Bérigények, munkaerő-felvétel: befékezett az álláspiac év elején
Létszámstop, a harmadik országból toborzás átmeneti leállása, elszálló kékgalléros, megtorpanó fehérgalléros bérigények. Nehéz hónapokon vannak túl a hazai közvetítő és kölcsönző cégek, amelyek az elsők között érzik a gazdasági helyzet hullámzását. Hogyan változtak a megrendelések, a jelöltek elvárásai és milyenek a kilátások? A piacon meghatározó HR szolgáltatók osztják meg tapasztalataikat.

“A létszámigények csökkenése és bizonytalansága jellemzi ezt az időszakot” - fogalmaz az év első öt hónapjáról Bodor Fruzsina, a Prohuman munkaerő-közvetítési üzletág-vezetője. A gazdasági környezet miatt sok vállalat nem biztos abban, mennyi munkavállalóra lesz szüksége a következő hónapokban, és ez a bizonytalanság óvatosságra készteti őket a toborzásnál. Emellett felértékelődött a „minőségi cserék” jelentősége. Számos cégnél létszámstopot vezettek be, ezért a meglévő munkaerő minőségi javítására összpontosítanak. A korábbi mennyiségi toborzás helyett a vállalatok egyre inkább arra koncentrálnak, hogy a legjobb képességű és legjobban illeszkedő munkavállalókat találják meg.
“Óvatos, visszafogott tervezést tapasztalunk, a kölcsönzési és közvetítési igények csökkentek” - erősít rá Bor Katalin, a Human Centrum ügyvezetője. A szakember még a „hiring freeze”-t (létszámstop) emeli ki: több cégnél átmenetileg leállították az új alkalmazottak felvételét. A HR folyamatoknak fontos szempontjává vált a költségtakarékosság és -hatékonyság. Persze ez szektoronként és régiónként változó lehet. Egy példát is hoz a cég, a beruházási boomtól fűtött Debrecenben nőttek az igények szakemberekre, betanított munkásokra.
Növekvő és csökkenő megrendelések
A WHC-nél a HORECA (hotel, étterem, kávézó) szektorban kisebb mértékben növekedtek a toborzási igények, míg az autóipari szektorban jelentős csökkenés tapasztalható. Gyarmati Szilvia, a fizikai munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés üzletágvezetője hozzátette, hogy kölcsönzésben és közvetítésben stagnál a piac, a gyártó és termelő szektorban bizonytalanságot érzékelnek.
A Man at Work kölcsönző üzletágában az élelmiszeriparban volt minimális fellendülés máshol stagnálás. Közvetítésben kevesebb lett a technikus és a mérnök keresés, amit a több lábon állással kompenzáltak. Pénzügyi szolgáltatóktól és a kereskedelemben szereztek új megbízásokat.
Bodor Fruzsina (Prohuman) elmondta, hogy töretlenül növekednek az üzleti szolgáltató központok (ssc, bsc), és élénk igényt tapasztalnak a pénzügyi és a banki szférából, a mezőgazdaságból, valamint a magánegészségügyi szektorból. Ezzel szemben az IT szektorban és a gyártócégeknél inkább csökken most a nyitott pozíciók száma.
Bor Katalin, a Human Centrum ügyvezetője azt tapasztalta, hogy logisztikai területen volt nagy a felfutás, a folyamatosan növekvő e-kereskedelem miatt. A logisztikában ugyanakkor továbbra is tapasztalható munkaerőhiány, főleg a szakképzett munkaerő és a raktári dolgozók, targoncavezetők körében. Bor Katalin megjegyezte, hogy leginkább az autóipari beszállítók és kereskedelmi cégek létszámigényei stagnáltak – vagy időszakosan csökkentek – az elmúlt fél évben.
Toborzás harmadik országból: már Kolumbiából is jönnek
A 2023-as év meghatározó trendje volt kölcsönzésben a harmadik országból történő toborzás. A szolgáltatók kiépítették kapacitásaikat és elkezdtek nagyobb számban jönni Fülöp-szigeteki, indonéz, vietnámi, kirgiz vendégmunkások. Ez a folyamat idén január-februárban megtört. Év elején lépett ugyanis hatályba az új idegenrendészeti törvény, amelynek végrehajtási rendeletei csak február végén jelentek meg, így márciusban indulhatott újra a toborzás.
“2024 első felében az elmúlt egy-két évhez képest csökkent a harmadik országból történő toborzás iránti igény” - kezdi Gyarmati Szilvia a WHC-tól. “Úgy gondoljuk, hogy ez átmeneti időszak, és továbbra is szükség lesz erre a kiegészítő megoldásra a hatékony működés érdekében számos szektorban. A toborzási folyamat átfutási ideje általában 2-2,5 hónap, így a hosszú távú munkaerő tervezésének szerepe egyre nagyobb jelentőséggel bír.” A WHC elsősorban Fülöp-szigeteki, indonéz, mongol és kirgiz munkavállalókat hoz Magyarországra.
Kovács Endre, a Prohuman szolgáltatási igazgatója elmondta, hogy az időszakos leállást stagnálás követte, mely most kezd enyhe növekedésbe fordulni és érezhetően megnőtt az igény, de inkább a kisebb létszámú vendégmunkás csapatok fogadására, elsősorban a termelő vállalatoknál. Egyre több szektor nyitott a vendégmunkások fogadására, olyan területeken is, ahol munkavállalók hozzáadott értéke magasabb, vagyis láthatóan bíznak a cégek ebben a foglalkoztatási formában. “Trendfordulót érzékelünk az új megrendelők esetében: a fülöp-szigeteki vendégmunkások mellett egyre nagyobb érdeklődést látunk az indonéz munkaerőre, valamint egyre több ajánlatot kérnek be kolumbiai munkatársak toborzása kapcsán is” - teszi hozzá Kovács Endre.
Egy érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet Farkas Edit, a Man at Work közvetítési üzletágvezetője. “Megjelentek az aktív álláskeresők között az olyan harmadik országból érkezett munkavállalók, akik közeledve a 2 évre megszerzett munkavállalási engedélyük lejáratához - valószínűsítve, hogy a munkáltató még nem döntött a hosszabbításról - maradnának Magyarországon, de már másutt, más munkáltató égisze alatt szeretnék folytatni szakmai pályafutásukat”- fűzi hozzá.
Technikust nehezebb, informatikust könnyebb találni
Bodor Fruzsina (Prohuman) szerint továbbra is a szakképzett fizikai munkaerő, például az elektromos vagy gépész szakemberek megtalálása okozza a legnagyobb kihívást. Korábban az osztrák határ közelsége miatt ez a nyugati országrészben jelentett inkább nehézséget, de az új beruházásoknak köszönhetően már az ország keleti felében is nagyobb kihívás, hiszen egyre több a nyitott pozíció. Nehezebb például azokra a területekre toborozni, ahol egy idegen nyelv tudásánál többre van szükség, vagy ahol nem az angol vagy német, hanem valamilyen más nyelv ismeretére az elvárás.
A korábbi évekkel ellentétben, ma az IT pozíciókra könnyebb szakembereket találni, ahogy általános munkakörök pozíciói is valamennyivel könnyebben betölthetők a korábbi évekhez képest is. A toborzás továbbra is Budapesten és Pest megyében a leggördülékenyebb, a legnehezebb Debrecenben és környékén, valamint közvetlenül a nyugati határnál.
“Még mindig az egy-két műszakos betanított munkás a legkönnyebben betölthető pozíció. Szakmunkásokat és technikusokat pedig az egyik legnehezebb találni” - summáz Baradits Bulcsú a Man at Worktől. Farkas Edit hozzáteszi, ahol a bérfejlesztés elmaradt, ott bátrabban váltottak a munkavállalók. Ahol az elvárásoknak megfelelően emeltek a béreken, még inkább megfontolták azt.
Bor Katalin úgy látja, hogy általában a fehér galléros pozíciók feltöltése a könnyebb, ezek a különböző adminisztratív, egyszerűbb irodai és ügyfélszolgálati munkák - például asszisztens, recepciós stb. A nehezebb megbízásaik közé tartoznak olyan kékgalléros pozíciók, mint például CNC-s, villanyszerelő, hegesztő, elektromos/mechanikus szerelő, lakatos vagy technikus. Az alacsony vagy semmilyen végzettséget nem igénylő pozíciók toborzása pedig azért lehet kihívási, mert ezekben az állásokban a fluktuáció is magasabb.
Megtorpanó bérigények, felértékelődő stabilitás
Bor Katalin elmondta, hogy a bizonytalan gazdasági helyzet és az ebből fakadó nehézségek a bérigényekben is megmutatkoznak: az erre vonatkozó elvárások kicsit megtorpantak, a szellemi munkakörökre jelentkezők óvatosabbak, nincs olyan dinamikus emelkedés az igényekben. De ennek az is az oka, hogy a népszerű, keresett állásoknál nagy a verseny, ezért a jelentkezők is lejjebb adnak az igényeikből.
