Pályakezdők: tudják mennyit érnek
A felsőoktatásból kilépő pályakezdők bérigénye összhangban van a munkáltatók ajánlataival. A legszerényebbek a mérnök/műszaki tanulmányokat folytatók, a legrámenősebbek az informatikusok, ha fizetésről van szó, a Műegyetemi Állásbörze felmérése szerint. Mindinkább előnyt jelent a diákok számára a munkatapasztalat.
A Magyarország legnagyobb állásbörzéjeként hirdetett áprilisi műegyetemi rendezvényen a látogatókat az elvárt bérigényükről is megkérdezték, amit az idén először összevetettek a rendezvényen kiállító cégek ajánlataival. A válaszadók átlagosan havi nettó 180 ezer forint jövedelmet várnak el pályakezdőként, mely már tartalmazza a béren felüli juttatásokat is, míg a vállalatok átlagosan nettó 170 ezer forint havi bért, emellé éves szinten átlagosan 235 ezer forint béren felüli juttatásokat kínáltak a pályakezdőknek. A legtöbb látogató 150 ezer forintos elvárást adott meg, a legalacsonyabb említés 50 ezer, a legmagasabb 500 ezer forint volt.
Óvatos indítás
A 10-12 ezer látogatót számláló Műegyetemi Állásbörze kutatása azt igazolja, hogy a kiélezett versenyhelyzet miatt a pályakezdők nem rugaszkodtak el valós lehetőségeiktől. Az ÁFSZ március-áprilisi jelentése szerint a bejelentett diplomás munkanélküliek száma folyamatosan emelkedik, ami az állásbörzéken is érzékelhető: a HVG márciusi rendezvényén a látogatószám évről évre emelkedik, az idén tavasszal már 9465 érdeklődő döntött úgy (2009 őszén 9092 fő), hogy személyesen próbál szerencsét a munkaadóknál. A HVG állásbörze tapasztalatait összegző májusi közlemény szerint az állásportálokon a tavalyi évhez képest még mindig jóval kevesebb állásajánlat van, a vállalatok folyamatosan jelentenek be újabb elbocsátásokat a szellemi szektorban is, ezért az arányok eltolódásával - kevés állásajánlat, sok álláskereső - a munkaadók egyre nagyobb teret kapnak a "szelektálásra".
Tehát nem véletlen, hogy a felsőoktatásból kilépő végzős és néhány év tapasztalattal rendelkező fiatalok óvatosan "cserkésznek", sőt egyes esetekben némileg alulpozícionálják fizetési igényeiket.
Álmodozó informatikusok
A műegyetemi kutatás szerint a legmagasabb átlagos nettó havi jövedelem elvárással az informatikusok (190 ezer forint), majd a gazdasági és média, illetve a mérnök/műszaki tanulmányokat folytatók rendelkeznek (180 ezer forint). A vállalatok által megnevezett pályakezdő jövedelmeket (bér és egyéb juttatások) megvizsgálva megállapíthatjuk, hogy a munkaadók a legmagasabb fizetést átlagosan a mérnök/műszaki végzettségűek szakembereknek kínálják: 190 ezer forint/hó - ami nagyvonalú ajánlat annak tükrében, hogy a mérnök/műszaki tanulmányokat folytatók igénye 10 ezer forinttal kevesebb ennél.
A kereskedelmi/sales-es munkatársaknak 185 ezer forint/hó fizetést kínálnak a vállalatok, és 180 ezer forint havi jövedelemmel kell megelégednie a gazdasági illetve informatikai végzettségű pályakezdőknek. Az informatikusokat csalódás is érheti a bértárgyalásokon, mert bérigényük átlagosan 10 ezer forinttal magasabb az ajánlatoknál. A vállalatok által megjelölt legmagasabb havi átlagbér 350 forint értékben volt, azonban ezek a cégek egyéb juttatásokat nem nyújtanak munkatársaiknak.
A Műegyetemi Állásbörzén a látogatókat megkérdezték arról is, hogy majd hároméves munkatapasztalattal milyen jövedelmet várnának el. A megkérdezettek többségének a nettó havi jövedelem elvárása juttatásokkal együtt 300 ezer forint. A szakterületenkénti elvárások nagysága ebben az esetben is megegyezik a pályakezdők elvárásaival: legtöbb jövedelmet az informatikusok (320 ezer forint), gazdasági és média végzettségűek (305 ezer forint), valamint a mérnök/műszaki végzettségűek (300 ezer forint) várnak el.
Előny a tapasztalat
A HVG Állásbörze közleménye szerint látogatóik tudatosan készülnek: 60 százalékuk már a tanulmányai befejezése előtt nekikezdett az álláskeresésnek. Pozitív eredmény az is, hogy a részvevők 67 százaléka saját bevallása szerint már tanulmányai alatt szerzett munkatapasztalatot. Az sem mellékes persze, hogy a piac mennyire igazolja vissza a munkatapasztalat fontosságát.
