A vezető ugyanúgy parancsol a gyerekeinek mint a beosztottjainak?

Öt évvel ezelőtt lett egy hazai shared service szolgáltatási vezetője Kata. A kétgyerekes, elvált nő a kisebbik lányával, és az új férjével élt akkoriban is együtt. Ő az a típusú személyiség, aki mindent teljes intenzitással végez. Nagyon odafigyel a munkájára, borzasztóan jó szakember, kitűnő, elismert vezető, és nagyon jó feleség, házasszony. Csak a lányával futott zátonyra – a maximalizmusa miatt - a kapcsolat. A most 18 éves lány általános iskolában jól tanult, a jövendő kereseti lehetőségek miatt választották számára a kéttannyelvű szakközépiskolát. De ami őt igazából mozgatta, az mindig a rajz volt. Hihetetlenül tehetséges volt már gyerekkorában is, napjai legszívesebben a szobájába zárkózva, a festőállvány mellett töltötte. Kata ezt hobbinak tartotta, úgy is viszonyult hozzá. Egészen addig a pillanatig, míg a kislányt felvették egy nagyon jó nevű grafikai stúdióba, ahová az iskola mellett járni kezdett. Ahogy bontakozott ki a kislány művészeti elköteleződése, úgy romlott a tanulmányi eredménye, és ezzel párhuzamosan az anyjával való kapcsolata. Csak erélyes – apai - közbelépés hatására volt hajlandó lemondani arról, hogy a hátralévő másfél évet magántanulóként végezze el. Ráadásul az addigi albérlet helyett egy tágas lakásba költöztek Katáék, ami messze volt a grafikai stúdiótól. Persze ebben az esetben relatív, hogy mi van közel, és egy nagyvárosban mi is a messze fogalma. A végeredmény nem túl ígéretes. Kata a férjével elköltözött, a kislány maradt az albérletben. A kislány tele van szemrehányással az anyja felé, Kata pedig olyan elvárásokat fogalmaz meg, amelyeknek még egy felnőtt sem biztos, hogy meg tud felelni.

Jó vezető - rossz anya?

Takáts Ágnes IldikóEbben az esetben Kata nagyon rosszul lépett - állítja Takáts Ágnes Ildikó, munkapszichológus. Az önálló élet, és az ezzel járó szabadság annak jár, aki „bírja már az életet”. Ennek a kislánynak nincs önálló keresete, még csak elindult a valós önmagát megkeresni, de nagyon messze van attól, hogy ilyen nagyot lépjen. Vádaskodik, az anyját rossz anyának tartja, és rendszeresen a fejéhez vágja azt, hogy „nem vagyok a beosztottad”. De, ez csak egy játszma része. A kislány okos, és rájött, hogy ez az anyja gyenge pontja. Hiszen, mindannyian dolgozunk, és ettől a pillanattól kezdve lelkiismeret-furdalásunk van azzal kapcsolatosan, vajon mi jó a gyerekünknek, illetve mi lesz rossz. Egy vezető beosztású nő esetében pedig - mivel nekik még többet kell bizonyítaniuk - még fokozottabb ez a szorongás.

Már csak azért is játszmáról beszélhetünk, mert elképzelhetetlen, hogy a vezetői beszédstílust, döntési képességet, vagy határozottságot a kapu előtti „szögre akasszuk”. Hiába szeretné ezt a gyerek, vagy esetleg egy férj. Ez gyakorlatilag lehetetlen. Takáts Ágnes Ildikó a saját, pedagógus édesanyját hozza fel példának. „Ugyanazzal a hangsúllyal kérte tőlem, hogy terítsek meg, mint ahogy az iskolában gyerekektől kérte azt, hogy vegyék fel a szemetet a folyosón”. Az ember nem bír más lenni az élete különböző helyszínein, ha integrált a személyisége.

A terápiákon egyébként- Takáts Ágnes Ildikó meglátása szerint- nem azt kell megtanítani, hogy „tegyen le” valaki valamilyen viselkedésmódot, hanem sokkal inkább azt, hogy a társak kezdjenek el újra egymással beszélgetni, és ezt ne csak, mint egy fallal, süketen, hanem odafigyelve, egymást meghallgatva tegyék.

A vezetői szerepben a legnehezebb: a reális önértékelés megmaradása

A vezető, különösen a magyar társadalomban akkor, ha nő, sérülékeny. Nincs társa a vezetői szerepeiben, és otthon pedig ebből a nagyon erős, hangsúlyos viselkedésből sem tud „visszavenni”. Sajnos, még mindig látni, hogy a vezető nők egyedül maradnak, mivel a kelet-európai férfi ezt az „erős nőt” nem tudja elviselni. Pedig sokat kaphatnának mindketten egymástól, ha átlépnék az előítélet szakadékát. „ A vezetői lét legnehezebb aspektusa az, hogy megmaradhasson a reális önértékelés”- állítja a szakember. Nincs ugyanis igazi visszajelzés, sem a – Takáts Ágnes Ildikó szavaival - „talpnyalóktól”, sem a távozóktól nem kapni olyan „feed-back”-et, amelyre igazán alapítani lehetne egy vezetői márkát.

Vezetőként gyereket nevelni

Fontos leszögezni, hogy azok a képességek, amelyek a családi élet működése, működtetése közben fejlődnek ki, „nem vesznek el”. Legfeljebb egy teljesen demotiváló környezet, egy – épp a családi teendők sokasága miatt kialakult- kiégés, vagy a szakmai hiányosságok koptathatják el. De aki a két-három gyereke életét irányítani tudja, annak megvan a kompetenciája arra, hogy minimum egy ugyanekkora csapatot is ugyanolyan sikeresen vezessen.

