Megjelent: 4 éve

Coachok és trénerek online - hogyan sikerült az átállás?

A coaching és a tréning egyik legfontosabb eleme a személyes jelenlét. Gondoltuk márciusig. A koronavírus-járvány átrajzolta a módszertant, az eszközöket. Miként alakultak át a képzések? Hogyan reagáltak erre az ügyfelek? Mit lehet megvalósítani az online térben és mit nem? Erről beszélgettünk a szakma képviselőivel.

“A csapatépítő tréningektől a készségfejlesztéseken át a team coachingig hirtelen mindent az online térben kellett megvalósítanunk. Az első pillanatban mi magunk sem gondoltuk, hogy a dolog működni fog, de működik” - számolt be tapasztalatairól a HR Portálnak Róbert Nóra, HR-szakértő, tréner.

A veszélyhelyzet kihirdetése után a világ lelassult, a coaching és a tréningszakma viszont a kezdeti sokk után felbolydult. Mindenki tele volt ötletekkel és olyan helyzeteket kellett megoldania, amilyenekkel még soha nem találkozott. A szakemberek kisebb-nagyobb csoportokba tömörültek, voltak jó és rossz ötleteik is. Az elmúlt két hónap során azonban kiforrtak a működőképes megoldások, felállt egy új rendszer, és már jó néhány tanulság is levonható.

Önfeledt kísérletezés
Róbert Nóra: A legnagyobb az igény a három-négyórás tréningek iránt Róbert Nóra: A legnagyobb az igény a három-négyórás tréningek iránt

“A virtuális térben létrehozott tréneri edzőtáborokban, ún. Zoom-laborokban dolgozunk, ami valójában egy Facebook-csoport, ahol szakemberek gyűlnek össze tesztelni a lehetőséget, újdonságokat. Egymástól tanulunk, de sok mindent ellesünk a digitális oktatásra kényszerült tanároktól és nemzetközi példákból is merítünk” - tette hozzá Róbert Nóra, aki szerint azok a tréninggyakorlatok, amelyeket eddig a tantermi körülmények között használtak, az online térben egészen új arcukat mutatják meg, és számos olyan lehetőség bukkant fel, amire eddig a piac szereplői nem is gondoltak.

“Az egész egy nagy játék, a résztvevők pontosan olyan önfeledten vetik bele magukat a gyakorlatokba és a kísérletezésbe, mintha ott ülnének velem szemben élőben. Az online platformok ma már néhány kattintással lehetővé teszik, hogy pillanatok alatt kisebb csoportokba vagy párokba, azaz breakout roomokba osszuk a résztvevőket. Itt például digitális post-itekkel oldhatják meg a feladatokat” - magyarázta Róbert Nóra.

Rövidebb tréningek, csökkenő árak

A sikeres online tréning feltétele, hogy a tréner és a résztvevők is nagyjából ugyanazt digitális a nyelvet beszéljék. Ezzel nincs is gond a tapasztalatok szerint, a trénerek viszont új jelenséggel is szembesültek a koronavírus-járvány miatt: a Zoom-fáradtsággal.

“Ilyenkor az agyunk telítődik, a szemünk égni kezd, fókuszálásunk pedig gyengül. Nem véletlen, hogy az egyik legmarkánsabb trend, amit most a piacon tapasztalunk, az a tréningek idejének csökkenése, és ezzel párhuzamosan az árak mérséklődése. A korábban egy napra szóló megbízásaink most fél napossá váltak és ez egybevág a nemzetközi trendekkel. A külföldi kollégák szintén azt tapasztalják, hogy a legnagyobb igény most a három-négy órás tréningek iránt mutatkozik. A képzés-fejlesztéssel, tréningekkel foglalkozó cégek nagy része már a helyzethez igazította termékeit, és előrukkoltak egy online portfólióval” - mondta Róbert Nóra.

Ő úgy tapasztalta, a megrendelői oldalon hetekbe telt, amíg a HR-esek rájöttek, hogyan kell megbirkózniuk a vírushelyzettel, és kidolgozták a pandémiás terveket. Gyakorlatilag a világ összes HR-esének újra kellett terveznie mindent. A rendkívüli terhelés miatt sokszor sem idejük, sem kapacitásuk nem volt a képzés-fejlesztéssel, tréningekkel foglalkozni, ugyanakkor fontosnak tartották a munkatársak mentálhigiénés támogatását.

“Ezért az elmúlt hetekben sláger volt a változásokhoz való rugalmas alkalmazkodást támogató, a reziliencia és a motivációerősítő tréning. A vállalkozások egy része ezzel a juttatással is szerette volna bebizonyítani munkatársainak, hogy meg akarja őket tartani - még ha most átmenetileg fizetés- vagy munkaidőcsökkentésre is kényszerült” - mondta Róbert Nóra.

Hosszú távon maradnak a személyes találkozások

Lassan azonban már éledezik a piac, a trénerek is készülnek a restartra - például olyan team coaching módszerek kidolgozásával, amelyek segítenek összekovácsolni, csatarendbe állítani a karanténból visszatérő csapatokat.

Róbert Nóra szerint a most kidolgozott online megoldások akkor is megmaradnak a trénerek eszköztárában, amikor az élet visszatér a normális kerékvágásba. Ezek jelentik majd a később bármikor előhúzható B-tervet, ami biztosítja a rugalmasságot, például hasonló krízishelyzetek esetében.

“Rengeteg új dolgot tanultunk meg, és ez a tudás nem fog elveszni. A digitális eszköztár használata mostantól a munkánk része. A személyes találkozások varázsát azonban hosszú távon semmi nem pótolhatja” - véli Róbert Nóra.

Csúcsra pörgött az adaptáció

A coaching tipikusan személyes műfaj, ahol különösen nagy jelentősége van a személyes kontaktusnak, a testbeszédnek, mimikának - gondolhatnánk. Pedig ez a piac is sikerrel alkalmazkodott a koronavírus-járvány teremtette speciális körülményekhez.

“A veszélyhelyzet kihirdetése utáni napokban rövid időre teljesen eltűntek az ügyfeleink. Minden cégnél gőzerővel azon dolgoztak, hogy megoldják a home office-t, biztosítsák a védőfelszereléseket vagy éppen fogadják a katonákat. De ez nem is volt baj, hiszen mi addig összeraktuk a helyzethez passzoló szakmai segédleteket és végigteszteltük az összes létező platformot a Zoomtól, a Skype-on át a MSTeams-ig, aminek a használata szóba jöhetett. Az volt a célunk, hogy bármilyen vállalati igényre képesek legyünk többféle megoldást kínálni, azaz az ügyfélnek legyen választási lehetősége. Jelenleg 8-féle online csapatépítőből, 27-féle workshopból és 21-féle inspirációs programból válogathatnak, ezeket mind a vírushelyzetre adott válaszként készítettük” - mesélte Lisztes Henriett executive coach, tréner (Business Coach Kft).
Lisztes Henriett: Időgazdálkodás, hatékony kommunikáció a top témák közöttLisztes Henriett: Időgazdálkodás, hatékony kommunikáció a top témák között

“A COVID-19 hihetetlen kreativitást húzott elő belőlünk, inspiráló volt látni, ahogy csapatunk idősebb tagjai is maximálisan beleálltak a dologba. Akinek tavaly még érintőképernyős telefonja és Facebook-accountja sem volt, most az elsők között akarta kipróbálni az összes online felületet, nehogy az ügyfél előtt történjen valami fennakadás” - mondta Komócsin Laura, a Business Coach Kft. ügyvezető igazgatója.

Ő maga már több mint 10 éve coachol olyan külföldi ügyfeleket, akiknek egy részével soha az életben nem találkozott, kizárólag az online térben dolgoznak együtt. “Az elején én is kétkedtem, de ma már pontosan tudom, hogy a coaching módszerek zöme akkor is működik, ha a világ másik végén ülő dél-koreai, brazil, vagy belga vezetővel alkalmazzuk őket. Sőt, még akkor is, ha olyan arab ügyféllel, akinél még a videohívás is tiltott” - tette hozzá Komócsin Laura.