“Ugyanakkor ez egyáltalán nem mondható el a betanított, több műszakos munkákról, ugyanis az ilyen állásokra pályázó jelöltek bérigényei jelentősen megugrottak az elmúlt időszakban, ahogy az elvárásaik is, amiből azt szűrjük le, hogy már nem igazán akarnak éjszakát, 12 órás műszakot vagy túlórát vállalni” - mondja Bor Katalin.
A bérigények növekedésével felértékelődtek az egyéb juttatások is: mint például a cafeteria, utazási támogatás, 13. havi fizetés és még népszerűek a különböző egészségügyi szolgáltatások is. Az szintén világosan látszik a több műszakos munkarendű állásoknál, hogy a bejárás támogatás vagy céges járat alapelvárás, de sokan kérdezik a szállást, albérlettámogatást is.
Bodor Fruzsina elmondta, hogy az elmúlt két évben átlagosan 20-30%-kal nőttek a bérigények, ezt az ütemet egyik szektor sem tudta tovább tartani. Több szempontnak is egyeznie kell ahhoz, hogy a jelöltek feladják jelenlegi, biztos pozíciójukat. Felértékelődött a munkahely stabilitása, a nemzetközi cégek esetében előnyt jelent a hosszabb múltra tekintő magyar jelenlét, a piaci hírnév. Továbbra is növekvő igény mutatkozik az extra juttatásokra, itt az egyértelmű nyertes a magánegészségügyi hozzájárulás.
A Man at Worknél elmondták, hogy fizikai munkára az 1-2 műszakos munka és a részmunkaidő a keresett. Szellemi munkaköröknél a remote, a home office, a távmunka, vagy a rugalmas munkaidő a hívószavak.
A WHC képviselője megerősíti, hogy a bérezés mellett felértékelődött a munkaidő jelentősége. Egyre kevesebben vállalják a műszakos munkát, és a home office lehetősége elvárássá vált.
Ezek lesznek a kihívások
A WHC-nél a következő időszak legnagyobb kihívását a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó törvényi változások gyakorlatba és a folyamataikba való átültetése jelenti.
A közvetítésben Bodor Fruzsina a mesterséges intelligencia eszközök toborzás-kiválasztásba történő adaptációját említi. Kovács Endre (Prohuman) elmondta, hogy a strukturális munkanélküliség miatt kihívás lesz az (újra)nyíló álláshelyek betöltése. Illetve minden cég szeretné a termelését minél kevesebb költséggel felfuttatni, ezért teret fognak nyerni a kreatív, unortodox megoldások, ilyen például az outsourcing.
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
Magyarországon egyre több vállalat foglalkoztat külföldi munkaerőt, azonban a bejelentési és engedélyezési folyamat összetett és szigorúan... Teljes cikk
Megnéztük, hogy milyen évet zártak tavaly a nagy munkaerő-kölcsönző cégek. A 15 vizsgált szolgáltató közül mindössze ötnél emelkedett a... Teljes cikk
Egy megtorpanó 2024 után biztató jelekkel indult a 2025 – így értékelték az új évet az általunk megkérdezett munkaerő-kölcsönzők, akik szerint... Teljes cikk
- Így próbálják átverni a HR-eseket a jelentkezők - "ez új szintje a trükközésnek" 2 hete
- Szakértői fejvadászat: Amikor a hagyományos toborzás már nem elég 2 hete
- Több ezren keresik új munkahelyüket Buda szívében 2 hete
- Elképesztő, hogy veszi át az uralmat az MI a toborzásban és alakítja át a munka világát 3 hete
- Karakter és kémia a munkahelyen: hogyan hoz össze vagy választ el minket a személyiségünk? 3 hete
- 53 napot kell várni egy építőipari szakemberre - már "csak" a jó szakemberben van hiány 4 hete
- Keletről nyugatra nő a munkaerőhiány az építőiparban 1 hónapja
- 5 important changes in the employment of foreigners 1 hónapja
- Quiet hiring: Hogyan érdemes alkalmazni a csendes toborzást? 1 hónapja
- Költséghatékony foglalkoztatás: Alternatívák az EFO helyett 2 hónapja
- Adómentes fizetés, ingyen szállás, exkluzív kedvezmények - munkatársakat keres az Emirates 2 hónapja