HR Portal cikkei 31. oldal

4 éve Sokszínű csapatoké a jövő!

Miért hasznos a sokszínűség és miért érdemes ezzel a mai munkahelyeken is kiemelten foglalkozni? Erről kérdeztük Greff Rékát, a Develor International Learning Experience Managerét. Teljes cikk...


4 éve A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető - Szőcs László, a bp európai HR igazgatója

„A HR akkor versenyképes, ha érti az üzletet, az üzleti stratégiához illeszti a HR stratégiát. Minden HR osztály annyit ér, amennyit a benne dolgozók az üzlet eredményes működéséhez hozzá tudnak tenni ötletekkel, folyamatokkal, adatokon alapuló előrelátással” - vallja Szőcs László, akinek közel 30 éves HR szakmai pályafutása alatt több mint egy tucat HR vezetőt nevelt ki csapataiból. A HR Portál a 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető listáján ő is szerepel. Teljes cikk...


4 éve Miért nem csendesedik a felmondási hullám?

A nagy felmondási hullámot a világjárvány váltotta ki - akkor miért folytatódik, amikor a járvány már lecseng? Amikor 2021 elején az emberek először kezdték tömegesen elhagyni munkahelyüket, a szakértők általában úgy vélték, hogy a "Nagy Felmondási Hullám" a világjárvány okozta káosz és bizonytalanság közvetlen mellékhatása. De hol tartunk most? Teljes cikk...


4 éve Csak óvatosan a külföldi távmunkával

„Egyre többször hallom, hogy egyes multinacionális cégeknél engedélyezik, sőt, szabályozzák a külföldön történő távmunkát vagy home office-t” – írja dr. Fodor T. Gábor munkajogász. Arra hívja fel a figyelmet, hogy ez miért nem jó ötlet, sőt, igen komoly kockázatokat is rejthet a munkáltató számára. Teljes cikk...


4 éve A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető - Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR igazgatója

Nagyon nagy tiszteletet érzek a vezetői felelősség iránt, mert tudom, hogy mennyire nem magától értetődő, hogy valaki jól csinálja azt – mondja Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának ügyvezetői feladatokat is ellátó HR igazgatója. A cég a magyar fővárosban több mint 2500 főt foglalkoztató informatikai és elemző központot működtet. Felépítettek egy globális HR Analytics & Data csapatot. Az egyik első lokáció a vállalatnál, ahol bevezették a rugalmas munkaidőt, valamint 4 hónapos fizetett apasági szabadságot és 1 hónapos fizetett távollét lehetőségét, hozzátartozó ápolására. Teljes cikk...


4 éve Emberközpontú szervezet, emberközpontú vezetés

A vállalatoknak ma már nem csak lehetősége, hanem kötelessége a törődés, az emberközpontúság, jelenti ki Márton Mónika, a Legacy ügyvezetője, senoir tanácsadója, trénere. Úgy látja, a szervezeteknek felelősséget kell vállalniuk, mert csak így működhetnek fenntarthatóan. Mit jelent a törődés, az együttérzés, az emberközpontúság a 21. században, szervezeti kontextusban? Mit jelent a vezetői paradigmában? Minderről bővebben is szó lesz az októberi Tréning Kerekasztal Konferencián. Teljes cikk...


4 éve A vállalati wellbeing 2022-ben - hogyan jutottunk idáig?

2022-ben jól lenni, fényévekkel áll távol attól, hogyan voltunk jól, mondjuk 2016-ban. Hogyan lett a vállalati wellnessből valódi wellbeing? Mennyivel komplexebben kell ma a vállalati egészségfejlesztésre tekinteni, mint a tudatos kialakítás kezdeti időszakában, illetve hogyan változtatta meg a megközelítést a pandémia és az általános bizonytalanság? Csurgó Krisztina, well-being szakértő foglalta össze a legfontosabb tényezőket. Teljes cikk...


