kapubanner for mobile
Gyimóthy Éva
Szerző: Gyimóthy Éva
Megjelent: 9 éve

"A nő az maradjon nő, attól még lehet sikeres" - interjú Bíró Tímeával

Beválasztották a világszinten kiemelkedő teljesítményt nyújtó női vezetők közé a Focus Consulting Kft. ügyvezető-tulajdonosát. Bíró Tímea 18 évvel ezelőtt indította el vállalkozását és nem félt a kudarctól vagy éppen attól, hogy nőként nem fog helyt állni. Céljaira fókuszált és tört előre. A korábban versenysporttal foglalkozó vezető arra inspirálja a hölgyeket, hogy merjenek nagyot álmodni, mert kellő kitartással semmi sem állhat az útjukba. - Ehhez azonban hinniük kell önmagukban és nem szabad hátrányként megélni a női mivoltukból fakadó élethelyzeteket - mondta a menedzser a HR Portálnak adott interjúban, aki azt is beismerte, hogy élete egyik legnehezebb időszaka volt, amikor szülés után a gazdasági válság által megtépázott piacra tért vissza.

- A HR Portal nevében szeretnék gratulálni a Stevie® Díj bronz fokozatához, melyet az Év Női Vállalkozója, üzleti szolgáltatások kategóriában nyert a Nők az Üzleti Életben Stevie Díj Gálaesten. Hány és milyen nemzetiségű jelöltet hagyott a háta mögött?

- Tavaly 22 országból, több mint 1.200 pályázat érkezett több kategóriára. Az azonban nem volt nyilvános, hogy kik versenyeztek egy kategórián belül. Annyit tudok, hogy rajtam kívül csak amerikai egyesült államokbeli vállalatokat díjaztak ebben a kategóriában.

- Mivel érdemelte ki ezt a rangos elismerést?

- Két évvel ezelőtt racionalizáltuk, hatékonyabbá tettük a szervezeti struktúrát. Különböző fejlesztéseink közül a CRM-rendszert érintőt emelném ki, amihez egy tartalmában, szolgáltatás szempontjából megújult weboldal is társult, melyet egy arculatfrissítés követett. Ez a díj, a Focus Consulting személyzeti tanácsadó kereteiben eltöltött 18 évnek, csapatmunkájának, szakértelemnek a visszaigazolása, Valamint annak, hogy jó stratégiát választottunk.

- Kérem, meséljen a kezdetekről! Hogy indult karrierje?

- Az ELTE földrajz szakon szereztem első diplomámat 1994-ben. Utána üzleti tanulmányokba (Master of Business Administration) kezdtem a Clevelendi Casewestern Reserve Universityn. A képzéssel párhuzamosan dolgoztam az Antal International személyzeti tanácsadónál- több mint két évig. 1998-ban pedig megalapítottuk a Focus Consultingot, amely azóta is sikeresen és nyereségesen működik.

- Miként jött az ötlet, hogy vállalkozóvá, vezetővé váljon? Kérem, öntsön egy kis bátorságot más vállalkozásról ábrándozó hölgyeknek, hiszen a díjnak is ez az üzenete.

Bíró Tímea
- Óriási erőt merítettem a fiatalságomból, szakértelmemből. Ezek adták meg az önbizalmat, merészséget a vállalkozóvá váláshoz. Fel sem merült bennem, hogy egy multinacionális vállalat vagy egy ügynökség alkalmazottjaként hasznosítsam szaktudásomat. Megragadtam az akkor adódó lehetőségeket. Nem féltem a kudarctól vagy éppen attól, hogy nőként nem fogok helyt állni. Csak kitartóan mentem az utamon és a bátorságomat újra és újra siker koronázta.

- Húsz éve vagy most nehezebb vállalkozást beindítani és abból megélni?

- Ha most kellene kezdenem, akkor ma nagyobb kihívások érnének. Nagy a verseny, egészen más a tempó, telített és vegyes a piac. Régebben az adott szakterületen tapasztalatot szerzettek alapítottak céget, ma nem mindig párosul egy új cég megjelenése szakmai ismeretek meglétével.

- Visszatérve a díj üzenetére. Ön szerint mi a fő akadálya a nők sikerességének az üzleti életben? Miért szükséges bátorítani őket az elindulásra? Félnek attól, hogy nem tudnak helyt állni?

- Elképzelhető, hogy félnek, de bennem nem voltak félelmek a vállalkozás elindításakor, kizárólag a céljaimra koncentráltam. Világéletemben tanultam, versenysportoltam, dolgoztam, céget vezettem, gyereket szültem, majd visszatértem az üzleti életbe, és soha nem éreztem, hogy kevesebb lennék másnál, hogy nem fogok megfelelni, vagy hogy egy férfi ezt jobban meg tudná csinálni. Arra inspirálom a hölgyeket, hogy merjenek nagyot álmodni, kellő szenvedéllyel, kitartással semmi sem állhat az útjukba.

- Gondolom azért hallott az üvegplafon jelenségről, a karrierlétrán nehezebb előrejutásról, a nők és a férfiak közötti 40 százalékos bérkülönbségről, a leginkább nőkre és karrierjükre kiható háztartási és a gyereknevelési teendőkről, vagy éppen arról, hogy bár több a diplomás nő, jóval kevesebben vannak vezető beosztásban, mint a férfiak, és sokkal több hölgy, mint férfi vállal részmunkaidős állást - ez a helyzet az Európai Unióban a legfrissebb kutatások szerint.

- Természetesen hallottam ezeket a felméréseket, de sem magánemberként, sem cégvezetőként nem tudom azokat visszaigazolni. Az országos, uniós helyzetet nem tudom innen megítélni. Ügyfeleink, munkavállalóink részéről sem tapasztaljuk, hogy két azonos kvalitású, tapasztalatú jelölt közül kevesebbet keresne valaki pusztán azért, mert nőnek született. Olyan rendszeresen előfordult, hogy egy női jelölt alacsonyabb fizetési igényt jelölt meg ugyanarra a vezetői pozícióra. Annak azonban oka volt: a szülés miatt kiesett idő. Lehetséges, hogy a cégek nem jeleznek nekünk mindent, az eredmények azonban pozitívak: sok tehetséges hölgy jut előrébb; munkaerőpiacon megszaporodtak a szülésről visszatérő hölgyek segítésére kidolgozott programok, terjed a rugalmas foglalkoztatás. A Focus Consultingnál is erre törekszünk. Kiemelném még az informatikai területet, ahol nagyon szívesen fogadják a női jelölteket, mivel ezen a területen jelenleg többségében férfiak dolgoznak.

- És mi segíthet még a rugalmas foglalkoztatáson túl, hogy a nők ne legyenek hátrányban? Apák bevonása fizetett apasági szabadsággal, több óvoda?

- Ezek mind segítenének a nők érvényesüléséért, boldogulásáért. Cégvezetőként és anyaként is azt látom, hogy azért némi javulás érzékelhető a felmérésekhez képest. Bölcsődébe, óvodába is bekerült a gyerekem, elégedett voltam az ottani szakmai munkával, viszonyokkal.

- Ön szerint állami szinten kellene tenni valamit vagy ez teljes mértékben a cégek felelőssége és nekik kellene lépni a nők érdekében?

- Mindkettőnek van szerepe, de lényegesnek érzem, hogy a nők is tegyenek valamit magukért: ne hátrányként éljék meg a női mivoltukból fakadó élethelyzeteket, feladatokat. Ez szerintem legalább ennyire fontos. Mindenki a saját sorsának a kovácsa. Fontos még a szocializáció, a segítség, akár az állam, akár a piac felől nézzük, de az is, hogy az érintettek higgyenek önmagukban.

- Ezek szerint ez inkább a szocializálódással, oktatással függ össze? Az egyik oldal szerint például az egyenlőségre nevelést igen kicsi korban el kell kezdeni, a tankönyveknek megfelelő egyenlőségképet (ne az apa legyen a kenyérkereső, az anya pedig háziasszony vagy tipikusan nőinek tekintett munkát végző) kell mutatniuk. Ez szükséges az esélyegyenlőséghez, a nők kitöréséhez: érdeklődésüknek, kvalitásuknak megfelelő szakma kiválasztásához, vezetővé váláshoz. Mások pedig azt állítják, nemi szerepmodellek nem véletlenül alakultak ki és az individualizált fogyasztói társadalom kapta csak fel a gender filozófiát.

- Ez egy igen összetett probléma. Nemrég három hetet töltöttem az Egyesült Államokban, ahol betekintést nyertem az oktatási rendszerbe, és azt láttam, hogy igen nagy hangsúlyt kap az önbizalom fejlesztés nemtől függetlenül.

- Valóban összetett ez a probléma, nehéz ma nőnek lenni, a női szegénységről, a nők elleni erőszakról nem is beszélve. Ön mit lát a legsürgősebb cselekvést kívánó területnek?

- A nőket érintő erőszak elleni fellépésnek prioritást kellene élveznie.

- Mit tapasztalt, világszinten mi foglalkoztatja a nőket?

- Talán elcsépelt a téma, de az általam megismert hölgyeket a munka és a magánélet közötti egyensúly megtalálása érdekli. Nagyon nehéz ugyanis gondoskodó feleségként, anyaként és a munkahelyen is helyt állni.

- Ön hogyan egyeztette össze a két életterületet, szerepet? Milyen segítséget vett ehhez igénybe?

- A terhességem nyolcadik hónapjáig dolgoztam, s egy évig maradtam otthon kisfiammal. A fontosabb döntésekben azonban még akkor is részt vettem. Részmunkaidőben tértem vissza a munka világába, ami abszolút működött. Délután három órára minden feladatot letudtam, tiszta fejjel, gyakorlatilag kipihenten tértem haza kisfiamhoz. Mindez folyamatos tervezést, optimalizálást igényelt és azt is őszintén bevallom, minden számba jöhető segítséget igénybe vettem: a családomtól, a babysitteren keresztül a gyermekellátó intézményekig. Mindezekkel sikerült megtalálnom az egyensúlyt, mint ahogy más női kollégáimnak is.

- Előfordul, hogy marad egy kis munka, amit esténként vagy hétvégén pótol be? A távmunka és a rugalmas munka árnyoldala a munka és a magánélet határainak elmosódása.

- Amikor kicsi volt a gyermekem, akkor nem volt erre példa. Mostanában előfordul, hogy este vagy reggel dolgozok egy kicsit. Ha azonban később érek is haza, az nem azt jelenti, hogy kevesebbet koncentrálnék a gyerekemre. A minőségi együttlétben hiszek. A munka és a magánélet határainak meghúzása pedig az egyén felelőssége. Ha olykor, zsúfoltabb időszakban ez mégsem sikerül, akkor sincs tragédia, az is életünk része, természetes velejárója.

- Kiemelne egy élethelyzetet az elmúlt évtizedből, ami a legnehezebbnek bizonyult?

- Épp a szülés utáni visszatérés. Az egy év otthon töltött idő után nehéz volt megélni a környezetváltást. Ráadásul egy gazdasági válság által megtépázott piacra tértem vissza, ami akkor is próbára teszi a cégvezetőt, ha nem épp szülés után tér vissza a munka világába.

- Hogyan lendült túl ezen a ponton?

- A kitűzött célokra fókuszáltam és hosszú távú megoldásokban gondolkoztam. Fontosnak tartottam a saját magam és a csapatom szakmai fejlesztését, ami amiatt volt nehezebb, mert pont a szülés utáni időszakomban történt. Ugyan a nők érzelmesebbé, érzékenyebbekké válnak gyermekük megszületését követően, másként reagálnak helyzetekre, de ez pozitívan is hathat egyben a munkára.

- Elképzelhető, hogy sportolói múltja segítette ebben?

- Minden bizonnyal. A sportban nincs két egyforma nap, minden helyzetre fel kell készülni fejben. A lovas sportban, én díjugrató voltam, ráadásul nem csak magunkra, hanem az állatra is figyelni kell. A sport megtanít nyerni és veszíteni és azt a gondolkodást is ott sajátítottam el, hogy csak előre szabad menni, a probléma megoldására kell fókuszálni. Az üzleti életben gyakran hasznosítom a sportolói múltamból fakadó kitartást, életfelfogást.

- A világ maszkulin és benne a nők is egyre inkább azzá válnak. Szirmay Ágnes klinikai szakpszichológus úgy látja, nemi identitás problémát jelez, ha egy nő úgy akar élni, mint egy férfi. És szerinte az is problémára utal, hogy a nők intimitás, közelség, másokról való gondoskodás igénye is egyre apad. Mi a véleménye mindent megér a nemek közötti mesterségesen fenntartott egyensúly, hasznosak-e a kikényszerített jogok?

- A nő az maradjon nő, attól még lehet tehetséges, sikeres. Ugyanakkor azt is szögezzük le, az üzleti életben való érvényesülés nem feltétlenül jár együtt a női identitás feladásával. Természetesen ennek érdekében mindent el kell követni. Én is ezt teszem.

- Ez miként érhető el? Azért egy igen kemény, férfiak uralta üzleti világról beszélünk, ahol érzelmeknek nincs helye.

- Tudatossággal.

- Ez a női magatartás miben nyilvánul meg? Például egy üzleti tárgyaláson más eszközökkel tárgyal, mint egy férfi?

- Nem, szerintem az eszközök nem a nemtől függnek, hanem az embertől. De azt fontosnak tartom, hogy egy üzleti tárgyalás a lehetőségekhez képest jó hangulatú legyen, amibe bele tartozik a mosoly és a kedvesség is. Otthon pedig gondoskodó, aggódó, főzőcskéző anyuka vagyok.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nincs szükség HR-re - állítja a korábbi Facebook-alelnök

A cégeimben nincs HR osztály, egyetlen HR-es sem dolgozik nálam - jelentette ki Chamath Palihapitiya, a Social Capital alapítója, a Facebook egykori... Teljes cikk

Itt a titkos munkaerő-tartalék: mit tudnak a nyugdíjasok?

2022-ben 110 ezer nyugdíjas dolgozott, ám ennél sokkal többet be lehetne vonni a munkaerőpiacra. Milyen munkákra jönnek? Milyen speciális igényeik... Teljes cikk

Csökkentek a női kinevezések az igazgatótanácsokban 2023-ban

Kevesebb nőt nevezetek ki igazgatósági tagnak 2023-ban, miközben felértékelődött a politikai tapasztalat a kiválasztásnál – derül ki az EY... Teljes cikk