Az őszinte kíváncsiság lesz a tanulás alapja a digitális korban is
A jövő ideális munkavállalóinak az „őszinte kíváncsiság” lesz az egyik legjobban keresett értéke. A jelenlegi oktatási rendszer egyik kihívása, hogy a tanulókban a mainál sokkal nagyobb mértékben kifejlessze ezt - mondta Babocsay Ádám, a Budapest School marketing és stratégiai igazgatója, aki a "Vállalati képzés-fejlesztés a digitális korban" című konferencia előadója lesz.
Ön szerint milyen módon kellene megreformálni az oktatási rendszert, hogy az „őszinte kíváncsiság” képességét egyre több diák hozza magával az iskolapadokból a munkahelyekre.
Az oktatási rendszer számos reformot ért meg, és közben azt látjuk, hogy egyre csak nő a távolság a korszerű vállalatok munkaerőre vonatkozó elvárásai és az oktatási intézmények által kibocsátott pályakezdők képzettsége között. Ez a növekvő távolság elvileg sem szüntethető meg további reformokkal. Az oktatási rendszer alapoktól való újragondolására van szükség. Ugyanis a mai rendszer egyik kiinduló paradigmája, hogy nagyjából meg tudjuk mondani, milyen munkaerőre lesz szükség 10-20-30 év múlva. Tudjuk például mennyi mérnök vagy gyári munkás képzésére lesz igény. Viszont a világ olyan irányban változik, hogy azt sem tudjuk megmondani, milyen szakmák lesznek akár 5 vagy 10 év múlva.
Ön szerint miben kell, hogy más legyen ez az új típusú iskola?
A ma iskolájában a hangsúly a tananyag elsajátításán van. A tanár birtokolja a tudást, ezt „leadja”, a diák pedig „adja vissza” azt. Hogy hogyan, milyen módon tanuljuk meg diákként a tananyagot, ez szinte a tanuló magánügye. Ebben a rendszerben ott van az a feltételezés, hogy én, mint iskola, tudom mi az a tudás, amire a tanulóknak majd felnőttként szükségük lesz. Viszont, ha ez a tudás számottevően más lesz, mint amit ma az iskolában „leadunk”, jelentősen változtatni kell a hangsúlyokon. Szerintem a jövő képzésében három célra kell egyszerre fókuszálni: az első az alapműveltség és alapkompetenciák elsajátítása, a második a kooperáció, a csapatban egymást támogató együttműködés képességének kialakítása (beleértve az empátiát és a kommunikáció képességét) és végül az „őszinte kíváncsiság” megőrzése, az önálló tanulás képességének kibontakoztatása. Ezzel tudjuk ma felkészíteni a fiatalokat arra, hogy mondjuk 2040-ben sikeres és boldog munkavállalók legyenek.
Az oktatás ilyen irányú átalakítása nagy kihívás, és az eredmények hosszú távon fognak jelentkezni, mit javasol egy HR-esnek, hogyan lehet az önálló tanulás képességét munkavállalói szinten fejleszteni?
Itt valójában egy készség kifejlesztéséről, kibontakoztatásáról van szó. A tanulási képesség, a felfedezési vágy, az „őszinte kíváncsiság” emberi természetünk egyik alapvonása. Ezzel a képességgel születünk, így tanulunk meg például olyan alapdolgokat is, mint a járás: a kisgyerekben erős a motiváció arra, hogy felegyenesedve elinduljon, el is indul, aztán elesik, mégis feláll, és százszor is elesik, mégsem adja fel. Tanul, gyakorol, hibázik, tovább gyakorol és fejlődik Előfordul, hogy a tanulási motivációt a szülők, a környezet és sajnos a mai iskola visszafejleszti, sokszor szinte ki is irtja vagy külsővé teszi (jutalom ellenében tanul a gyerek). Na, ezt kellene a HR-nek fejleszteni, erősíteni! Olyan HR rendszereket, motivációs rendszereket építsünk, amik díjazzák a fejlődést, lehetőséget adnak a hibázásra, az alkotásra, az elmélyülésre. És talán, ami ehhez elengedhetetlen: legyen meg a fejlődést támogató, érzelmileg biztonságos környezet, vezetői támogatás és munkahelyi kultúra. Egy ilyen környezetben megmutathatjuk a fejleszteni kívánt oldalainkat és hibázhatunk. Egy öntanuló szervezet a hibákra, mint tanulási lehetőségre tekint, azok felszínre kerülését elősegíti, és hibázás esetén a fejlődést támogató konstruktív visszajelzést ad. És még egy jellemző: fontos, hogy egyéni szinten konkrétan definiáljuk, hogy mit tekintünk fejlődésnek, és díjazzuk az ezt előmozdító egyéni erőfeszítést.