A munkaerő-kölcsönzők és iskolaszövetkezetek szerint a pályázók előnnyel indulhatnak azoknál a munkaadóknál, melyeknél különösen fontos, hogy alkalmazottaik ismerjék a munka világát, a felelősség súlyát. - Ilyen lehetőséget ad a gazdasági, mérnöki, logisztikai terület. Az iskolaszövetkezeten keresztül végzett munka során - legyen az betanított irodai, nyomdai vagy kereskedelmi terület - a diák megismeri a vállalatokon belüli hierarchiát, elvárásokat. Egy állásinterjún könnyebben "el tudja magát adni", határozottabban képviselheti az érdekeit, mert tisztában van a munkakörével szemben támasztott elvárásokkal - mondta el Bertók Bea, a Diákmánia iskolaszövetkezet igazgatója.
Az Általános Vállalkozási Főiskola (ÁVF) állásbörzéjén elsősorban logisztikai és gazdasági végzettségű pályakezdők regisztrálnak. A Job and Career munkaerő-kölcsönzőnél és a Diákmánia Iskolaszövetkezetnél bejelentkező diákok mintegy 50 százalékának volt már valamilyen, elsősorban diákmunkából származó munkatapasztalata. A Job and Career tanácsadója, Kovács Kitti elmondta, hogy több mint 150 végzős illetve 1-2. évfolyamba járó diák regisztrált standjuknál. A legnagyobb kereslet a számviteli, kontrolling, közgazdász, humánerőforrás és logisztikai állások, valamint a gyakornoki helyek iránt volt. Az álláskeresők felkészülten, önéletrajzzal érkeztek, a bérigények a minimálbértől nettó 140-170 ezer forintig terjedtek. - Ez a bérelvárás megfelel a munkaerő-kereslet oldaláról jelentkező lehetőségeknek, tehát reális, kifejezetten akkor, ha magas szintű angolnyelv-tudással rendelkezik a pályázó - fejtette ki Kovács Kitti.
A Diákmánia Iskolaszövetkezetnél körülbelül 110 diák regisztrált. A többség nyári munkák, az adminisztratív, pénzügyi asszisztensi és kereskedelmi munkák, valamint a gyakorlati helyek (HR gyakornok, számviteli/kontrolling gyakornok) után érdeklődött. Jelentkeztek hostess, fordítás és fizikai munkákra, ilyen például a gyorséttermi, konyhai, gyártósori feladatok. - A jelentkezők 500-600 forint közötti órabér igényeket adtak meg, ami átlagos budapesti diákbérnek felel meg, tudtuk meg Bertók Beától. Jellemző, hogy a végző fiatalok mielőtt főállást keresnének, a nyári időszakban diákmunkát vállalnak, hiszen általában 3-6 hónap is eltelik, mire egy pályakezdő elhelyezkedik.
Toplista
A Műegyetemi Állásbörzén kiállító cégek szerint a mérnökökre és informatikusokra továbbra is nagy az igény, emellett az elmúlt évekhez képest fokozódott a kereslet a különböző gazdasági szakmák iránt is.
Forrás: Műegyetemi Állásbörze 2010 tavasz
(Nagyításhoz kattintson a képre)
Legkeresettebb végzettségűek a villamosmérnökök és az informatikusok: a cégek 43 százaléka keres villamosmérnököt, 39 százaléka pedig informatikai végzettségű munkaerőt. A gazdasági diploma továbbra is érték; a meghirdetett állások 27 százaléka gazdasági végzettségű álláskeresőknek szól.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Egy felmérés szerint a magyar cégek 48%-a napi szinten küzd a fizikai munkavállalók megbízhatatlanságával: sokan már az interjúra sem jönnek el,... Teljes cikk
Németországban összesen több mint 260 ezer betöltetlen álláshely várja a jelentkezőket a legkülönbözőbb ágazatokban – derül ki a Német... Teljes cikk
- Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra? 1 hónapja
- Mire kell odafigyelni, amikor a gyermek diákmunkát vállal? 1 hónapja
- "Állás-apokalipszis" - nehéz helyzetben a frissdiplomások 2 hónapja
- Már most keresik a diákokat a karácsonyi szezonra – ennyit lehet keresni 2 hónapja
- Meglepő eredmény: a magyar pedagógusok az átlagnál elégedettebbek 3 hónapja
- Dráma a munkaerőpiacon: soha nem volt ilyen nehéz friss diplomásként elhelyezkedni 3 hónapja
- Több mint 100 kiállítóval várják az érdeklődőket a Műegyetemi Állásbörzére 3 hónapja
- Szezonális munka, vagy hosszútávú karrier? Képes egy diák egész évben dolgozni? 3 hónapja
- Karrierstart a fővárosban: több száz álláshely nyílik a Budapest Állásbörzén 4 hónapja
- Akcióban tanulnak be az újonc rendőrök 4 hónapja
- Közel 30 ezren dolgoztak az idei Nyári Diákmunka Programban 4 hónapja


Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja