Hogyan édes a munka gyümölcse? - avagy a teljesítmény pszichológiája

"Amikor arra gondolunk, hogy az emberek miként dolgoznak, az a naiv megérzésünk, hogy az emberek olyanok, mint a patkányok egy útvesztőben - csak a pénz érdekli őket, és ahogy pénzt adunk az embereknek, irányíthatjuk őket, hogy dolgozzanak így, vagy dolgozzanak úgy. Ezért adunk bónuszokat bankároknak. Elképesztően leegyszerűsített elképzelésünk van arról, hogy az emberek miért dolgoznak, és hogy néz ki a munkaerőpiac" - kezdte előadását a neves kutató.

Dan Ariely szerint, hogy az indító felvetést kétségbe vonjuk, érdemes végignézni, mennyi furcsa viselkedés van körülöttünk a világon. Itt vannak például a hegymászók, akiknek nem csupa boldogság minden pillanatuk. Ez a sport az eufórikus pillanatok mellett legalább annyira szól fagyási sérülésekről, nehéz légzésről, zord körülményekről. Mégsem adják fel az első csúcs meghódítása után, nem ülnek tovább a tengerparton mojitót kortyolgatva, hanem újra és újra nekivágnak. Ez a sport nagyon sok mindent elárul arról, miként motiválja az embert egy kitűzött cél elérése, a harc és a kihívás.

Dan Ariely-t azután kezdte el ez a téma foglalkoztatni, hogy egy volt diákja elmesélte neki történetét. A diák banki alkalmazottként rengeteget dolgozott egy prezentáción, amely egy üzleti egyesülést hivatott előkészíteni. A bemutató előtti nap elküldte a PowerPoint prezentációt a főnökének, akitől azt a választ kapta, hogy: "Remek prezentáció, de elmarad az egyesülés." A fiatalember ezt követően nagyon depressziós lett, pedig amíg a prezentációt készítette élvezte a munkáját, azért túlórázott, hogy minden tökéletes legyen. De a tudat, hogy soha senki nem fogja látni, egészen deprimálta.

A legóépítős kísérlet

A kutató ezt követően kezdett el kísérletezni a munka gyümölcsének ötletével. Létrehoztak egy kísérletet: legót adtak az embereknek, hogy építsenek vele. Kezdetben arra kérték a résztvevőket, hogy építsenek Bionicle robotot 3 dollárért, majd a robot darabonkénti árát csökkenteni kezdték. Az emberek az egyik Bionicle robotot építették a másik után. Miután befejezték őket, azok az asztal alá kerültek. Mikor a robotokért kapott összeg már túl alacsony volt, az emberek nem vállalták tovább az építést. Dan Ariely ezt "jelentőségteljes helyzetnek" nevezte el.

Volt egy másik helyzet is a volt diák történetének inspirációja alapján. Ebben a szituációban a kísérlet irányítói robotészítés közben a készítők szeme láttára elkezdték darabokra szedni a robotokat. Ezt "sziszifuszi helyzetnek" nevezték el. A mitólógiai Sziszifuszt azzal büntették az istenek, hogy ugyanazt a sziklát kellett felgörgetnie egy hegyre, és amikor majdnem felért, a szikla visszagurult, így elölről kellett kezdenie. Ez a hiábavaló munka esszenciája. Hasonló kínzás történik a börtönökben, mikor az őrök kiásatnak egy gödröt a rabokkal, majd azt a szemük láttára betemetik. Dan Ariely szerint van valami abban a helyzetben, amikor újra és újra kell csinálni egy munkát, ami különösen demotiváló.

A végén összehasonlították a két helyzetet. Kiderült, hogy az emberek sokkal több robotot építettek - 11-et a 7 helyett - a jelentőségteljes helyzetben, a sziszifuszi helyzettel szemben.

A kísérletnek egy nem gyakorlati verzóját is elvégezték, tehát nem dolgoztatták az embereket, csak leírták nekik a helyzetet, és kérték, jósolják meg az eredményt. Mi történt? Az emberek előre látták a helyes irányt, de nem a helyes léptéket. Azok, akiknek csak leírták a helyzetet, azt mondták, hogy a jelentőségteljes helyzetben az emberek valószínűleg eggyel több robotot építenek. Tehát az emberek értik, hogy a jelentés fontos, de nem értik a fontosság mértékét, hogy mennyire fontos - hangsúlyozta a kutató, aki még egy fontos tanulságot fejtett ki a kísérlettel kapcsolatban. Megvizsgálták azt is, hogy az épített robotok száma összefüggésben volt-e azzal, hogy az alany alapból szeretett-e legózni vagy nem. "Nagyon szép korrelációt láttunk a Lego szeretete és az épített robotok száma között. A sziszifuszi helyzetben azonban a korreláció nulla volt. Nem volt kapcsolat a Lego szeretete és aközött, hogy mennyit építettek, ami azt sugallja számomra, hogy ezzel a manipulációval, hogy az emberek szeme előtt szedtük szét a robotokat, tönkretettük az örömöt, amit ebből a foglalatosságból merítettek. Tulajdonképpen megszűntettük."

