Megjelent: 14 éve

Felnőtt fejjel sem lehetetlen tanulni - íme néhány tipp

A munkaerő-piaci versenyképesség megőrzéséhez ma már szinte elengedhetetlen, hogy időről-időre új ismereteket szerezzünk, új szakmát tanuljunk, vagy saját szakmánkon belül képezzük tovább magunkat. Munka mellett azonban ez igencsak megterhelő, de nem lehetetlen. Íme néhány tipp, hogyan is csináljuk.

A tanulási folyamat manapság már nem fejeződik be középiskola, egyetem vagy főiskola után, hanem élethosszig tanulunk. A tanulás a legjobb befektetés, mivel a megszerzett ismeret, készség, képesség el nem veszthető érték, ügyesen kamatoztatható, sőt anyagi előnyre is fordítható. Ha azonban felnőtt fejjel a tanulás mellett döntünk, nem árt előre alaposan megtervezni azt.

Kiss János Tamás, a gazdasági, számviteli képzések területén piacvezető Perfekt Zrt. vezérigazgatója szerint elsők között a megfelelő képző intézményt érdemes kiválasztani. "Manapság már nagyon sok cég kínálatából választhatnak azok, akik tanulásra adják a fejüket, de mindenképpen olyan intézményt érdemes választaniuk, ahol minőségi szolgáltatást kapnak a pénzükért. Fontos, hogy ne az ár legyen a döntő, hanem szolgáltatási csomag ár-érték arányát vegyék figyelembe. Égető kérdés ugyanis, hogy mennyit költhetnek a képzésre, ezért mérlegelni kell, hogy a hónapokig tartó, komoly erőfeszítést kívánó tanulmányokhoz mit kínálnak segítségképpen."

A Perfekt Zrt. tapasztalatai szerint ugyanakkor a kiválasztásnál fontos szempont a rugalmas időbeosztás, a jó megközelíthetőség (tömegközlekedéssel, autóval vagy gyalogosan), a kényelmes körülményeket biztosító, jól felszerelt tantermek és a képzés mellé járó többletszolgáltatások (tankönyvek, konzultációs lehetőségek). Végül, de nem utolsó sorban lényeges a kiválóan felkészült, gyakorlati tapasztalatokkal bíró oktatói gárda, akik akár a munkahelyi szakmai kérdések megválaszolásában is segítséget nyújthatnak. A képzést nyújtó cég kiválasztása után pedig fel kell mérnünk, hogy milyen feladataink vannak (gyereknevelés, háztartás, munkahelyi feladatok stb.), amit majd a képzés mellett is el kell végezni és persze a családot és a munkahelyet is érdemes bevonni terveinkbe, mivel az ő támogatásukkal jelentősen megkönnyíthetjük a tanulást.


Készítsünk tervet a tanulási időszakra!



A képzés elkezdésekor fel kell mérni a követelményrendszert, a vizsgák időpontját, az időközi vizsgák szintjét és időpontját. Ennek függvényében érdemes egy tervet készíteni a képzés időszakára, mely nem csak a tanuláshoz kapcsolódó, hanem minden egyéb fontos teendőt is tartalmaz. A terv elkészítésekor minden elvégzendő feladatra elegendő időt kell hagyni, mivel sokan abba a hibába esnek, hogy nem számolnak a váratlan eseményekkel, valamint a tanulás miatt csökkenő teljesítőképességgel. A fontos, erős koncentrációt igénylő feladatokat pedig addigra érdemes ütemezni, amikor leginkább tudunk teljesíteni. Emellett természetesen a pihenésről sem szabad megfeledkezni, naponta legalább egy-két órát érdemes kikapcsolódásra szánni.


A család és a tanulás összehangolása



A család és a tanulás összehangolása is fontos feladat. Lehetőleg ne vegyünk el szeretteinktől időt, és igyekezzünk úgy ütemezni a tanulást, amikor amúgy sem tudnánk velük lenni. Erre kiváló alkalom lehet például a gyerekek edzése, különféle délutáni programja alatt eltelt idő. Ugyanakkor azt is tudatnunk kell családunkkal, hogy ideiglenesen kevesebb idő jut majd rájuk és az egyéb otthoni teendőkre egyaránt. Ezért bátran kérjük családtagjainkat, hogy a korábbiakhoz képest több részt vállaljanak a házimunkában, ezzel is segítve a könnyebb tanulási folyamatot.


Munkahelyi támogatás



Sok cég támogatja alkalmazottait és rugalmas munkaidőt biztosít számukra, ha tanulni szeretnének, sőt a szerencsésebb munkavállalóknak még a tandíját is átvállalja a munkáltató. Utóbbi esetben többnyire tanulmányi szerződést kötnek a felek, mely számos előnnyel járhat. A Munka Törvénykönyve szerint a vizsgákra való felkészüléshez köteles a munkáltató szabadidőt biztosítani, mely szerint vizsgánként, a vizsga napját is beleszámítva 4 munkanap jár. Ha egy napon több tárgyból kell a munkavállalónak vizsgát tennie, akkor a 4 munkanap vizsgatárgyanként számítandó. Diplomamunka, szakdolgozat és évfolyamdolgozat elkészítéséhez 10 munkanap szabadidőt köteles a munkáltató biztosítani. A törvény értelmében ennek a szabadidőnek az igénybevételekor nem jár díjazás a munkavállalónak. Nincs viszont keresetcsökkenés, ha a felek a tanulmányi szerződésben megállapodnak abban, hogy a munkavállaló feletteseivel egyeztetett módon és időpontban ledolgozza a távol töltött időt.

Tény, hogy nem könnyű egy elfoglalt felnőttnek az iskolapadba tölteni a munkaidejét vagy a szabadidejét és mindez sok szervezést igényel, de nem lehetetlen. A felnőttképző cégek is fel vannak készülve arra, hogy egy munkavégző felnőtt már nem szeret visszaülni az iskolapadba, és a számonkérés sem történhet olyan módon, mint az átlagos iskolákban - mondja Kiss János Tamás.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk