Négynapos munkahét: bevezetik a németek?

Április végétől ismét fellángolt a négynapos munkahétről szóló vita a német politikában. Talán a munka ünnepének közeledte is közrejátszott abban, hogy Saskia Esken azt nyilatkozta, el tudja képzelni, hogy erre a munkaidő-modellre áttérve a munkavállalók jó eredményeket érnek el. “Tanulmányok szerint a négy napra csökkentett munkaidőben a munkavállalók hatékonyabban dolgoznak.” Úgy látja, különösen a szülőknek lenne erre szükségük, hogy munkájukat és szabadidejüket jobban össze tudják egyeztetni. Ehhez az is kellene, hogy ne csökkenjen a fizetésük. Talán átsiklott volna mindenki ezeken a mondatokon, ha egy “mezei” Bundestag-képviselő szájából hangzik el. Ám Saskia Esken a vezető német kormánypárt, a szociáldemokraták (SPD) társelnöke.

A szintén SPD-s kancellár, Olaf Scholz nem szólalt meg. A többi pártot megosztotta a kérdés. A radikális baloldali Linke párt már korábban is követelte a munkaidő-csökkentést a bér megőrzése mellett. A kormányon levő, a munkaadókhoz közelebb álló szabaddemokraták és az ellenzéki keresztény pártok (CDU/CSU) ellenben élesen kritizálták Esken szavait. Szerintük ezt a német gazdaság nem engedheti meg magának, a munkaadók nem tudják kigazdálkodni. A produktivitás javítása nem értelmezhető olyan iparágakban, amelyekben a személyes jelenlét, a 24 órás szolgáltatás elengedhetetlen (gondozás, egészségügy, rendőrség stb.). Az állami forrásból finanszírozott cégek többletköltségeit pedig az adófizetők állnák.

Megszólaltak az érdekvédők is.Az IG Metall, a legnagyobb acélipari szakszervezet a kollektív szerződésről szóló év végi tárgyalásokra már a négynapos munkahetes követeléssel érkezhet. Igaz, itt 35 óra a rendes heti munkaidő, amit 32 órára csökkentene a szakszervezet. A heti három óra vágás nem tűnik irreálisnak, ez 9,4 százalékos béremelésnek felelne meg.  A legtöbb szektorban azonban 38 óra a heti munkaidő. A munkaadók élesen elutasították a bércsökkentés nélküli 32 órás munkaidő-modellt versenyképességi okokra hivatkozva.

Nagyon tetszik a munkavállalóknak

Egy hét sem telt el, és kijött egy reprezentatív felmérés a Gazdasági és Társadalomkutató Intézettől (WSI). Kiderült, hogy az átlag munkavállaló nagyon akarja az új modellt. A 2500 teljes munkaidőben dolgozó megkérdezett 81 százaléka szeretné 4 napos munkahetet rövidebb munkaidővel. 73 százalék azonban ragaszkodik a változatlan fizetéshez, csak 8 százalék mondana le erről a több szabadidőért cserébe. A válaszadók 17 százaléka mindkét változatban elutasítja az alternatív munkaidő-modellt.

A négynapos munkahetet támogatók fő érve a több szabadidő: 97 százalékuk több időt szeretne magára szánni. 89 százalékuk több időt töltene a családjával. 87 százalékuk hobbijának élne, sportolna vagy önkéntes munkát végezne. 31 százalék az egészségügyi problémákat nevezte meg indokként.

A négynapos munkahetet elutasító munkavállalók közül 86 százalék azt mondta (ez a 17 százalék 86 százaléka, tehát az összes megkérdezett 15 százaléka), hogy szereti a munkáját. 77 százalék szerint munkáját nem lehetne heti négy napba belesűríteni. 69 százalék képtelen lenne plusz egy napra kiszakadni.

A Volkswagen úttörő volt, de más okból

A négynapos munkahétnek van hagyománya Németországban, csak nem olyan, amit a mostani támogatók zöme elérni szeretne. 1994-ben Volkswagen autógyártó vezette be 100 000 munkavállalójára. Az értékesítési gondok miatt négy napra csökkentették a termelést és 10 százalékot vágtak a fizetéseken. A szakszervezetek akkoriban belementek ebbe, mert ezzel munkahelyeket sikerült megmenteni. 10 éven át tartott ez az időszak.

Ma azonban a gazdasági helyzet más: Nincs munkaerőfelesleg, nem kell “szétteríteni” a munkaidőt az állások megőrzéséért. Sőt, több iparágban általános a munkaerőhiány (oktatás, idősgondozás, szakmunkák, kereskedelem). A helyzet súlyosbodásának következő szakasza az lehet - ez már részben érzékelhető is, amikor sokkal többen mennek nyugdíjba, mint amennyien belépnek a munkaerőpiacra.

