Hová tűnnek a kompetenciák? Egy outplacement folyamat tapasztalatai

Életünk során a változást, fordulatot eredményező történések azok, amelyek hatására olyan megvilágításban látjuk magunkat, ahogy addig nem. Ilyen fordulat az is, amikor a dolgozó elveszíti állását, munkanélkülivé válik. Ilyenkor az önmagunkról kialakított mentális reprezentáció, azaz a szelf kérdőjeleződik meg, és mindaz, ami szelfünkre vonatkozik. A szelf szerepe ugyanis igen fontos saját érzelmeink, saját érzelmi állapotunk megismerése és felismerése szempontjából. Irányítja gondolkodásunkat, segít az információ felidézésében, és a viselkedés szervezésében - mondta a HR Portálnak Dr. Juhász Márta, a BME Pszichológia és Ergonómia Tanszék docense.

Komfortzóna

Amikor az egyén több évig, évtizedekig egy munkahelyen dolgozik, nincs arra késztetve, hogy folyamatosan monitorozza viselkedését és azt a helyzet követelményeihez igazítsa. Életének menete kialakul, sok esetben rutinszerűvé válik, és a megszokott hétköznapi események nem késztetik folyamatos önvizsgálatra. Ehelyett kialakul körülötte egy ismerős és ezáltal biztonságos terep, valamint kialakít önmagáról is egy olyan képet, amit el tud fogadni, és amivel kényelmesen éli a hétköznapokat. Amikor ez az állapot kialakul, azt mondjuk, hogy az egyén élete az ún. "komfortzónában" zajlik. Ez a kifejezés jól jelzi, hogy az élet viszonylag jól definiált mederben folyik, biztonságos és viszonylag jól kiszámítható.

Az, hogy a munka tekintetében mikor érezzük magunkat a komfortzónában, attól függ, mennyire illik az a munkakör az elképzeléseinkhez, a személyiségünkhöz, a képességünkhöz. Amennyiben a személy és a munka között nagymértékű a megfelelés, az egyén komfortosan érzi magát, és képes viszonylag kockázatmentesen viselkedni. A végrehajtó munkakörökben, ahol egyértelmű és világos, hogy a dolgozónak mikor mit kell elvégezni, az emberek hozzászoknak, és adaptálódnak a szűkre szabott elvárasokhoz, a munkafeltételekhez.

Elvégzik ugyan a rájuk kiszabott munkát, de tudják azt is, hogy a vezető nem vár el ötleteket, hozzászólást, sokszor azért sem, mert az szinte csak megzavarná a rendszer működését. Így a dogozó is hozzászokik ahhoz, hogy tőle mást nem várnak el, minthogy a napi rutinfeladatait szabályszerűen elvégezze. Tudja, hogy az, amit gondol, és amit érez a feladattal kapcsolatban, valójában senkit sem érdekel, nem kíváncsiak az ötleteire vagy a feladat megoldása során tett javaslataira. Ha valaki hosszú távon erre rendezkedik be és egy ilyen típusú munkakörben szerez rutint, elszokik attól is, hogy önmagáról, önmaga igényeiről, terveiről, ötleteiről és céljairól gondolkozzék, vagy legalábbis egyre messzebb kerül igazi álmai, céljai megvalósításától. Valójában már nem is foglalkozik ezzel, hiszen megy minden a maga útján, és az önmegvalósítás kérdése egy idő után már fel sem merül.

A kényszerhelyzet hatása

Amikor a bebetonozottnak és bebiztosítottnak tűnő élethelyzetben, hirtelen kirántják az egyén alól a széket, és elveszti a munkáját, egy extrém, rendkívüli krízishelyzetbe kerül, amelyben nem érti, mi történik vele, mit várnak el tőle. Minden, ami addig fix volt, hirtelen összeomlik.

Egy ilyen biztosnak hitt élethelyzetben a munkahely elvesztése rendkívül drasztikus változást eredményez, ami az egyént kényszerhelyzetbe hozza. Ennek hatására pedig az egyén kénytelen elgondolkodni a "hogyan tovább"-on, azon, hogy mi lesz vele, és mire is lehet ő még jó. Ez pedig - szinte, mint egy biológiai folyamat - önkéntelenül kiváltja azt, hogy az egyén elkezd gondolkodni a saját magáról kialakított képről, miközben formálódik, alakul az önmagáról kialakított kép. Az intenzív gondolkodás hatására az egyén egyre több asszociációs kapcsolatot alakít ki, aminek következtében egyre árnyaltabb lesz a kép önmagáról, a szándékairól, a terveiről, a céljairól.