A 200 lehangolt dolgozó

Ezt a kísérletet követően a kutató meglátogatott egy szoftver céget Seattle-ben. Egy csoportot ennél a szoftver cégnél áttettek egy másik épületbe, és arra kérték őket, hogy fejlesszenek, és álljanak elő a következő nagy termékkel a cég számára. A vezérigazgató azonban pont Dan Ariely érkezése előtt lefújta a projektet, így a kutató 200 lehangolt szakembert talált a vállalatnál. Kiderült, hogy mindenki később jön dolgozni, mint azelőtt, korábban távozik, mint azelőtt, és bevallottan rosszabb teljesítménnyel dolgoznak. Ariely megkérdezte őket, mit gondolnak, mit tehetett volna a vezérigazgató, hogy ne érezzék magukat ennyire letörve.

Azt mondták, a vezérigazgató megkérhette volna őket, hogy tartsanak előadást az egész cégnek az útról, amit bejártak az elmúlt két évben, a döntésekről, melyeket meghoztak. Megkérhette volna őket, hogy gondolkodjanak azon, a technológiájuk mely aspektusa épülhetne be a szervezet más részeibe. Megkérhette volna őket, hogy építsenek néhány új generációs prototípust, hogy megnézzék, miként működnek. De ezek közül mindegyik energiát és motivációt igényel. "És azt hiszem, hogy a vezérigazgató nem értette meg a jelentés fontosságát" - mondja Ariely. "Ha megértjük, milyen fontos a jelentés, akkor rájövünk, hogy valójában fontos valamennyi időt és energiát fektetni abba, hogy az emberek törődjenek azzal, amit csinálnak."

A betűhibás kísérlet

Egy másik kísérletben, melyről a kutató beszámolt előadásában, fogtak egy papírt véletlenszerű betűkkel, és arra kérték az embereket, hogy találjanak ismétlődő betűket egymás mellett. Ez volt a feladat. Miután az emberek elvégezték az első lapot, megkérdezték tőlük, meg akarják-e csinálni a következőt kicsit kevesebb pénzért, majd a következőt még kevesebbért. A résztvevőket három különböző helyzet elé állították. Az első helyzetben ráírták a nevüket a papírra, és miután elvégezték a feladatot, a kísérlet vezetője a szemük előtt végignézte a lapot, tehát leellenőrizte a munkájukat. A második helyzetben az emberek nem írták a nevüket a lapra. A kísérlet vezetője elvette a lapot, nem nézte végig az elejétől a végéig, hanem egyszerűen maga mellé tette a rakásra. A harmadik helyzetben a kísérlet vezetője elvette a lapot és egyenesen egy iratmegsemmisítőbe tette. Ariely természetesen elárulta, hogy milyen eredményekkel zárult a három különböző helyzet.

Az első, "elismert" helyzetben az emberek sokkal alacsonyabb árig vállalták a feladatot, még 15 cent per oldalért is vállalták, hogy dolgoznak. Az iratmegsemmisítős helyzetben már 30 cent per lap árnál leálltak, és nem vállalták tovább. "Ha megsemmisítjük az emberek munkáját, boldogtalanabbak lesznek munka közben. Hadd jegyezzem meg, hogy az iratmegsemmisítős változatban az emberek csalhattak. Végezhettek rosszabb munkát is, mert rájöttek, hogy azonnal megsemmisítik. Talán az első lapon jó munkát végeztek, de ahogy látták, hogy senki sem figyel rá, egyre többet és többet csalhattak. Tehát az iratmegsemmisítős helyzetben az emberek leadhattak több munkát több pénzért, kevesebb erőfeszítéssel. De mi történt a helyzetben, amikor nem figyeltünk rájuk? Az inkább az értékelt vagy az iratmegsemmisítős helyzetre hasonlít, vagy valahol a kettő között van? Kiderült, hogy majdnem olyan, mint az iratmegsemmisítős" - fejtette ki Ariely.

