kapubanner for mobile

Több juttatás és szociális ellátás összege is nő a minimálbér emelkedésével

4 százalékkal emelkedik februártól a minimálbér, illetve a garantált bérminimum. Ennek következtében számos juttatás és szociális ellátás összege is emelkedik, többek között a gyedé vagy a táppénzé. A béreket terhelő adók közül a szociális hozzájárulás mértéke júliustól 2 százalékkal csökkenhet - derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakértő elemzéséből.

A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók alapbérének kötelező legkisebb összege, azaz a minimálbér 4 százalékkal emelkedik 2021 februárjától, bruttó 167 400 forintra. A legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben, teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetében pedig a megállapított garantált bérminimum bruttó 219 000 forintra nő. Akiket munkáltatóik részmunkaidőben foglalkoztatnak, azoknál a meghatározott havi, heti és napi bért a munkaidő mértékével arányosan kell figyelembe venni.

Juttatások, szociális ellátások összegét is befolyásolja a minimálbér

Mivel a minimálbérhez számos juttatás, szociális ellátás összege kapcsolódik, ezek összege is emelkedik. Ilyen például a gyed, a nagyszülői gyed, a táppénz, de az álláskeresési járadék, vagy éppen bizonyos betegségekhez kapcsolódóan a munkavállalói adóalap-csökkentő kedvezmény is” - hívja fel a figyelmet Dr. Bákonyi László adójogi szakértő.

A gyed esetében alaphelyzetben a szülő korábbi jövedelmének 70 százaléka a mérvadó - de maximálva van, mégpedig a minimálbér kétszeresének 70 százalékához, ez idén 230 580 forintot jelent a szülőknek, illetve a gyermekgondozási díjra jogosult, még nem nyugdíjas nagyszülőknek. A diplomás gyed alapképzés esetében 117 180 forint, mesterképzésnél 153 300 forint.

A 335/2009-es kormányrendelet értelmében bizonyos betegségek - például cöliákia, laktózintolerancia, a cukorbetegség egyes típusai - esetében a munkavállalók számára adóalap-csökkentés válik lehetővé, mégpedig a minimálbér 5 százalékának megfelelő mértékben. Ez éves szinten közel 100 000 forint pluszjövedelmet hagy a munkavállalók zsebében.

Dr. Bákonyi László hozzáteszi: szintén a munkavállalók számára fontos információ, hogy a táppénz megállapításában is szerepe van a minimálbérnek. Megbetegedés esetén a napi átlagkereset 60 százaléka jár, itt is van ugyanakkor plafon: a minimálbér kétszeresének 1/30-a, azaz idén legfeljebb napi 11 160 forint. Aki állást keres, annak is érdemes tisztában lennie a minimálbér összegével: az álláskeresési járadék összege ugyanis nem lehet magasabb a jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napi összegénél.

Mi marad a zsebben?

Az adójogi szakértő szerint nem szabad elfelejteni: a minimálbér kapcsán jellemzően a bruttó összeg jelenik meg a sajtóhírekben, de természetesen ezt az összeget is terhelik különféle adók és járulékok. A munkavállalók arra számíthatnak, hogy idén nettó minimálbérük (családi adókedvezmény nélkül kalkulálva) 111 321 forint lesz, garantált bérminimumuk nettója pedig 145 635 forint.

A különféle közterhek között felsorolandó a szociális hozzájárulási adó (szocho) - amely 2020. július 1. óta 15,5 százalék -, az 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás, a társadalombiztosítási járulék (18,5%) és személyi jövedelemadó-előlegként levonandó 15 százalék.
A szocho további 2 százalékponttal csökkenhet, amennyiben 2020-ban a versenyszféra reálbér-növekedése meghaladta a 6 százalékot. A korábbi évek gyakorlata szerint a szocho csökkentésére júliustól van lehetőség. Ebben az esetben júliustól a minimálbér bruttó 169 ezer, a bérminimum 221 200 forint lehetne.

fotó: pexels
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák

A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk

Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok

A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk

Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk