Mellékállás
A digitalizációnak köszönhetően ma számos rugalmasan végezhető mellékállás, leánykori nevén másodállás vállalására van lehetőség, akár otthonról, távmunkában. Azonban fontos, hogy erről általában szükséges tájékoztatni, a munkáltatót, ahol főállásban dolgozunk, sőt ha a munkaszerződés kiköti, abban az esetben engedélyt is kell kérni az ilyen jellegű munkavégzésre.
Az általánosan elfogadott gyakorlat szerint a munkáltató általában megköveteli, hogy a munkavállaló előzetes engedélyt kérjen, ha mellékállást kíván vállalni. Ez azért van, mert a munkáltató szempontjából fontos, hogy a mellékállás ne akadályozza a munkavállalót a főállású munkája elvégzésében, és ne veszélyeztesse a munkáltató érdekeit, esetleg ne álljon fenn összeférhetetlenség.
A szabályozás különböző lehet különböző munkáltatók esetén, így mindenképpen érdemes a munkaadójánál tájékozódni, illetve alaposan tanulmányozni a munkaszerződést. A munkaszerződés részletesen leírja a munkavállaló és a munkáltató közötti jogokat és kötelezettségeket, így fontos, hogy alaposan áttekintsük a mellékállásra vonatkozóan is.
Mellékállás otthonról, távmunkában
Ma már számos online munka végezhető mellékállásban, otthonról, távmunkában. Ez lehet online értékesítés, marketing, ügyfélszolgálati munka, online felületek - weblapok, közösségi oldalak -kezelése, szerkesztése, tartalomgyártás, grafikai munkák, programozás, fordítás stb. De számos felület áll rendelkezésre az online tanítás különböző formáira, a nyelvoktatástól a korrepetálási lehetőségekig. Különböző tanácsadói munkák is végezhetők ilyen formában. Ezeket a típusú munkákat a munkavállalók általában a főállás mellett, többnyire valamilyen vállalkozási formában végzik. Mellékállás vállalásának leggyakoribb oka a jövedelemkiegészítés, de az is előfordul, hogy valakinek a hobbijából alakul ki előbb-utóbb egy másodállás.
Ezeket a lehetőségeket a képességek, egyéni tehetség, kreativitás, korábbi tapasztalatok határozzák meg, illetve a személyes preferenciák, ami az időbeosztást és a rugalmasságot illeti. Hiszen a teljesen rugalmasan végezhető munkát akár éjszaka vagy hétvégén is el lehet látni, ezzel azonban a munka-magánélet egyensúlya miatt érdemes vigyázni, sőt hosszú távon a pihenés, elégséges alvás, kikapcsolódás hiánya a főállású munka kárára is mehet.
Vannak egyéb, elsősorban fizikai munkalehetőségek is, amelyeket el lehet látni másodállásban: így például az időszakos vagy rendszeres takarítás, kiskereskedelmi, vendéglátóipari vagy raktári munkák, élelmiszer kiszállítás (vendéglátóhelyekről, áruházakból) vagy időszakosan a turizmushoz kapcsolódó idénymunkák, csak hogy néhány lehetőséget említsünk.
A munkaszervezés és nem utolsó sorban a munkavállalói igények változása következtében, például a fiatalabb generációk eleve nem egy, hanem akár több munkahelyen dolgoznak egyszerre karrierjük elején, aminek sok esetben nem pénzügyi oka van, hanem a főállásuk mellet saját szenvedélyükkel is szeretnének foglalkozni, amiből később akár főállás is lehet.
Mellékállás adózása
A mellékállást többnyire valamilyen vállalkozási formában végzik a munkavállalók, mely bevétel után adót kell fizetni. Egy korábbi cikkünkben, Dr. Bodó Gergely, ügyvéd osztott meg a témáról részletesebb információt:
„Ha valakinek van egy főállása és mellette vállalkozik (ilyenek az eddig mellékállásban katázók), akkor a minimálbér után a járulékokat a főállásban már rendezték utána, így csak a bevételei után fizeti meg az adót és járulékokat” - tette hozzá dr. Bodó Gergely ügyvéd.
A heti 36 órát meghaladó munkaviszony mellett végzett egyéni vállalkozás esetén tehát nincs járulékfizetési kötelezettsége az egyéni vállalkozónak az 1.200.000 Ft-os jövedelemhatárig átalányadózás esetén.
„A nyugdíjas egyéni vállalkozó nem minősül biztosítottnak, így nála sem TB járulék, sem szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettség nem merül fel az egyéni vállalkozói jövedelme után” – tette hozzá a szakértő.
„Ha nappali tagozatos hallgatói jogviszony mellett vállalkozik valaki, akkor mellékállású vállalkozónak minősül (hiszen fő állását a tanulmányai jelentik), így csak a jövedelme után fizeti az adót és járulékokat, minimálbér utáni kötelező fizetendővel neki sem kell foglalkoznia.” – mondta Bodó Gergely.
Nem kell az egyéni vállalkozónak társadalombiztosítási járulékot és szociális hozzájárulási adót fizetnie többek között akkor sem, amikor táppénzen van, gyermekgondozási díjban részesül, ügyvédként vállalkozói tevékenységét szünetelteti.
Mellékállás táppénz
Egyidejűleg fennálló több biztosítási jogviszony esetén a keresőképtelenséget és a táppénzre való jogosultságot, azok időtartamát, az ellátás mértékét, illetőleg összegét mindegyik jogviszonyban külön-külön kell megállapítani, írta egy olvasói kérdésre válaszolva munkajogi szakértőnk Dr. Olajos-Kiss Rita.
Olyan eset is lehetséges, hogy az adott betegség az egyik jogviszonyban keresőképtelenséget okoz, míg a másik jogviszonyban nem, mert más a munka jellege (pl. adminisztratív és fizikai munka). Amennyiben azonban orvos a keresőképtelenséget megállapította, akkor jár a táppénz.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A vállalkozások számára kiemelten fontos a vállalati gépjárműhasználat költségeinek pontos és NAV-kompatibilis elszámolása. Összegyűjtöttük... Teljes cikk
A sportbelépő továbbra is az egyik legkedveltebb eleme a cafeteria-rendszernek 2025-ben, hiszen adózási szempontból is kedvező keretek között segíti... Teljes cikk
A Bérgarancia Alap a magyar munkajogi védelem egyik sarokköve, amely megóvja a dolgozókat akkor is, ha munkáltatójuk váratlanul fizetésképtelenné... Teljes cikk
- Utódok az élen! 2.generációnál a staféta! 1 hónapja
- Szabados Richárd: minden vállalkozásnak legyen saját honlapja 2 hónapja
- A valaha mért legalacsonyabb szintre zuhant a munkanélküliség ebben a vármegyében 2 hónapja
- Kiskapu: családi vállalkozásoknál milliókat lehet majd kifizetni teljesen adó és járulékmentesen 2 hónapja
- Az ebben a szegmensben dolgozók aránya még mindig az uniós átlag alatti Magyarországon 3 hónapja
- Továbbra is jelentős a szakadék a férfi és női vállalkozások között 3 hónapja
- Mentesülnek a kkv-k az ESG adatszolgáltatási feladatok alól - itt vannak a részletek 3 hónapja
- Szerver megoldások: bérlés vagy saját? 3 hónapja
- Több mint 440 milliárd forint értékben indítanak pályázatokat vállalatok számára 3 hónapja
- 6 tipp, ha extra bevételt szeretnénk a jelenlegi munkánk mellett 4 hónapja
- Az ezer lakosra jutó regisztrált vállalkozások száma - grafikon 4 hónapja