“Szerintem még mindig az 'adaptációs csúcsra pörgés' időszakában vagyunk, ezért napi szinten monitorozzuk például, hogy ki hogy érzi magát a csapatból. Nyilván nem egyformán éljük meg ezt a helyzetet. Korántsem mindegy, hogy kinek milyen korú gyerekei vannak, vagy hol élnek és mennyire szorulnak támogatásra a szülei” - véli az ügyvezető.

Ugrott a felutazásra szánt extraköltség
Komócsin Laura: A koronavírus globális exportcikké tette a coachingot Komócsin Laura: A koronavírus globális exportcikké tette a coachingot

Bár piaci trendekről ilyen rövid idő után nehéz beszélni, a Business Coach Kft. munkatársai úgy látják, valóban rövidült a tréningek ideje vagy megváltozott a gyakoriságuk. Hatékonyan körülbelül 3 órát lehet figyelni az online térben, és ezt a megrendelők is gyorsan belátták.

Nagy könnyebbség viszont, hogy azok a vállalkozások, amelyek Budapesttől messze vannak, most extra költség nélkül tudják megoldani a coachingot és a tréningeket. Akad, aki 5 órányi utazást spórol meg minden egyes alkalommal, ezért valószínűleg sokan fogják az online megoldást választani akkor is, amikor a világjárvány véget ér.

“A budapesti ügyfelekkel visszatérünk majd a személyes találkozókhoz, de a főváros-vidék viszonylatban úgy gondolom, minden második partnerünk maradni fog a virtuális térben. Most 3 részre osztható a piac: a cégek egy része rendkívül rugalmasan alkalmazkodott és adaptált mindent, ami online a munkatársak fejlesztése területén is. Egy részük ugyanakkor szkeptikus, náluk keret lenne a coachingra és a tréningekre, de nem szívlelik a virtuális tere, úgyhogy egyelőre kivárnak. A harmadik csoportba pedig azok a társaságok tartoznak, amelyek pénzhiányra hivatkozva felbontották a szerződéseiket a HR-szolgáltatókkal a járvány kitörése után gyakorlatilag azonnal” - mondta Komócsin Laura.

A COVID-19 szorosabbra fűzte az üzleti kapcsolatokat

Jó hír, hogy számos turisztikai és vendéglátóiparban tevékenykedő cég most pótolja be azt, amire az elmúlt években nem volt idő és lehetőség. Esetükben gyakoriak például a konfliktuskezelést, a vendégkezelést támogató kurzusok.

“Általánosságban a kommunikáció hatékonyságát fokozó, a virtuális management képességeket, jobb időgazdálkodást ösztönző tréningek iránt nagy most az igény, és természetesen központi fejlesztési téma a türelem, az elkötelezettség és az újrahangolási módszerek is” - sorolta Lisztes Henriett.

Hiába nagy a zaj a piacon, azaz kezdett online működésbe és ügyfélszerzésbe az elmúlt hetekben boldog-boldogtalan, a Business Coach Kft.-nél úgy látják, a cégek ragaszkodnak jól bevált partnereikhez. Különösen igaz ez a multinacionális nagyvállalatokra. A speciális helyzet nemhogy szétzilálta volna a kapcsolatokat, hanem még szorosabbra fűzte.

Globális exportcikké vált a coaching

“A nagy kérdés az, mi történik majd a vírus által befolyásolt munkaerőpiacon. Nem mindegy ugyanis, hogy ki, hova és mikor fog visszatérni dolgozni” - véli Lisztes Henriett.

Komócsin Laura megjegyezte, hogy a koronavírus globális exportcikké tette a coachingot. “Ugyanis az a magyarországi partnerünk, aki a bécsi kirendeltségéhez eddig bécsi coachokat hívott technikai és költséghatékonysági okokból, jövő héten nagyobb eséllyel fog bennünket hívni, hiszen bebizonyosodott: Budapestről online ugyanolyan színvonalon tudunk szolgáltatni, mint személyesen.”
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk

Így lehet sikeres a karrierváltás 40-en túl

Mely lépések kulcsfontosságúak ahhoz, hogy aki középkorúként karrierváltásra adja a fejét egy biztosan kifizetődő új irányt válasszon? A... Teljes cikk