kapubanner for mobile

Így kell megpályázni egy vezetői pozíciót

JobAngel arról ír a HRBlogon, hogy az önéletrajzot, és a motivációs levelet is újra kell gondolnunk 2019-ben. A jó szakemberek, vezetők nagyon hiányoznak a munkaerőpiacon, ezért a cégek nyitottabbá váltak, és olyan emberből is lehet vezető, aki eddig még nem volt az.

images

images

Megszűnt az abszurd helyzet, hogy vezetői pozícióra szinte csak vezetői pozícióból lehetett pályázni, így mindenki beleragadt abba a pozícióba, amiben volt. Megjelent emellett egy furcsaság is az álláshirdetésekben: vezetőket keresnek 1-3-5 év tapasztalattal, ami kb. pont ezt a nyitottságot jelenti – vagy persze jelenthet sima kamuzást is, amikor egy betanított adminisztrátori pozíciót is „leader” néven futtatnak, csak jelentkezzen már valaki végre.

Az is egy kihívás, hogyan írj úgy „vezetői” önéletrajzot, hogy még nem voltál vezető, de az még megmutatható egy önéletrajzban könnyen, hogy jó vezető lennél. A kompetenciák, az eredmények számokban (a titoktartási kötelezettségeket betartva), pár „how-to” bemutatása, amiket alkalmaztál a munkádban, megmutatják a szakmai alkalmasságot. Bemutathatod az emberi-vezetői hozzáállásodat is, de hogyan érvelsz, ha még sosem voltál vezető? Mire alapozod, hogy ilyen lennél vezetőnek? Erre kell a motivációs levél, hogy meg is tudd azt mutatni, miért is lennél te vezető (értem én, hogy több pénzért, nagyobb céges autóért, de valami szakmai ambícióért is biztosan). És miért gondolod, hogy jó vezető lennél? Egyáltalán azonosak-e a „jó vezető” kritériumai a te fejedben és a cég szempontjai szerint?

JobAngel szerint át kell gondolni:

  • Ki fogja olvasni ezt a levelet? Toborzó cégnél egy HR-es affinitású ember, akinek jó eséllyel vannak a szakmádhoz kapcsolódó tapasztalatai vagy ha céghez küldöd, akkor valószínűleg a leendő főnököd, a cég egyik-másik azonos szintű vezetője, mint a nyitott pozíció, és még egy HR-es is.
  • Hogyan tudod ezeket az embereket megszólítani, meggyőzni? Ismerned kell azt a céget, akihez épp pályázol: a piaci helyzetet, a cégkultúrát, a versenytársakat, a termékeiket, az iparági fejlődési trendjeit.
  • Mire jó ez? Arra, hogy megmutasd, mennyire jó lennél abban a szerepben, amit hirdetnek.

JobAngel teljes cikke a HRPortálon olvasható.
Fotó: Pixabay
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek