kapubanner for mobile

A fluktuáció árnyékában – így erősítsd a dolgozói elkötelezettséget

Az egyik legnagyobb kihívás a cégeknek a munkavállalók megtartása. Már messze nem elég a fizetés, kell a megbecsülés, a fejlődési lehetőség és a jövőkép. Ezen kívül a pandémiás időszakban változott a dolgozói szemlélet. Egy jó munkahely bajban és betegségben is munkavállalói mellett áll, gondol a gyermekeikre is: biztonságot ad. Kocsis Alexandra, a SKULL tréningcég munkatársának írása.

Fluktuációcsökkentés, wellbeing-
images

A humánerőforrás menedzsment fő feladata a szervezet hatékonyságának, eredményességének biztosítása. Célja, hogy hatékonyan használja ki az alkalmazottak képességeit, ugyanakkor biztosítsa is számukra az önmegvalósítást, a megbecsülést: ezek mind-mind segíthetik a hiányzások és fluktuáció csökkentését.

Sokan úgy gondolják, hogy a dolgozóknak csupán a fizetés a lényeg. Biztos igaz lenne ez? Vezetőként elgondolkodott már azon, hogy mi lenne, ha alkalmazottainak nem béremelést, hanem mást adna? Felmérések alapján elmondható, hogy a munkavállalók 53%-a elégedetlen, ezáltal nincs elköteleződve munkahelye iránt. Sőt, a BDO Magyarország és a Coface 2017-es kutatásai szerint a cégek 77%-nak 2 hónapba kerül átlagosan egy pozíció betöltése, a dolgozók negyede pedig pár hónapon belül otthagyja munkahelyét.

A félévenkénti/évenkénti teljesítményhez kötött motivációs elemek csupán rövid távon mutatnak hatást: pedig ami igazán fontos, az a folyamatosság. A  Randstad Award globális kutatásból kiderült, hogy a legtöbben az év végi bónusz kifizetése után mondanak fel. Ekkor az emberek visszatekintenek életükre, mit értek el, hova jutottak, viszont, ha nincs meg az elégedettség érzete, váltani fognak.

A hazai cégek mindössze egyharmada biztosít képzéseket, családbarát programokat munkavállalóik számára. Sőt, a helyzet fontosságát figyelmen kívül hagyva nagyon kevesen foglalkoznak a munkahelyi stresszkezeléssel, egyéb egészségmegőrző intézkedéssel.

A munkahely nemcsak az a hely, ahol dolgozunk, hanem az is, ahol folyamatosan tanulhatunk, fejlődhetünk, kiteljesedhetünk. Joggal mondhatjuk, hogy a mentális és fizikai egészég az utóbbi időben új értelmet nyert. Egyre több helyen ismerik el, hogya fluktuációt a pénzbeli juttatások helyett programokkal, mint például egészségfejlesztéssel is csökkenteni lehet, és egyre növekszik az igény az ilyen kezdeményezések iránt.

„Az egészség a teljes fizikai, mentális és szociális jólét állapota, és nem pusztán betegség hiánya”. (WHO)

Az egészséges, kiegyensúlyozott munkavállaló jobban teljesít, hatékonyabb. Sajnos a mentális egészséget sokszor alábecsülik, pedig a kiégés, depresszió egyik leggyakoribb oka. Gallup felmérés alapján egészségfejlesztés esetében 30% -al csökken a munkavállalók hiányzásainak aránya, így 70%-al kevesebb a táppénz. Sőt, akik úgy érzik, törődnek egészségükkel, 30%-uk elkötelezetebb munkáltatójuk iránt. A munkavállalók egészségéről gondoskodó, az egészséges életmódot népszerűsítő munkaadó képe a munkáltatói márkaépítében is megjelenhet. A munkahely keretein belül elsajátított mentális, fizikai, lelki jóllét kapcsolódik az otthoni élethez, családhoz  társadalmi felelősségvállallásként jelenik meg.

Kell a családbarát szemlélet

A képzett munkaerőért folyó versenyben egyre fontosabbá válik a családközpontúság jelenléte: ez hasznos a szülőknek, a társadalomnak, gazdaságnak és a vállalatnak is. A jó céges kultúrával rendelkező vállalatok vezetése tisztában van azzal, hogy a családbarát szemlélet, rugalmasság biztosításával a dolgozók sokkal eredményesebben tudják munkájukat elvégezni. A „work-life balance” mind a családi mind az otthoni közegben növeli a produktivitást, tervezhetőséget, és ez hozzájárul a harmonikus, boldog, kiegyensúlyozott élethez.

Kocsis Alexandra
SKULL tréning & tanácsadás

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés

A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk

AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé

A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk

Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók

Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk