kapubanner for mobile
Szegedi Juli
Szerző: Szegedi Juli
Megjelent: 10 éve

Állandó pörgésben, mégis egyensúlyban - egy nap a Generali Biztosító emberi erőforrás és kommunikációs igazgatójával

Bába-Szabó Magda sokat gondolkodott, hogy melyik napja is olyan mértékben tipikus, hogy azt bemutatva képet adhatna arról, miként is telik egy átlagos munkanapja. Aztán rájött: tipikus napja nincsen, minden nap új és új kihívásokat állít elé.

Reggel negyed 7-kor kelek, a család tagjai közül elsőként. Pár percre szükségem van egyedül, mielőtt ébresztem a családomat. A tavalyi év szeptemberétől új rendszer került az életünkbe: a nagyobbik gyerkőcünk iskolás lett, így az iskolai keretek behatárolják a napunk ezen pontját.

A családot fél 7-kor ébresztem és indul a nap elsőként a szokásos latte machiato-val, amelyet a férjem születésnapjára vásárolt csodás gépünk varázsol elénk. Létezik ennek a gyerkőcök számára elkészíthető csokis változata is, így gyakran előfordul, hogy az egész család együtt „kávézik” reggelente.



Két gyermek édesanyjaként fontos a számomra, hogy a reggelit elkészítsem a családnak, még a saját édesanyámtól tanultam azt, hogy nem hagyjuk el a családi fészket anélkül, hogy valami ne kerülne a pocakunkba.

A nagyobbikat Apa viszi a suliba - praktikus így, mivel a közelben dolgozik –, és a szokásos búcsúölelés sosem marad el tőlem. Nagyon fontos a számomra, hogy ha már menedzser-szülőket kaptak a gyerekek, akkor is kiegyensúlyozott, meleg, összetartó családban éljenek. Büszkén mondhatom, mindkettő jól viseli az „elfoglalt” szülőket, kerekek, egészek, szépek és egészségesek .

A kisebbik még ovis, őt vagy én viszem, vagy ha megbeszélésre sietek, akkor családunk tagjaként a bébiszitter áll készen a szerepre. Az ölelés ez esetben is kulcsfontosságú.

Nem lakom túl messze a munkahelyemtől, de az autós utazás adta előnyök közé tartozik az, hogy rövid, tisztázó megbeszéléseket tartok telefonon, így mire beérek, addigra néhány ügyön már túl is vagyok.

A munkaidőm döntő többségét megbeszélésekkel és egyeztetésekkel töltöm, amelyek igen változatos tartalmúak és mindig más és más, számomra érdekes partnerekkel folytatom azokat. HR-vezetőként fontos a számomra, hogy a különböző szintű szervezeti vezetőkkel rendszeresen találkozzam és begyűjtsem tőlük azokat az impulzusokat, amelyek segítségével rájuk szabva árnyalni tudjuk a HR-szolgáltatásokat. Szintén fontosak azok a szakmai egyeztetések, amelyeket HR-es kollégáimmal a megvalósítások kapcsán folytatunk, akár ötletelés, akár az előrehaladások státusza mentén. Ma éppen a képzési koncepciónk újragondolásán dolgoztunk, a változó üzleti környezetben újra és újra megvizsgáljuk, hogy valóban a optimális támogatást nyújt-e minden ponton.



A megbeszéléseim a közelmúltban növekvő hányadát jelentik azok az egyeztetések, amelyeket a nemzetközi Generalis kollégáimmal folytatok telefonon, videokonferencián keresztül vagy éppen személyesen, ahol vagy ők vagy én vagyok az utazó fél. Izgalmas kapcsolódást és sok esetben szakmai felhatalmazást jelent ez a viszonylag új elem az életünkben. A nemzetközi Generali Group meghirdetett vállalati értékei, küldetése és stratégiája sok üzenetet és feladatot fogalmaz meg a számunkra. Bevallom, roppant módon élvezem ezt a kitekintést, ezt a nemzetközi lehetőséget, mind szakmailag, mind kapcsolatrendszeremet illetően inspiráló közeget jelent a számomra, amelyet igyekszem minél több ponton és módon továbbadni a kollégáimnak is. Legutóbb mi láttuk vendégül az egész közép-kelet-európai régió HR vezetőit, 9 országból érkeztek a kollégák, akikkel a regionális együttműködésben rejlő lehetőségeket, a legjobb gyakorlatok megosztását néztük végig.

Keresem a lehetőségét annak is, hogy a valamelyest friss szememet megtartsam azáltal, hogy a szakmai networkingre is figyelek. Lehet az valamely HR pályázatban való zsűrizés lehetősége, kötetlen szakmai egyeztetés különböző szektorok HR-képviselőivel vagy rendezvényen/konferencián való előadás. Nagy örömmel fogadom a felkérést, hiszem tudom: adhatok és nagyon sokat kapok ezen alkalmakkor az általam valóban hivatásként megélt szakmáról és szakmától.

Fontosak emellett a munkám során azok a közösségépítő, csapat erősítő rendezvények, megmozdulások, amelyeket most a Generali új értékeire hangolva a csapatom szervez és valósít meg – elmondhatom – nagy sikerrel. Ilyen volt például legutóbb az Értékek Napja, ahol a legjobban teljesítő munkatársainkat ünnepeltük.

Mindennapjaim részeként törekszem arra, hogy a HR stratégiánk részeként megfogalmazott Work-Life Balance aktív megvalósítója, sőt szerepmodellje legyek. Örömmel mondhatom, hogy cégünk egyrészt családbarát és munkatárs-barát közösség, amely sok ponton segíti a hozzám hasonlóan gyermekkel rendelkező kollégák életét, de az egyensúlyra való tudatos odafigyelés nagyon fontos. Feladat és kihívás nagyon sok akad, a tudatosság nélkül könnyű elveszíteni azt a bizonyos egyensúlyt. Hogy mit jelent számomra ez az odafigyelés? Semmiképpen nem olyan napi munkavégzést, amelynek pontosan behatárolható eleje és vége lenne. Rugalmasan, a magánéleti és munkahelyi szükségesség mentén szervezem az életem, amelyben jól megfér egyazon napon az Igazgatósági ülésen megtárgyalt valamely fontos HR-stratégia téma és az Anyák napi ünnepség az oviban. Nemzetközi kollégáim is rugalmasak abban, hogy a személyes találkozóinkat hétfő vagy pénteki napokra helyezzük, amely a megelőző vagy követő napokban egy családi kirándulást jelent Prágában városnézéssel vagy éppen állatkerttel.

Kicsit még elidőzve a családnál, a reggelik mellett a vacsorák is fontosak a számunkra: együtt lenni, egymást örömmel hallgatni mindig jó érzést és feltöltődést jelent.

Mindez feltételezi azt is, hogy a Generaliban szintén szélesen alkalmazott otthoni elérés lehetőségét kihasználva bizonyos levelezéseket, kisebb koncepciókat a gyerekek ágyba kerülése után véglegesítek, és azzal a jó érzéssel zárom a napom, hogy ismét helytálltam, vezetőként, szakemberként, feleségként, anyaként és még jól is éreztem magam mindeközben.

Bába-Szabó Magda szakmai életútjáról itt olvashat.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk