Infláció kezelése és közösségépítés: ilyen volt 2023 a Bosch HR osztályán
Az infláció kezelését, a közösségépítést emelte ki egyebek mellett 2023-ból Somogyi András, a Bosch Csoport HR igazgatója. Idén pedig céljai között szerepel az AI technológia esélyeinek és veszélyeinek megismerése illetve és a fiatalok gondolkodásmódjának megértése.
Milyen szakmáját érintő szavak jutnak eszébe 2023-ból, ami gyakran felbukkant vagy ami illik erre az évre? Milyen év volt 2023?
Rugalmas foglalkoztatási formák
Új munkarend, rendeződés
Kompenzáció, infláció
Közösségépítés, munkahelyi kohézió
Üzleti kihívások
Legvonzóbb munkáltató
Összességében HR szempontból sikeres évet zártunk. A magyarországi Bosch csoport immáron 7 éve folyamatosan kiemelkedő értékelést kap, mint vonzó munkáltató különböző kutatásokban. Ebben az évben csökkent a fluktuációnk, és a Covid után végre sokkal többet találkoztunk, együtt alkottunk és kerestük a kreatív megoldásokat az üzleti kihívásokra.
Milyen váratlan helyzetekkel szembesült a HR elmúlt évben? Hogyan oldották meg?
2023-ban is volt bőven váratlan helyzet és ezekre gyors megoldásokkal kellett reagálnunk. Ha nem is a legváratlanabb dolog, de talán HR szempontból az egyik legnagyobb kihívás ebben az évben a kompenzáció és infláció kezelése volt a jelenlegi gazdasági körülmények között. Számunkra a legkézenfekvőbb megoldás a transzparens kommunikáció volt. Bízom benne, hogy a munkavállalóink egy magasabb szintű megértésre jutottak ebben a témában.
Milyen személyes sikert emelne ki az elmúlt évből, ami meghatározó volt?
Nagy büszkeségünk, hogy 2023-ban már hetedik alkalommal hoztuk el a legvonzóbb munkáltató címet gyártó kategóriában, és összességében második helyet értünk el a PwC kutatásában. Mindemellett, legnagyobb siker, hogy azt látom, kezd normalizálódni a kooperációs modell a munkavállalók között, és kialakulnak azon új normák, amelyek majd meghatározzák a munkavégzés jövőjét. Számomra nagyon fontos, hogy olyan új fórumokat nyitottunk, ahol a vezetők stratégiai témákat egyeztetnek, vélemények kerülnek kimondásra, megosztásra, és konszenzusra is jutunk. Ezek a modern, bevonó egyeztetések, magasabb szervezeti kultúrához és kimagasló összetartáshoz vezetnek.
Mik a következő évre szóló tervek a cégnél HR területen? Mit lát sürgető feladatnak?
Szeretnénk nem csak az egyik legvonzóbb munkáltató lenni a piacon, hanem egy olyan menő cég, ahol a tehetségek megtalálják önmagukat és szívesen dolgoznak nálunk a jövő technológiai kihívásain. Terveink között szerepel a HR folyamatok modernizációja, digitális HR folyamatok fejlesztése, valamint további már meglévő folyamataink hatékonyságának növelése. Szeretnénk továbbra is támogatni a munkaerő-diverzitás és inkluzivitást és végül, de nem utolsósorban, a munkavállalói elégedettség továbbra is kiemelt fókuszban lesz.
Miben szeretne jövőre vezetőként fejlődni?
Meg szeretném ismerni az AI (mesterséges intelligencia - a szerk.) technológiát és azt, hogy milyen lehetőségeket és esetleges rizikókat tartogat a jövőre tekintettel. Szeretnék továbbá tanulni a fiatalabb generációktól, megismerni az ő gondolkodásmódjukat.
Sorozatunk korábbi interjúi:
Ilyen volt 2023 az üzleti szolgáltató központoknál: Lenk István ABSL-elnök, Eaton-ügyvezető
Két év alatt 45 százalékos béremelés: Nyeste Ági, Jysk
"Komoly kihívás egy rohanó vonat előtt cserélni a síneket" - Endrei-Kiss Judit, RTL
Egyszeri 200 ezer forintos juttatás mindenkinek - Ivanov Katalin, Schneider Electric
A nyitóképen Somogyi András, a Bosch Csoport HR igazgatója
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
2026 nem szokványos év – sem a világban, sem a magyarországi munkahelyeken. A kihívásokra a HR-nek nincs kész forgatókönyve. Jáhny Ákos, a Global... Teljes cikk
Húsz éven átnyúló kutatási eredményeit foglalta össze Bokor Attila, az OD Partner tanácsadócég tulajdonosa. A szervezetfejlesztési szakember ötven... Teljes cikk
A HR-washing alapvető dilemmája egyszerűnek tűnik, mégis kényelmetlen kérdést vet fel: sikeresnek nevezhető-e az a hazai emberi... Teljes cikk
- Így hat a mesterséges intelligencia a tárgyalásokra 2 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere 3 hete
- Jelentős változás jöhet a nyugdíjszámításban, amely sokakat érint 3 hete
- 22 ezer állás kerülhet veszélybe a Boschnál 3 hete
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 4 hete
- Hogyan lesz egy nő felsővezető? 4 hete
- Felmérés: a vezetők nem mindig empatikusak, de ez előny is lehet 1 hónapja
- Ha nincs nő a vezetésben, az üzlet bánja – mutatjuk a legfrissebb adatokat 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?