Az oktatási rendszer számos reformot ért meg, és közben azt látjuk, hogy egyre csak nő a távolság a korszerű vállalatok munkaerőre vonatkozó elvárásai és az oktatási intézmények által kibocsátott pályakezdők képzettsége között. Ez a növekvő távolság elvileg sem szüntethető meg további reformokkal. Az oktatási rendszer alapoktól való újragondolására van szükség. Ugyanis a mai rendszer egyik kiinduló paradigmája, hogy nagyjából meg tudjuk mondani, milyen munkaerőre lesz szükség 10-20-30 év múlva. Tudjuk például mennyi mérnök vagy gyári munkás képzésére lesz igény. Viszont a világ olyan irányban változik, hogy azt sem tudjuk megmondani, milyen szakmák lesznek akár 5 vagy 10 év múlva.
Ön szerint miben kell, hogy más legyen ez az új típusú iskola?
A ma iskolájában a hangsúly a tananyag elsajátításán van. A tanár birtokolja a tudást, ezt „leadja”, a diák pedig „adja vissza” azt. Hogy hogyan, milyen módon tanuljuk meg diákként a tananyagot, ez szinte a tanuló magánügye. Ebben a rendszerben ott van az a feltételezés, hogy én, mint iskola, tudom mi az a tudás, amire a tanulóknak majd felnőttként szükségük lesz. Viszont, ha ez a tudás számottevően más lesz, mint amit ma az iskolában „leadunk”, jelentősen változtatni kell a hangsúlyokon. Szerintem a jövő képzésében három célra kell egyszerre fókuszálni: az első az alapműveltség és alapkompetenciák elsajátítása, a második a kooperáció, a csapatban egymást támogató együttműködés képességének kialakítása (beleértve az empátiát és a kommunikáció képességét) és végül az „őszinte kíváncsiság” megőrzése, az önálló tanulás képességének kibontakoztatása. Ezzel tudjuk ma felkészíteni a fiatalokat arra, hogy mondjuk 2040-ben sikeres és boldog munkavállalók legyenek.
„Vállalati képzés-fejlesztés a digitális korban: Tréningkatalógus helyett tanulási kultúra” címmel konferencia a Magnet Közösségi Házban 2019. április 10-én. Program és jegyinformációért kattintson!
Az oktatás ilyen irányú átalakítása nagy kihívás, és az eredmények hosszú távon fognak jelentkezni, mit javasol egy HR-esnek, hogyan lehet az önálló tanulás képességét munkavállalói szinten fejleszteni?
Itt valójában egy készség kifejlesztéséről, kibontakoztatásáról van szó. A tanulási képesség, a felfedezési vágy, az „őszinte kíváncsiság” emberi természetünk egyik alapvonása. Ezzel a képességgel születünk, így tanulunk meg például olyan alapdolgokat is, mint a járás: a kisgyerekben erős a motiváció arra, hogy felegyenesedve elinduljon, el is indul, aztán elesik, mégis feláll, és százszor is elesik, mégsem adja fel. Tanul, gyakorol, hibázik, tovább gyakorol és fejlődik Előfordul, hogy a tanulási motivációt a szülők, a környezet és sajnos a mai iskola visszafejleszti, sokszor szinte ki is irtja vagy külsővé teszi (jutalom ellenében tanul a gyerek). Na, ezt kellene a HR-nek fejleszteni, erősíteni! Olyan HR rendszereket, motivációs rendszereket építsünk, amik díjazzák a fejlődést, lehetőséget adnak a hibázásra, az alkotásra, az elmélyülésre. És talán, ami ehhez elengedhetetlen: legyen meg a fejlődést támogató, érzelmileg biztonságos környezet, vezetői támogatás és munkahelyi kultúra. Egy ilyen környezetben megmutathatjuk a fejleszteni kívánt oldalainkat és hibázhatunk. Egy öntanuló szervezet a hibákra, mint tanulási lehetőségre tekint, azok felszínre kerülését elősegíti, és hibázás esetén a fejlődést támogató konstruktív visszajelzést ad. És még egy jellemző: fontos, hogy egyéni szinten konkrétan definiáljuk, hogy mit tekintünk fejlődésnek, és díjazzuk az ezt előmozdító egyéni erőfeszítést.
Hatodik kiadásához érkezett az Emberi erőforrás menedzsment kézikönyv.
Az Amazon titkai – hogyan viszonyul a cég a szervezeti kultúrához, a vezetéshez?