Lapinformáció szerint a kormányzat 300-350 milliárd forintos megszorításra készül: az elképzelések alapján a köztisztviselői béralap befagyasztása mellett 20 százalékra emelnék az eva kulcsát, eltűnne a 15 százalékos áfa és csökkentenék bizonyos gyógyszerek ártámogatását
13:56 Emelkedő átlaghozam a három hónapos aukción A Magyar Rektorok köztestületté alakulnak 2006-05-02 13:26:36 Nyomtatható verzió Cikk továbbküldése Hozzászólás Köztestületté és egyben jogi személyiséggé alakul a Magyar Rektori Konferencia (MRK) - közölte Molnár Károly elnök a testület zárt ülését követően. Az MRK elnöke elmondta: az alapszabály szerint meghozott döntés nyomán most biztosítani kell működésük további feltételeit: tagsági díjat kell fizetni, s ehhez önálló számlát kell nyitni, amit jogi személyként már megtehet a testület - mutatott rá Molnár Károly. Hozzátette: a törvény alapján létrehozott Magyar Rektori Konferencia eleget tesz azoknak a feltételeknek, hogy köztestületté váljon. A köztestületi tagságot a törvény írja elő, míg az egyesületi forma önkéntes lenne - jegyezte meg az elnök, aki szerint a köztestületté alakulás mintegy két hónap alatt emelkedhet jogerőre.
13:56 Emelkedő átlaghozam a három hónapos aukción Húsipari bérharc - sztrájkhullám indulhat el 2006-04-27 14:32:28 Nyomtatható verzió Cikk továbbküldése Hozzászólás Sztrájkot helyezett kilátásba a Húsipari Dolgozók Szakszervezete három húsipari cégnél, amelyeknél még nem jött létre az idei bérmegállapodás. Kapuvári József, az érdekvédelmi szervezet elnöke elmondta: a Gyulai Húskombinát Rt. és a kaposvári Kométa 99. Kft.-nél folyó bértárgyalások befejezéséhez a HDSZ pénteken 14 óráig ad határidőt. Megállapodás hiányában ezt követően sztrájkfelmérést végez a szakszervezet, és jövő hét elején elkezdődhet a törvényben előírt, hét napos kötelező tárgyalási időszak - közölte az elnök. Ugyancsak nem rendelkezik még bérmegállapodással a Pápai Hús Rt., itt kivár a szakszervezet, de felkészül a sztrájk lehetőségére. Kapuvári József tájékoztatása szerint a cég május 3-ára ígérte ajánlatát, amely akár még érdemi is lehet.
Munkaügyi bírságot 1714 esetben szabtak ki 723,5 millió forint értékben. Az 5688 ellenőrzött munkáltató háromnegyedénél találtak szabálytalanságot. Az érintett munkavállalók 46,3 százalékát, azaz 31 ezer főt alkalmaztak a törvényi rendelkezéseket megsértve. A külföldi munkavállalók közül közel ezret ellenőriztek. 63 százalékukat foglalkoztatták szabálytalanul, emiatt összesen 68,6 millió forint büntetés befizetését írták elő. A főfelügyelőség munkabiztonsági ellenőrzéseket is végzett: az idei év első negyedévében 205,7 millió forint értékben szabtak ki bírságot. 627 esetben tiltották meg a foglalkoztatást, 1528 esetben pedig a munkaeszközök használatának felfüggesztéséről döntöttek.
A tiszta, friss és kellemes illatú lakás mindannyiunk vágya, amelynek megteremtése érdekében hajlamosak vagyunk mindenféle baktérium- és vírusölő,... Teljes cikk
Bár általánosságban elmondható, hogy ennél hatékonyabb megoldást a piacon nem lehet találni, egy hőszivattyús fűtés ára számos dologtól függ.... Teljes cikk
Közeleg a karácsony, amikor is szeretteinknek különféle ajándékokkal kedveskedünk. Az ideális meglepetés ismérve, hogy újdonsült tulajdonosa nem... Teljes cikk
A fehér karácsony bizony egy kellemetlenséggel is jár: a hó eltakarítása a mi feladatunk lesz. Minden egyes évszakban másféle tevékenység... Teljes cikk
Szerencsére ma már egyre több az olyan felelősségteljes gazdi, aki amint csak lehet, ivartalaníttatja kedvencét, hogy elejét vegye a nemkívánatos... Teljes cikk