Bűvészmutatvány, vagy tudatosan felépített vezetés?
A jelenlegi gazdasági helyzet egyértelműen változtatott mind a vezetők, mind a munkatársak hozzáállásán. Amíg vezetők felelőssége még nagyobb abban, hogy működőképesen és fizetőképes állapotban tartsák a cégeiket, addig a munkavállalók még inkább megbecsülik a tényt, hogy van munkájuk, ezáltal együttműködőbbek és talán könnyebb is őket vezetni.
Jogos a kérdés, a vezetés valami ügyes bűvészmutatvány, amit csak néhány szakavatott, bennfentes tudhat, vagy egy tudatosan felépített, konkrét eszközöket alkalmazó, tudatos tevékenység. Biztos, hogy a vezetők 99 százaléka ez utóbbira szavaz. A kérdés megválaszolása így sokkal inkább attól lesz érdekes, hogy milyen egyszerűen és milyen gyakorlatiasan tudjuk meghatározni, hogy mit és hogyan csinál egy sikeres menedzsment. Lássuk:
Az, hogy melyik szervezeti formát alkalmazzuk, az, hogy milyen folyamat menedzsment mentén osztjuk szét a szerepeket, függ a vezető tanulmányaitól, a szervezet működési területétől - termelő gyár, szolgáltató, kereskedő, egyéb. Bár stratégiai tervet jól megcsinálni sokféleképp nem lehet, de maga a tervezési keret, séma különbözhet.
A hangsúly azon van, hogy minden sikeres menedzsment jellemzője a szervezett csapat, szabályozott folyamatok, meghatározott munkakörök. Jellemzője, hogy ismert és elfogadott programok mentén működik, határozott utasításokkal és azok végrehajtatásával elérik, hogy a csapataik virágozzanak és stabilak legyenek! Az ilyen vezetőket követik az emberek és ragaszkodnak hozzájuk, mert ez biztonságot jelenet minden csapattag számára.
Egy vezető két módon sajátíthatja el a hiányzó eszközeit, pótlandó készségeit: először is veszi a fáradságot és tanul, együttműködik egy konzultánssal. A második, hogy elmegy olyan konferenciákra, ahova sikeres létező vezetőket is meghívnak, hogy beszéljenek a személyes sikerük ""titkáról". 20 esetből 19-szer az derül ki, hogy nincs benne titok, csak csinálja a fenti 5 pontot minden nap.
Nagy Béla
Comline Budapest Kft.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?