Pozitív és negatív motiváció

A kutató szerint van jó és rossz hír is: "a rossz hír, hogy ha nem veszünk tudomást az emberek teljesítményéről, az majdnem olyan rossz, mintha előttük semmisítenénk meg a munkájukat. A semmibe vétel ilyen messzire elvisz. A jó hír az, hogy egyszerűen ránézni valamire, amit valaki csinál átfutni és azt mondani "áhá", teljesen elegendő ahhoz, hogy drámaian növelje az emberek motivációját. A jó hír az, hogy nem nehéz a motivációt növelni. A rossz hír az, hogy a motivációt megszüntetni hihetetlenül egyszerű, és ha nem gondolunk rá, egykönnyen megtehetjük. Ez mind a negatív motivációról szólt, vagy a negatív motiváció megszűntetéséről."

Ariely ezt követően a pozitív motivációról beszélt az úgynevezett IKEA effektus példája nyomán. Az IKEA effektus lényege, hogy rávették az embereket, hogy keményebben dolgozzanak (maguknak kell összeszerelni a bútorokat), de ezáltal jobban megszerették, amit csináltak. Egy kísérletben arra kérték az embereket, hogy hajtogassanak origamit. Adtak nekik leírást a hajtogatás lépéseiről, és egy papírlapot. Mivel mind kezdő hajtogatók voltak, az eredmények csúnyák lettek, nem sikerült tökéletes békát vagy darut alkotni. Ezt követően felajánlották a hajtogatóknak, hogy megvásárolhatják saját alkotásaikat. A hajtogatók mellett egy kívülálló csoportnak is felajánlották ugyanezt. Felfedezték, hogy a hajtogatók úgy gondolták, ezek nagyon szép origami darabok voltak, és ötször annyit voltak hajlandóak fizetni érte, mint a kívülállók. Kiderült az is, hogy a hajtogatók nem csak szerették az origamijukat, de azt gondolták, hogy mindenki más is osztja a világnézetüket. Azt gondolták mindenki más is jobban fogja szeretni.

A következő verzióban megpróbálták bevetni az IKEA effektust, tehát megpróbálták még nehezebbé tenni a feladatot. Egyes emberek elől eldugták az útmutatót, melynek következményeként az origamik még rondábbak lettek. Viszont megdöbbentően a hatás is még nagyobb volt: a hajtogatóknak annál is jobban tetszett saját alkotásuk, mert több energiát fektettek bele. Ez hasonló ahhoz, ahogy az ember saját gyermekeit látja - nevettette meg a közönséget Ariely. A befektetett idő és a kapcsolat tehát hatással van a munkához való viszonyulásra.

Adam Smith vagy Karl Marx?

Adam Smith nagy ötlete a hatékonyság volt. Azt mondta, a tű elkészítésének 12 lépése van, és ha egy ember végzi mind a 12-t, a gyártás nagyon lassú. De ha egy ember végzi az első lépést, egy másik ember a második lépést, és így tovább, nagyban nő a termelékenység. És tényleg, ez egy remek példa és a motor az ipari forradalom mögött - folytatta előadását a kutató. Karl Marx viszont azt mondta, hogy a munka elidegenítése nagyon fontos abban, ahogy az emberek arra gondolnak, hogy mit csinálnak. Ha mind a 12 lépést egy ember végzi, akkor az sokkal inkább fog törődni a tűvel, mintha mindig csak ugyanazt a részlépést végezné folyamatosan.

Ariely szerint az ipari forradalomban Adam Smith-nek volt igaza Karl Marxszal szemben, de valójában már váltottunk, és most már egy tudás alapú gazdaságunk van. A kutató szerint ebben a tudás alapú gazdaságban a hatékonyság már nem fontosabb, mint a jelentés. "Ahogy olyan helyzetek felé mozdulunk el, ahol az embereknek maguknak kell eldönteniük, hogy mennyi energiát, figyelmet, törődést fektetnek be, a munkájukra gondolnak-e az odavezető úton, a tusolóban, stb., hirtelen Marxnak sokkal több mondanivalója van. Amikor a munkára gondolunk, általában azt gondoljuk, hogy a motiváció és a fizetés egy és ugyanaz. De valójában mindenféle más dolgot is hozzá kéne adnunk - jelentést, teremtést, kihívásokat, tulajdont, identitást, büszkeséget, stb. És a jó hír az, ha hozzáadjuk ezeket az elemeket és figyelmet fordítunk rájuk, hogyan hozunk létre jelentést, büszkeséget, motivációt, és hogyan tesszük ezt a munkahelyen és a beosztottak számára, azt hiszem az emberek hatékonyabbak és boldogabbak lennének" - zárta elődását Dan Ariely.



A cikk a TEDxRiodelaPlata rendezvényén elhangzott előadás magyar fordítása alapján készült. A előadás szövegét magyarra fordította: Patai Anna. A fordítást lektorálta: Szabó Ádám