Mi lenne a következménye, ha mégis bevezetnék? Erre egyelőre csak teóriák léteznek. Akadnak, akik szerint a rövidebb munkahét miatt még azok is csökkentenék a munkaterhelésüket, akik nem akarják, így tovább növelve a munkaerőhiányt, és még több vendégmunkást kellene az országba behozni. Számítások szerint évi 400 000 fős nettó bevándorlásra lenne szükség, hogy megmaradjon a munkaerő-kínálat.

A másik oldal - például az IG Metall elnöke, Jörg Hofmann erre azt mondja, hogy a 32 órás munkahétre való áttéréssel több részmunkaidős nő jelenne meg az álláspiacon, azaz az eddigi heti 20-24 óra helyett 32 órát vállalnának. (Németországban a magyarországihoz képest sokkal magasabb a részmunkaidősök aránya, zömük gyermeket nevelő családanya.)

De mit is keres a politika ebben a témában? A munkaadó és a munkavállaló (szakszervezet) ugyanis most is megegyezhet az áttérésről.

Erre több magyarázat is adódik. Egyrészt ez egy választóknak tetsző téma, erre érdemesnek tűnik rárepülnie a pártoknak, hogy növeljék népszerűségüket. A hagyományosan a munkavállalók felé húzó SPD-nél ez logikus is. Hogy ezt bármilyen szabályozásban keresztül tudják-e vinni abban a kormányban, amelyben a munkaadók pártjaként is aposztrofált FDP is szerepel, az már erősen kérdéses.
 
Másrészt a négynapos munkahétnek létezik egy másik koncepciója is, amelyhez jelenleg Németországban törvénymódosítás kellene. Ez mutatja azt is, hogy milyen sokrétű a kérdéskör, mennyi mindent jelenthet a “négynapos munkahét”. A munkavállalók és a munkaadók egy része abba is belemenne, ha öt helyett négy napban is teljes munkaidőben lehetne dolgozni. Tehát maradna a heti 38 óra, csak négy napba sűrítve, 9,5 órás munkanapokkal.

Az európai munkaidő-irányelv ezt lehetővé teszi. Belgium tavaly módosított törvényt ebbe az irányba. Németországban azonban a munkaidőről szóló törvényben előírt napi nyolc óra a felső korlát. Az SPD-Zöldek-FDP koalícióban az FDP az, amely ezen változtatni akar, és a koalíciós megállapodás egyik passzusa ezt tartalmazza is. Heil munkaügyi miniszter azonban eddig nem tett parlamenti előterjesztést erről. Az SPD és a szakszervezetek egyébként egy ilyen modellt az ördög művének tartanak.

Nem szabad elmenni a vállalati dimenzió mellett sem. Az a cég, amely ezt önként meglépi és nem sínyli meg pénzügyileg, nagy előnyre tehet szert a munkaerőpiacon. Tehetségeket szerezhet meg, a versenytársaktól munkavállalókat csábíthat el, csökkentheti a fluktuációt.

Mit mond a munkaerőpiaci kutató?

Enzo Weber az Institut für Arbeitsmarkt- und Berufsforschung (IAB) kutatója a Spiegelnek azt nyilatkozta, hogy a megoldás valószínűleg nem a merev négynapos munkahétre átállásban keresendő. “Ahelyett, hogy egységesen lecsökkentjük vagy megnöveljük a munkaidőt, inkább a rugalmasságot kellene minden szereplő számára növelni. Ez a nőknek lehetőséget jelent, hogy kitörjenek a részmunkaidős státuszból. A Z generáció sem akar kevesebbet dolgozni, hanem máshogy: nagyobb egyéni szabadsággal, jobban illeszthetően az életviteléhez.

A kutató hozzáteszi, hogy a gyakran idézett izlandi és ausztrál hatékonyságjavulási eredmények oka valószínűleg nem a munkaidő-csökkenés, hanem a munkaadói intézkedések:a munkafolyamatok megváltoztatása, a szervezet felkészítése, az új technológiák bevezetése. Weber szerint ezeket a vitákat a munkaadóknak nem szabad reflexből veszteségként kezelni, sokkal inkább lehetőségként, hogy többek legyenek.

Mi történne, ha a szakszervezetek keresztülvinnék a négynapos munkahetet az eredeti formában, miközben nem lenne elég munkavállaló és drágulna a munkaerő? Weber úgy látja, hogy valószínűleg csökkenne a termelés, a GDP. Az egyéni érzékelés függ attól is, hogy mit kezdünk a több szabadidőnkkel. Ha másképp, költséghatékonyabban töltjük el, akkor az még növelheti is a jóllétet.

szerző: Dr. Hanyu Henrietta