Megjelent: 8 éve

Önérvényesítés vagy versengés?

Úgy is feltehető a kérdés, hogy kiállhatunk-e magunkért anélkül, hogy megbélyegezzenek minket. Ha nem tévedek, akkor, amikor valaki „hajthatatlanul” kiáll a saját álláspontja mellet, sokan versengőnek, makacsnak, önfejűnek, túl magabiztosnak, akár agresszívnek titulálják. Pedig ez téves megközelítés - írja Bárány Judit szervezetfejlesztő, tréner, HR szakértő.

A mai napig rendszeresen eszembe jut egy konfliktuskezelési tréningem, amikor a résztvevőknek az volt a feladata, hogy konszenzusos döntéssel határozzák meg, hogy egy repülőbaleset után, melyik az a 10 eszköz, amire leginkább szükségük van a túléléshez. Az 5 fős csapatból 4-en hasonló logika mentén választották ki az eszközöket, de az 5. ember nagyon máshogy gondolkodott. Próbálta meggyőzni a csapatot, és nem igazán akarta beadni a derekát annak ellenére, hogy kisebbségben maradt. Pár perc alatt ő lett a „megoldás kerékkötője”. És bár hitt a megoldásában, a csoportnyomásnak köszönhetően 15 perc után feladta, és elfogadta a többiek megoldását. A csoport számára egy komoly „AHA” élményt jelentett, amikor felolvastam a megoldást, amit egy sivatag-szakértő készített, és kiderült belőle, hogy a lánynak volt igaza.

Éppen ezért, amikor valaki a saját érdekét, álláspontját képviseli, különbséget kell tenni versengés és önérvényesítés között!



Példák a versengésre, avagy az önérvényesítés negatív formájának megjelenése:

1. Ha egy szakmai vita során az egyik fél már belátja, hogy tévedett, de ezt kellemetlen lenne beismernie, így továbbra is ragaszkodik az álláspontjához.
2. Ha a főnök egy döntése kapcsán, a beosztott valódi meghallgatása nélkül azt mondja, hogy „márpedig így lesz, mert én vagyok a főnök”.
3. Amikor egy vezető rendszeresen túlóráztatja az alkalmazottját úgy, hogy nem fizet a cég túlórapénzt.
4. Amikor egy cég döntéshozó vezetője nem valós indokokra alapozva szabadul meg egy szerződéssel rendelkező szolgáltatójától.

És a példák még hosszasan sorolhatók. Ezzel szemben kérdezem én, hogy versengő attitűd-e, vagy csupán pozitív értelemben vett önérvényesítés:



1. Ha egy szakmai vita során, amikor a másik nem enged az álláspontjából, akkor ragaszkodunk olyan tényekhez például, hogy 2x2 mindig 4?
2. Ha a beosztott eszkalálja a problémát a főnöke főnökének, mert tudja, hogy az a döntés negatív hatással lenne a vállalatra?
3. Amikor a nem kifizetett túlórák miatt a beosztott munkaügyi bíróságra megy?
4. Amikor a szolgáltató képviselője szintén eszkalál, vagy jogi útra viszi az ügyet?

A fenti esetekből háromnál a hatalommal való visszaélésről van szó, amit a legtöbb ember szó nélkül elenged, mert nem mer kiállni saját magáért. A legtöbb cég szervezeti kultúrájában és az emberek fejében sincs benne, hogy ilyen esetekben van lehetőségünk megvédeni önmagunkat, és ez nem versengés, csupán kiállunk az igazunkért. (Az „igazság” persze sok esetben szubjektív, de ennek a témának a tárgyalása meghaladja ennek a cikknek a kereteit.)


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Önérvényesítés vagy versengés?
2. oldal - Ilyen a pozitív önérvényestés
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csökkent a Tesco, bővült a Lego: így alakultak a létszámok a nagyoknál

Júliusról augusztusra a Tescónál több mint 600 fővel dolgoztak kevesebben. Ez volt a legnagyobb létszámmozgás a HR Portál és az Opten... Teljes cikk

Visszaüt, ha az embereken kezdjük a spórolást

Sok cégnél mostanában zajlik a HR büdzsé éves tervezése. Bár a szakértő szerint egy évre egyre kevésbé lehet előre látni, inkább negyedévente... Teljes cikk

Bértranszparencia másképp

Az EU bértranszparencia irányelv bevezetése minőségileg új lépést jelent a fizetések átláthatóságát illetően, de aki akart, eddig is képet... Teljes cikk