támadással küzdenek a nők

A sztereotipizálásból fakadó sérelmek a nemzetközi átlagnál kevésbé foglalkoztatják a hazai női vezetőket, jobban aggódnak viszont a technológia túlburjánzása miatt, és többet áldoznának a munkatársak képzésére.

Többfrontos támadással kell megküzdeniük a nőknek a járványidőszakban, és mindegyik arra mutat rá, hogy az esélyegyenlőség ügye fontosabb, mint valaha - derül ki a KPMG Global Female Leaders Outlook 2020 című kutatásából.

A pandémia előtérbe helyezi a társadalmi ügyeket és erősíti az esélyegyenlőség megteremtését. A nemek közötti egyenlőtlenségek ellensúlyozására, a nyitottság ösztönzésére, a küldetés és az értékek által vezérelt vállalati környezet kialakítására most különösen jó alkalom kínálkozik. A női vezetők jó kommunikációs és szociális készségei döntő fontosságúaknak bizonyultak a válság ideje alatt. A megkérdezettek 59%-a gondolja úgy, hogy a krízis időszakában javult a munkatársaival való személyes kommunikációja.

A járvány időszaka ugyanakkor jókora nyomást helyezett a nőkre részben a távmunkával járó változások, részben a megváltozott életviteli helyzetek (pl. távoktatás, rokonokkal való kapcsolattartás, rekreáció) menedzselésének kényszere miatt.

A távolról való munkavégzés hatása kettős: egyfelől a digitális kommunikációs és kollaborációs eszközök a munkavégzés földrajzi és időkorlátait jótékonyan rombolják, másfelől azonban a magánélet és a munka relációjában többletterheket is jelentenek - elsősorban a nők számára. A női vezetők fele a munka és magánélet egyensúlyát tette az első helyre, mint a munkatársi elégedettség legfontosabb kritériumát.

A válaszadók 41%-a nem gondolja, hogy a COVID-19 lelassítja az esélyegyenlőség érdekében korábban elindított folyamatokat. Azonban az is tény, hogy 92%-uk ért egyet abban, hogy még hosszú az út a nemek szerint kiegyenlített menedzsment megvalósulásáig.

A KPMG 52 ország 675 női vezetőjének, akiknek 73%-a családanya, bevonásával végezte el 2020 végén Global Female Leaders Outlook kutatását. A kutatás felmérte az üzleti kilátásokat, kihívásokat, a fejlesztési irányokat, a munkatársi elégedettség elemeit és kitért a fizetéssel, egyéni motivációval, megbecsüléssel, karrierkilátásokkal, munkahellyel és munkaeszközökkel kapcsolatos kérdésekre is a koronavírus-válsághoz kapcsolódó vélemények mellett.

A megkérdezettek 58%-a bízik saját vállalatának fejlődésében az elkövetkező 3 évet tekintve, még ha csupán 29% hisz is a globális fejlődésben és 46%-uk szerint kifejezetten negatív tendenciák fognak érvényesülni a világban. 53% azoknak az aránya, akik szerint a kilábaláshoz a hosszútávú ügyfélkapcsolatok járulnak hozzá.

80%-uk számolt be arról, hogy a tervezettnél gyorsabb ütemben digitalizálódtak a folyamataik.

A nemek között egyenlőtlenséget és az éghajlatváltozást emelték ki a felsővezetők, mint azt a két legfontosabb területet, ahol a vállalatuk érintett csoportjai felől nyomást éreznek a cselekvésre.

42%-uk szerint a klímaváltozás megfékezését szolgáló fenntarthatósági lépések a stratégiai döntések szempontjából még hangsúlyosabbak a járvány utáni időszakban.

58%-uk válaszában a járvány idején átmenetileg elért fenntarthatósági eredményeket - amilyen például a felesleges közlekedés kiiktatása, vagy a megerősített figyelem az egészségügyi és üzletfolytonossági kockázatokra - nem szabad feladni.

A környezeti (environmental), társadalmi (social) és irányítási (governance), azaz ESG - tényezők ma már elengedhetetlenek a vállalatok hosszútávon is fenntartható növekedéséhez. A válaszadók 48%-a véli úgy, hogy az ESG tényezők közül - a járvány hatására - felerősödött és előtérbe került a társadalmi/emberi nézőpont.

Magyar sajátosságok


A KPMG felméréseiben válaszoló magyar női vezetők véleményében megfigyelhető eltérések tanulságosak.

A leginkább szembetűnő különbség, hogy a magyar női vezetők a humánerőforrás képzésére szánt ráfordításokat sokkal fontosabbnak tartják és messze a technológiai beruházások szükségessége elé helyezik. 45% helyett 71% áldozna inkább humánerő-fejlesztésre, mint digitalizációra. Ugyanakkor ez nem válságtünet: a 2019-es felmérésben is hasonló mértékben volt megfigyelhető.

Míg a globális aggodalmak sorrendje a klímaváltozás, a nemi esélyegyenlőség és az automatizáció miatti munkahelyvesztés, addig Magyarországon az utóbbi kettő megelőzi a klímakockázatot.

A mi női vezetőink intuitívabbak a világátlaghoz képest. Kritikus helyzetben, ha a kimutatások, statisztikák ellentétbe kerülnek saját korábbi tapasztalatukkal, akkor inkább döntenek intuitív módon.

Az érvényesüléshez szükséges készségek terén a magyar felsővezetők a személyes kapcsolati hálózat kiépítését és az erős kommunikációs készségeket fontosabbnak tartották, mint a világátlag.

Személyes erősségeikre irányuló kérdésekre adott válaszaik szerint rugalmasabbnak, empatikusabbnak és éleslátóbbnak tartják magukat.

Fotó: unsplash.com
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek