Megjelent: 8 éve

Így telik Gigler Anita délutánja




Délután meglátogatom a logisztikán dolgozó megváltozott munkaképességű kollégákat. Az idén elkezdtük a logisztika számára is az új belépőknek szóló tréninget, melyet Kentaur tréningnek hívunk. Mivel a megváltozott munkaképességű kollégák egy új csapat, nekik szeretném külön is elmondani, mi a tréning célja, és mire számíthatnak.
Rossmann

Alapvetően a saját irodámban nagyon keveset vagyok - ezt sokszor hallom is a saját lányaimtól. Igyekszem rájuk is minőségi időt szánni, de az az igazság, hogy a munkám egy része spontánul szerveződik. Annak viszont örülök, hogy hiányolnak a saját munkatársaim.
Rossmann

Még annyi időm van ma, hogy betervezem az idei teljesítmény értékelés időpontjait a saját csapatommal. Utána sietnem kell, mert ma este lesz az Employer Brandig Award díjkiosztó ünnepsége. Izgulok, igazán remélem, hogy díjazottak leszünk. Nagyon büszke vagyok rá, hogy az utóbbi másfél évben Fogyatékosság-barát Munkahely lettünk, majd CSR Hungary díjat kaptunk közös ügyek, közös felelősségek kategóriában. A büszkeségen túl ezek a díjak azért is fontosak, mert visszajelzést kapunk arra vonatkozóan, hogy az igyekezetünket, amiket teszünk, fejlesztünk, szakemberek is elismerik.

Ha sikerrel zárul a nap, az mindenképp extra lendületet ad majd nekem és a kollégámnak is a következő néhány hónapra.

A vállalatnál használt elköszönéssel élek ezen a platformon is: Jó forgalmat és alacsony fluktuációt!


ui: Megnyertük a Employer Branding Award Bronz minősítését!!!

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Nem sokat ül az irodájában a Rossmann személyzeti vezetője - így telik egy napja
2. oldal - Így telik Gigler Anita délutánja
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért kerüli a Z generáció a vezetői szerepeket és hogyan változtathat ezen a HR?

Többek között a mentális egészségügyi problémáktól való félelem és a rugalmasság iránti vágy is hozzájárul ahhoz, hogy a Z generációs... Teljes cikk

Minden pályázónak adunk visszajelzést, még tanácsokat is: interjú Nyeste Ágival, a JYSK regionális HR igazgatójával

Másfél évvel ezelőtt nevezték ki Nyeste Ágit a három országot átfogó JYSK-régió (magyar, osztrák, görög) HR igazgatójának. Összesen 2000... Teljes cikk

A túlélés záloga a rugalmasság kialakítása - Endrei-Kiss Judit, az RTL Magyarország Chief People Officere

A változás szinte már természetes kell, hogy legyen, de ehhez mentális és lelki alkalmazkodóképességet is ki kell építeni. Az adaptív képesség... Teljes cikk