kapubanner for mobile

Lehet-e próbaidő alatt szabadságra menni?

Javában zajlik a nyári szabadságolási szezon. Vannak, akik júniusban kezdtek új munkahelyükön és a nyári hónapokban éppen próbaidejüket töltik. Elmehetnek-e ők szabadságra, akár csak egy hosszú hétvégére? Dr. Sipos Márta munkajogászt erről és más, gyakran felmerülő szabadságolási dilemmákról kérdeztük.

images

A munka törvénykönyvének júliusi módosítása kevéssé érintette a szabadságkivételt. Csupán annyi a szigorítás munkavállalói szempontból, hogy a munkáltató a szabadságot kettőnél több részletben is kiadhatja gazdasági érdekeire, illetve a munkáltató működési körét közvetlenül és súlyosan érintő okok miatt (korábban csak a munkavállaló kifejezett kérésére tehette). Egybefüggő 14 napnyi pihenés azonban mindenkinek jár, bármennyi részletben is adja azt ki a munkáltató.

A munkavállaló továbbra is szabadon rendelkezhet szabadságának egynegyedével. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a minimális évi 20 napnyi szabadság esetén legalább egy hetet (öt munkanapot) mindenki akkor vesz ki, amikor akar. Feltéve, ha ezt 15 nappal korábban írásban jelezte a munkáltató felé, ugyanis ez is a feltételek között szerepel. Több, a munkajogban kevéssé jártas munkavállalóval előfordult már, hogy jó előre lefoglalt egy költséges külföldi nyaralást, ám felettesével nem egyeztette az időpontot. Ebben az esetben a munkáltató jogszerűen megtagadhatja a szabadság kiadását, ugyanis gazdasági érdekei és a hatékony munkaszervezés miatt időben értesülnie kell a távollétekről.

Ezt tehetik a próbaidősök

Némileg más a helyzet próbaidősök esetében. Például azoknál a fiatal munkavállalóknál, akik az utolsó vizsgák letétele után júniusban álltak munkába. Nekik rossz hír, hogy az első három hónapban a munkáltató nem köteles az éves szabadságkeret időarányos részét kiadni.

Például hiába járna egy 2 hónapja a cégnél dolgozónak 3 nap szabadság, ezt a munkaadó a próbaidő utánra tolhatja. Pozitívum viszont, hogy hiába köt ki a munkáltató három hónapnál hosszabb próbaidőt, három hónap után már szabadon rendelkezhet szabadságának negyedével.

Hogy mit lehet tenni azért, hogy nyaralni mehessünk? Sok függ attól, milyen a szakmai hátterünk. Egy kapós szakember már az utolsó állásinterjún jelezheti igényeit, amire aztán később hivatkozhat. Egy tapasztalatlan pályakezdő már nincs alkuhelyzetben. Nála kifejezetten rosszul veszi ki magát, ha az állásinterjún vagy újoncként már az első napokban a szabadságról beszél. Érdemes az első három hónapot fizetett pihenés nélkül kihúzni, esetleg könnyű beilleszkedés esetén egy hosszú hétvégét kérni.

Befolyásolhatja a döntést, hogy a régebb óta ott dolgozók közül mindenki elmehet-e pihenni? Ha igen, akkor jó eséllyel kérhetünk egy-egy napot. Ha nem, akkor nem is érdemes próbálkozni. Természetesen a szándékot ebben az esetben is írásban, 15 nappal korábban kell jelezni a munkáltató felé.

Vissza lehet rendelni a strandról, de...

Megtörténhet az is, hogy a munkavállaló minden, a szabadság kivételével kapcsolatos teendőt teljesen jogszerűen intézett - ennek ellenére visszarendelik a munkába a munkáltató gazdasági érdekeire hivatkozva. A munka törvénykönyve szerint ilyenkor a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállaló részére a szabadság megszakításából adódó anyagi károkat, költségeket - így az útiköltséget, a kifizetett repülőjegyek, a lefoglalt szállás árát is.
Ez viszont csak akkor lehetséges, ha a munkavállaló a szóban forgó költségeket számlával, bizonylattal is igazolni tudja a munkáltató felé. Célszerű ezért ezeket is megőrizni.

Előírható a telefonos elérés?

Fontos kérdés lehet a munkavállaló esetleges rendelkezésre állása a nyaralás időtartama alatt. Szabadság alatt nincs munkavégzési kötelezettség. Ha azonban a munkáltató kéri és a munkavállaló vállalja a rendelkezésre állást, az készenlétnek minősül, és munka esetén rendkívüli munkavégzésnek minősül megfelelő díjazással. A jó alkupozícióban levő munkavállalók már a munkaszerződés aláírásakor tisztázzák a szabadság alatti rendelkezésre állást és annak mértékét. Folyamatosan csengő telefon mellett ugyanis nem lehet pihenni.


  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek