Az Európai Bizottság holnap ismerteti részletesen, hogy mire költi a globalizáció hatásainak enyhítésére megszavazott 500 millió eurót (kb. 125 milliárd forintot). Az európai vezetők decemberben döntöttek arról, hogy pénzalapot hoznak létre a világméretű folyamatok miatti strukturális átalakulás következményeinek enyhítésére, átképzésre és új munkahelyek teremtésére. Az alap nem a csőd szélén álló cégek megmentését segíti, kizárólag nemzeti vagy regionális munkaügyi intézkedésekre fordítható, de csak akkor vehető igénybe, ha hatását tekintve EU-szintű problémáról van szó. A pénz arra sem használható, hogy más EU-kifizetéseket egészítsenek ki belőle. Noha mértékét a 2007-2013-as költségvetés tárgyalások során meghatározták, az összeg nincs benne a múlt év decemberében megszavazott keretben, így az alapot az el nem költött EU-pénzekből töltik fel. A hozzájutás lehetőségét, a pályáztatás feltételeit egyelőre nem határozták meg. Az az ötlet, hogy EU-pénzből segítsék az állásukat
Írország több külföldi munkavállalót szeretne, mondta a Hospodárské noviny című szlovák lapnak az Allskills ír munkaügyi toborzóügynökség egyik munkatársa. Írországban 60-70 ezer állás betöltetlen, különösen a magas szakképzettséget igénylő területeken.
Írország több külföldi munkavállalót szeretne, mondta a Hospodárské noviny című szlovák lapnak az Allskills ír munkaügyi toborzóügynökség egyik munkatársa. Írországban 60-70 ezer állás betöltetlen, különösen a magas szakképzettséget igénylő területeken- mondta.
A görög kormány elrendelte a múlt csütörtök óta országos sztrájkot folytató matrózok és kikötői munkások "polgári mozgósítását", ami katonai behívóval egyenértékű. A több foglalkoztatási jogbiztonságot és nyugdíjkedvezményeket követelő mozgalom résztvevői kedden úgy döntöttek, hogy legalább csütörtökig folytatják a sztrájkot. A munkabeszüntetés, hírügynökségi jelentések szerint, nagy ellátási gondokat okoz már a görög szigetvilágban, és nehezíti az exportot. Megfigyelők szerint nem világos, miképp akar a kormány érvényt szerezni a katonai jellegű mozgósításnak, amely egy hétre szól. A görög törvények az effajta mozgósítást főszabály szerint háború esetére teszik lehetővé, de már 2002-ben is megpróbálkoztak vele, akkor is egy tengerészsztrájk letörése végett.
Áprilisban Csehországban 5,7 százalékra csökkent a munkanélküliség a márciusi 6,1 százalékról - közölte hétfőn Prágában a cseh munkaügyi hivatal. Teljes cikk
Franciaországban regionális integrációs központokat hoznak létre radikalizálódott fiatalok, illetve olyan emberek számára, akik esetében felmerül a... Teljes cikk
Meglőttek a szlovák vámőrök egy migránst intézkedés közben a szlovák-magyar határ szlovák oldalán lévő Nagymegyer (Velky Meder) közelében... Teljes cikk
A görög parlament vasárnap este heves viták után elfogadta az újabb takarékossági csomagot, a nyugdíjak és az adók reformjáról szóló... Teljes cikk
Negyvenegyre emelkedett azoknak az építőmunkásoknak a száma, akiket földcsuszamlás temetett be vasárnap kora reggel Kína déli részén egy vízi... Teljes cikk