Vannak emberek, akik ilyen esemény, élethelyzet kapcsán arra jönnek rá, hogy tulajdonképpen mindig is mást szerettek volna csinálni az életben, mint amit végül is tettek, mert adódott fiatal korukban egy lehetőség, amit akkor elvállaltak, és azóta is ugyanannál a cégnél dolgoznak. Az állás elvesztésének hatására azonban a régi álmok ismét teret kaphatnak.

Aki eddig például bankban dolgozott, gondolt egy merészet és belevágott fiatalkori vágya megvalósításába, és nyitott egy csokoládé üzletet, a másik elkezdett gyerekekkel foglalkozni - folytatta a beszélgetést Répáczki Rita tanársegéd. Természetes, hogy ezeket a pályamódosításokat nagy döntés előzi meg, amelybe érdemes a szűkebb és tágabb környezetünket bevonni és tőlük, illetve szakemberektől információt, segítséget kérni. Ilyenkor nem ritka, hogy egy átmeneti időszakban újra tanulni kell, átképzésre kell járni ahhoz, hogy az egyén a régóta kívánt foglalkozást űzhesse. Ma már alapvető elvárás az élethosszig tartó tanulás, de ez csak akkor lehet sikeres, ha látjuk értelmét, és be tudjuk illeszteni célrendszerünkbe.

Az állás elvesztése és az új utak keresésének kényszere hatására az egyén egyre elaboráltabb, kidolgozottabb képet alakít ki önmagáról, szelfjéről. Egyre többet gondolkodik azon, milyen is ő valójában, miben különbözik a másik embertől, mitől más ő, mint egy másik személy, azaz mi az ő ujjlenyomata, mi az, ami őt megkülönböztet másoktól. Ma amúgy is azt az üzenetet közvetíti társadalmunk, hogy az "én" a legfontosabb, csak én, én, és én számítok, és mindent ennek kell alárendelni csak így érhetünk el sikereket.

Aztán amikor az egyén ráébred arra, hogy az a kép, ahogyan látja magát, nagyon eltér attól, ahogyan annak idején elképzelte önmagát, elkezd szorongani ("És az akarok lenni, ami akkor voltam, Mikor az akartam lenni, ami most vagyok" Geszti Péter). Hová tűntek el az elmúlt évek? Már 10-15 év eltelt, hogy befejezte az iskoláit, és most itt találja magát munkanélküliként. És olyan kérdések fogalmazódnak meg benne, hogy "Mihez kezdjek?" "Hogy lehet, hogy csak itt tartok?" Ezekben az önostorozó gondolatokban igen jók vagyunk. Ilyenkor az egyén nagynak érzi a távolságot a valóság és az ideális kép között, amiről mindig is álmodott. Márpedig ez igencsak lehangolttá, csalódottá teheti őt, hiszen csalódik önmagában azért, mert nem tudta azt a képet megvalósítani, amit szeretett volna.

Az álláskeresés folyamatában továbbá találkozunk az elvárásokkal, amit a reális önismerettel rendelkező ember belát: rendelkezik-e a szükséges képességekkel, készségekkel, tudással, végzettséggel ahhoz, hogy sikeresen elhelyezkedjen. Ha úgy észleljük, hogy az elvárthoz képest le vagyunk maradva, akkor az leggyakrabban szorongást kelt bennünk, ami - ha optimális mértékű - akár stimulálhat is bennünket. Például az egyén beiratkozik egy olyan képzésre, ami felvértezi a továbblépéshez szükséges képességekkel. Ez a "meg nem felelés"-érzés azonban gyakrabban vezet oda, hogy az állását elvesztett egyén azt érzi, neki "nincsenek kompetenciái", és nem is lesz jó sehova. Attól fél, nem fognak rá igényt tartani, nem fog új lehetőségeket kapni a munkaerőpiacon.

Az outplacement jelentősége

Az outplacement valójában itt kapja a legnagyobb jelentőséget, hiszen a fő cél az kell legyen, hogy azokat a dolgozókat is felkészítsük a továbblépésre, akik hosszú évek óta nem foglalkoztak magukkal, önmaguk megismerésével és fejlesztésével.

A jó outplacement programok egyik fő célja, hogy segítsen az embereknek abban, hogy önmagukról elgondolkozzanak olyan dimenziók mentén, amelyek segítik őket abban, hogy csökkenjen a szorongásuk, a bűntudatuk vagy szomorúságuk amiatt, hogy elveszítették állásukat, és egy olyan új megvilágításban lássák magukat, amely révén világossá és megfogalmazhatóvá válik számukra, mihez értenek, miben kell még fejlődniük - azaz milyen kompetenciákkal rendelkeznek, és melyekkel nem. Mit tudnak fejleszteni, és mi az, amivel nem érdemes foglalkozni. Ez kell ugyanis ahhoz, hogy képessé váljanak a reális, elérhető célok kitűzésére, ami segíti őket átélni az új élethelyzetet, és átlendülni az extrém élethelyzet hozta nehézségeken.

Mindezen a feladaton túl az outplacement programok felvállalják a konkrét, hasznos információk közvetítését is a programban résztvevő álláskeresők felé. Az általunk tartott programban - folytatta Dr. Juhász Márta - a pszichológiai felkészítésen túl a HR tanácsadó cég, amely a programot szervezte, magas színvonalon állította össze azt a színes étlapot, amiből a résztvevők kedvükre válogathattak. Megtanulhatták, hogyan kell önéletrajzot írni, hogyan kell megírni egy rövid motivációs levelet az önéletrajz mellé, tanácsadó, állásközvetítő cégeket hívtak meg, melyek munkatársai prezentációt és felkészítést vállaltak az állásinterjúkról mind angol, mind magyar nyelven.

- A tanácsadó cég, amelynek munkatársaival együtt dolgoztunk, konkrét hasznos tippekkel és állásközvetítéssel is segítették a résztvevők elhelyezkedésének esélyeit, és felvették más pénzintézetekkel a kapcsolatot annak érdekében, hogy elhelyezzék az outplacementben résztvevőket. Ezt követően három hónap múlva az utánkövetési vizsgálat következik, hogy megtudjuk, milyen mértékben volt sikeres a program, mennyire tudtak elhelyezkedni az emberek, ez éppen most van folyamatban - fogalmazott Dr. Juhász Márta.

A pszichológia program lényege pedig abban állt, hogy megerősítsék a résztvevőket abban, amiben jók. A ma leginkább közkedvelt, illetve igényelt kompetenciák mérésére létrehoztak egy kérdőívet, amely kitöltését követően egy képet kaptak arról, hogy milyen kompetenciák az erősségeik és miben kell még fejlődniük. Fontos, hogy azokat a kompetenciákat, amelyekben az egyén erős, merje felvállalni, amikor önmenedzselésre van szükség, ugyanakkor azokat a kompetenciákat meg, amelyekben nem jó - ha nem is fejleszti -legalább az álláskeresés során ne említse meg erősségként. A program ezáltal is konkrét és hasznos segítséget nyújtott a résztvevőknek.

Répáczki Rita kihangsúlyozta azokat a kompetenciákat, amelyeket a banki dolgozók erősségnek éreztek, és amelyek szerepe igen fontos a munkaerőpiacon történő hatékony boldogulás szempontjából, ezek: együttműködés, társaságkedvelés, információmegosztás, felelősségvállalás, precizitás, pontosság, céltudatosság, szervezés. És amiben úgy érezték, hogy fejlődniük kell: mobilitás, önbizalom, vállalkozói kompetenciák, módszeresség, tervszerűség, sikerorientáció, döntéshozás.

- Ezeket hasznos volt átbeszélni, mert a résztvevők természetesen a program során rájöttek, hogy rendelkeznek ezekkel a kompetenciákkal, megtanultak ezekről kommunikálni, beszélni is, amit reményeink szerint jól tudnak majd az interjúk során, és más önmenedzselési élethelyzetben alkalmazni - fejezte be a docens.

A téma feldolgozásában a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Ergonómia és Pszichológia Tanszékének munkatársai voltak a szerző segítségére.