4 éve A vezető első 100 napja

Miért kritikus kérdés, hogy hogyan teljesít az első időszakban egy frissen kinevezett vezető? Hogyan kell őt támogatni az első száz napban? Erről beszél majd a Tréning Kerekasztal Konferencián bővebben Pintér Henriette, a Concordia vezető tanácsadója, trénere. Teljes cikk...


4 éve The business service sector offers long-term career paths

Around 100 000 people work in the business service centres of multinational companies in Hungary. "Our priority is to make the sector better known to employees, so that they see the industry as a significant career opportunity and a high added value creator, where language skills are one of the most important skills," says István Lenk, President of ABSL (Association of Business Service Leaders) Hungary, the successor organisation to HOA (Hungarian Outsourcing Association). They can also offer new careers to people who are good at foreign languages because of the changes in the kata (specific business tax for small taxable enterprises) - such as translators, language teachers and tour guides. Teljes cikk...


4 éve A szabadság élményét adja az e-bike a munkavállalóknak

“Pár éven belül alapeleme lesz a vállalati juttatási csomagnak az elektromos rásegítéses kerékpár. Aki most vezet be ilyen flottát, előnybe kerülhet a többi szervezettel szemben” - fogalmaz Murlasits Attila, az Annyira Más Bringabolt tulajdonosa. Kereskedéseiben több száz modellt forgalmaznak és személyre szabott tanácsadással várják az érdeklődőket, különösen a jövő kihívásaira felkészülni szándékozó ügyvezetőket, HR-eseket. Teljes cikk...


4 éve Hogyan vezessünk be elektromos kerékpárflottát?

A Hellovelo 2020-ban alakult, elektromos kerékpárok tartós bérbeadásával foglalkozik vállalati ügyfeleknek. Így azok béren kívüli juttatásként vagy akár cafeteria elemként is biztosíthatják dolgozóik számára sportoláshoz és munkába járáshoz, ráadásul 2022 január 1. óta mindezt adómentesen adhatják és a kapcsolódó költségeket le is tudják írni a társasági adóból. Hényel Ágoston vezérigazgató, aki szabadidejében szenvedélyes e-MTB (mountain bike) kerékpáros arról beszélt, mit kínálnak vállalati ügyfeleiknek, hogyan lehet az elektromos kerékpárokban rejlő potenciált a cég image-ének csiszolására és a munkavállalók megtartására kiaknázni.  Teljes cikk...


4 éve Számítasz? A mattering: az énkép, az önbecsülés, az önbizalom forrása

Hogyan érzékeltetheti a szervezet a munkavállalóval, hogy számít? Mindez elsősorban nem a fizikai környezeten és a munkavállalók szórakoztatásán, hanem a szervezeti kultúrán múlik, mondja Tormássy Krisztina, a Concordia vezető tanácsadója. A matteringről, hogy hogyan építhető be a működésbe, a Tréning Kerekasztal októberi konferenciáján bővebben is szó lesz. Teljes cikk...


4 éve A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető - Kalmár Ákos, a Continental Csoport magyarországi HR igazgatója

„A munkáltatói versenyképesség és pénzügyi fenntarthatóság között egyensúlyozunk, ahol komoly szerepe van a HR-nek: folyamatosan be kell hoznia az ’emberek’ szempontokat az üzleti döntések során” – mondja Kalmár Ákos, aki a 2022-es év elején vette át a Continental Csoport országos HR vezetői tisztségét, korábban a budapesti gyár HR igazgatója volt. Jelenleg nyolc telephelyen, 8000 munkavállalóért felel. Fontos szakmai problémának tartja a HR szervezetek teljesítőképessége és a vállaltok elvárásai közötti távolságot, amit fenntarthatósági kérdésnek lát, amelyre mindenképpen szükséges megoldást találni. Teljes cikk...


4 éve Vajon milyen a Jó főnök?

Július eleje óta látható a magyar mozikban a Jó főnök című film, Javier Bardem főszereplésével. A számos díjjal kitüntetett film nem mentes a munkahelyi konfliktusoktól, magánéleti drámáktól, amelyek óhatatlanul beszivárognak a munkahelyre is, és persze a remek színészi alakításoktól sem. Teljes cikk...


4 éve A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető - Somogyi András, a Bosch Csoport humán erőforrásért felelős alelnöke Magyarországon és az Adria régióban

Már 27 évesen menedzserként dolgozott, most az egyik legnagyobb hazai munkaadóként 17 000 munkavállalóért felel Magyarországon, az öt országot lefedő Adria régióban pedig összesen 22 000-ért. Magyarországon a csoport 8 vállalatból áll, tavaly több mint 1700 munkavállalót – zömmel mérnököt - vettek fel. A munkához a legjobb tanácsot egy volt vállalati felettesétől kapta, amit máig vall: “Légy mindig önmagad és soha ne felejtsd el, hogy honnan jöttél.” Teljes cikk...


4 éve Szervezetfejlesztés és változásbevezetés erőforráshiányos környezetben

Nem könnyű a cégek helyzete, hiszen a változások egyre gyorsabban következnek egymás után, egyre nagyobb irányváltásokra van szükség, amihez a szervezeteknek alkalmazkodniuk kell. Ki az a Change Agent? Erről is szó lesz majd az októberi Tréning Kerekasztal Konferencián. Most Münnich Ivánt, a a Sämling Solution ügyvezető igazgatóját kérdeztük. Teljes cikk...


4 éve Külföldi munkavállalás, akár nyelvtudás nélkül - segít a fordítógép

A külföldi munkavállalás lehetősége sokakat csábít, a magasabb fizetések, jobb megélhetés, de akár tapasztalatszerzés, a kaland miatt. Ugyanakkor komoly akadályt jelenthet illetve visszatartó erő lehet a nyelvtudás hiánya. Ebben segíthet egy profi fordító eszköz (a Vasco M3 Fordítógép), ami több mint 70 nyelven támogatja a kommunikációt és wifi kapcsolat nélkül is működik. Teljes cikk...


4 éve Az agilitás nem cél, hanem eszköz

Miért fontos az agilitás emberi oldala? Mi kell ahhoz, hogy egy agilis transzformáció valóban elkezdődjön? Milyen változásra van szükség a fejekben és a mindennapi működésben? Erről kérdeztük Bársony Balázst, a Legacy Trénerét, aki a Tréning Kerekasztal Konferencián is beszélni fog a témáról. Teljes cikk...


4 éve A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető - Szijjné Kállai Ildikó, a SPAR Magyarország Személyzetfejlesztési és HR vezetője

A siker elérésének záloga a jól irányított együttműködés – vallja Szijjné Kállai Ildikó, aki 2018 óta az egyik legnagyobb magyarországi foglalkoztató, a SPAR kiskereskedelmi lánc HR vezetője. 14 500 munkavállalóért felel. Már zajlik a jövő évi HR projektek kidolgozása, amelyben többek között a munkavállalók képzésére összpontosítanak, ami azért is fontos, mert a kereskedelemben a munkaerő megtartása komoly kihívást jelentő feladat. Teljes cikk...


4 éve A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető - Bauer Dávid, MOL Nyrt. magyarországi HR igazgatója

„A tehetség önmagában nem elég, fontos, hogy társuljon mellé a munka iránti alázat, a mások és a saját képességeink, valamint erőfeszítéseink megbecsülése” – vallja Bauer Dávid, a MOL magyarországi HR igazgatója, aki a cégnél 10 000 munkavállalóért felelős. 16 éve van a MOL- csoportnál. Különösen büszke arra, hogy az elmúlt években digitalizálták a pályáztatási folyamatot, kék- és fehérgalléros szakmai karrierutat vezettek be, ami hozzájárul a sikeres utánpótlásmenedzsmenthez, ahogy a szakmai gyakorlatos, duális képzésben részt vevő és frissdiplomás fiataloknak indított programok is. Teljes cikk...


/ujsagiro/17/hr-portal.html