Általában elmondható, hogy a szülői működés, és a vezetői működés hat egymásra. Ha valaki szülőként csak reprezentál, akkor szinte biztos, hogy a beosztottai sem fogják felkelteni az érdeklődését. Ugyanez fordítva is igaz. A gondos, jó szülőkből jó vezető válhat.

A munkapszichológus érdekes tapasztalatról számolt be. Azok a vezetők, akik vállalták, hogy a gyerekük egy-egy tevékenységéért ők lesznek a felelősek, azoknak a vezetői hozzáállása is megváltozott. Nem is gondolnánk, de egy fociedzés-sorozat, vagy zongoralecke teljes körű lemenedzselése (órarendbe illesztés, befizetés menedzselése, gyerek odaszállítása, vagy ennek megszervezése, az ott folyó munka figyelemmel kísérése, bemutatókon/meccseken való részvétel) erősíti azt, hogy egy-egy feladat, vagy felelősségi terület máshogy legyen kiadva, és ellenőrizve.

A szakember szerint - a 25 éves praxisa alapján - azok a vezetők, akik képesek voltak kiválasztani egy-egy területet a munkájuk során, amelyben ők is, és a benne dolgozók is rendkívülit alkottak, azok mind részesei voltak a gyermekeik életének minimum egy-egy részéért.

Aki viszont vezetőként mindössze a „székére vigyáz”, annak többnyire csak formális kapcsolata volt a gyermekeivel. „Ebben a tekintetben mindegy, hogy azért nincs valaki otthon, mert a váltakozó, ellenkező nemű partnereivel tölti az időt, vagy egyedül hegyet mászik”- mondja a szakember.

Megmutatkozhat a világunk komplexitása

Vezetőként -, de bármilyen terület szakembereként is -, Takáts Ágnes Ildikó szerint két fontos dolgot tanulhatunk a gyermekeinktől. Egyrészt, a segítségükkel rácsodálkozhatunk arra, hogy mennyire bonyolult az a világ, amelyet mi kialakítottunk magunknak. A gyerekek ugyanis a kérdéseikkel folyton meglepnek minket abban, hogy ami nekünk már olyan könnyen megy, az mennyire nehéz is valójában. Mivel a működésünk során ebből a nagyon komplex világból mindig csak egy-egy szeletet veszünk ki, ezért azt a mátrixot, amelyben élünk, csak az ő kérdéseiken, a még egyszerű világukból érkező észrevételeiken keresztül látjuk a maga teljességében.

A másik folyamat pedig ennek éppen az ellenkezője. Mivel a gyerekek világa alapjában véve egyszerű, ezért a gyerekekkel belefeledkező módon, őszintén együtt élő szülők megtanulhatják, hogyan lehet ilyen egyszerű módon szemlélni a világot. Ez pedig sok esetben hasznos, hiszen mindenkivel előfordult, hogy nem látta a fától az erőt.

Az életben nincs megfelelője a gyermeki szabadságnak

Érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet Takáts Ágnes Ildikó. Ő magánemberként és munkapszichológusként is egyaránt, nem híve a klasszikus, szabadszellemű gyermeknevelésnek. Azt tapasztalta, hogy a szabadon nevelt gyerekek a csodálatos gyerekkor után boldogtalan felnőttkorba kerülnek át. A szabadon nevelt gyerek ugyanis nem ütközik határokba, amelyeken át kellene magát küzdenie ahhoz, hogy erős, autonóm személyiség válhasson belőle. „Ezek a fiatalok azok, akik végtelen ideig tanulnak különböző felsőoktatási intézményekben, járják a világot nyelvet tanulgatva. Közben nem tanulják meg azt, hogy a befektetett munka arányában van forrásuk a tevékenységük, és a megélhetésük fedezésére. Ennek a hiánya pedig azt okozza, hogy azt sem tanulják meg, hogy minden cselekedetnek súlyos következményei vannak.”

A szakember ezért már kora gyermekkortól olyan erős, következetes nevelést javasol, amelyben a hozott döntések következményét vállalni kell. „ Ha kosarazni akar a gyerek, akkor ki kell kötni, hogy a próbajáték után legalább fél évig azt folytatnia kell, ha hozott egy döntést.”

Az iskolai munka sem lehet terepe a választásnak. Hiába szeretne dönteni egy harmadikos gyerek - előzetes szakmai információk nélkül - arról, hogy matematika órán vonalas, vagy négyzethálós füzetbe írna szívesebben, ha saját magának okoz kárt az esetleg rossz választással.

Ráadásul Takáts Ágnes Ildikó arra is felhívja a figyelmet, hogy az efféle gyermeki döntés páratlan a felnőttek valós világában. „Nem dönthet a beosztott a munkáról, az anya arról, hogy kimossa-e a szennyest, de még a vállalkozó sem dönthet arról, hogy fölkeljen-e időben és elmenjen-e a partnerrel való megbeszélésre.”

A gyerekek legnagyobb része – Takáts Ágnes Ildikó szerint - valószínűleg a Kata munkahelyéhez hasonló, shared-service-ekben fog dolgozni. Kötött munkarendben, rengeteg szabállyal körülbástyázottan oly módon, hogy nem is ismerik a szakmai vezetőjüket. Ha hibát vét, akkor nem lesz, aki a személyes jó viszony miatt kiálljon érte és megtartsa. Az marad meg ezeken a munkahelyekben, aki alkalmazkodni tud. Ha nem tanítjuk meg őket arra, hogyan lehet törés nélkül alkalmazkodni, akkor nem nevelünk belőlük olyan embert, aki képes a változó körülményekhez a saját stabil érzelmi bázisán maradva, kiegyensúlyozottan szörfözni.”