Megjelent: 9 éve

Egy szabadúszó naplója XI. - Zendülés a munkahelyen

Mindenki gondolt már arra, hogy fellázad az embertelen, csicskáztató, őt folyton megalázó, igazságtalan főnök ellen. De mi van, ha megtörik az engedelmesség varázsköre, s a gondolat tettbe megy át? A zendülés azonban kizárólag csoportban lehet eredményes. Ha fel tudjuk lázítani, magunkkal tudjuk ragadni a kollégákat. Ám ha ilyen útra lépünk, jobb, ha nemcsak előre, de hátunk mögé is tekintünk. Hogy jönnek-e utánunk a főnök irodájába is? Nem farolnak-e ki mögülünk? S nem mi leszünk-e a balek, aki majd – másnak kikaparva a gesztenyét - elviszi a balhét. Zendülési kisokos szubjektíven.

Egyik kedvenc regényem A zendülés a Caine hadihajón. Még úgy tízéves koromban vettem először a kezembe egy balatoni nyaraláson. Ebből is látszik, hogy - enyhén szólva - furcsa gyerek lehettem. A legtöbb 10-12 éves kiskamasz valószínűleg nem azzal töltötte az idejét, hogy egy szépirodalmi igényű, majd nyolcszáz oldalas nagyregényt olvas a magyar tenger partján. Főleg azután kezdtem bújni a kötetet, mikor a nyaralók közül az egyik szülő megjegyezte, hogy ez nem nekem való. Úgy hatott rám ez a kijelentés, mint a médiahatóság által védeni akart fiatalra a 18-as karika. Gondoltam, hogy már csak azért is elolvasom. Utólag bevallom, hogy akkor persze nem sokat értettem belőle. De mindenképp afféle olvasmány volt, amit nem felejt el, aki belekezd. Felnőttként aztán újraolvastam, illetve megnéztem a belőle készült filmet is. Hogy miről szól, az már a címből kiderül.

Herman Wouk regénye II. világháború idején játszódik, a Csendes-óceánon, az USA hadiflottájának egy nem különösebben jelentős, ám meglehetősen rozzant aknakereső hajóján, ahol új parancsnok váltja le a régit. A kedélyes, engedékeny (ugyanakkor felületes) kapitány utóda a másik szélsőség: a fegyelem és a szabályzat megszállottja. A rendmániás parancsnok aprólékos normakövetésével mindinkább a legénység és tisztjei agyára megy. Emberei természetesen sokáig tűrnek. A lázadás nem egyik napról a másikra tör ki. Legtöbbször mindenki próbál összeszokni a zsarnokoskodó fejessel, idomulni hozzá, reménykedve, hogy akkor a vezető is puhulni fog. Ennek remek leírása az, amit az író úgy nevez: az engedelmesség varázsköre.

Ugyanis hiába büntet és szekál a kapitány a legapróbb hibáért is, a hajó nem működik jobban, nem lesz tisztább. „A különbség mindössze az volt, hogy a fedélzetiekből egy embert arra osztottak be, rendületlenül söpörje azt a keskeny sávot, amely a parancsnok kabinja és a hídfeljáró között húzódott, meg hogy tartsa tisztán az ebédlőhöz vezető folyosót. Az eset világosan példázza, milyen is volt ez az új életforma, mi is volt az „új szellem.” A legénység tudniillik nagy ravaszul nyomban kileste a kapitány legtöbb szokását, és „kifigyelte” útjait. Ily módon Queeg az engedelmesség különös kis körében mozgott, amely mint reflektorfény követte, és odáig terjedt, ameddig a kapitány ellátott és elhallott; ezen a körön túl a Caine a régi maradt. Egyszer-másszor a kapitány váratlanul kiugrott ebből a varázskörből. Ennek aztán fülsiketítő ramazuri lett az eredménye, és Queeg nemtetszése nyomban új „hajótörvény” formájában kristályosodott ki. Ezt az új parancsot aztán - bármi volt is az - gondosan megtartotta a személyzet, de csak az engedelmesség varázskörén belül; a hajó többi részén nem vettek róla tudomást.” (Herman Wouk: Zendülés a Caine hadihajón. Zrínyi Katonai Kiadó. Bp., 1979. 353.o.) Javallott ezt minden vezetőnek elolvasni. Egyikük-másikük rá fog döbbenni: meglehet, hogy mintacégnek látszó vállalata csak az engedelmesség varázskörén belül ilyen szuper.

De hiába minden igyekezet, hogy a kedvére tegyenek. Queeg egyre irracionálisabban viselkedik, döntéseivel veszélybe sodorva a hajót. Az egyik tisztjében gyanú támad, hogy a kapitány elmebeteg. Végül az első tiszt is szembefordul vele, és leváltja tisztségéből. A zendülőkkel szemben a kikötőbe visszatérésük után hadbírósági per indul. A filmadaptáció eme - a könyvnek csak az utolsó fejezeteit alkotó - rekonstrukciós tárgyalótermi drámába sűríti bele a hónapokig tartó nyílt tengeri lidércnyomás eseménysorát. Mind a regényt, mint az 1988-as filmadaptációt ajánlom az olvasónak. Főleg, mivel a Caine nem csak egy háborús regény. A szituáció, amit az író mesterien lemodellez, elszakítható a korszaktól, a helyszíntől, a közegtől egyaránt. Amit leír, bárhol, bárkivel megtörténhet. Békeidőben és civilekkel is. Ugyan, kinek nem jutott még eszébe élete során, hogy aktuális főnöke őrült, szadista pszichopata, aki ellen teljesen jogos és racionális volna fellázadni? És nem biztos, hogy egy ilyen zendülés sokkal kevésbé rizikósabb, mint a tengeren úszó hadihajón.

Természetesen egy civil munkahelyen nem számít dezertálásnak, ha valaki elhagyja a céget. Nem is jár érte olyan büntetés, mint amikor háborúban a frontot hagyja ott önkényesen a katona. Persze a főnök ragaszkodhat a felmondási idő kitöltéséhez, ám igazából nem sokat tehet, ha a dolgozó a felmondás bejelentése után nem jelenik meg a munkahelyén, vagy a munkáját direkt lassan, ímmel-ámmal végzi. De pont az a baj, hogy ha csendesen, botrány nélkül távozunk valahonnan, azt a basáskodó vezető győzelemként értékeli. („Nem mert velem szembeszállni, inkább elmenekült!”) A többi dolgozó pedig zokszó nélkül, lehajtott fejjel robotol tovább. Amennyiben azt szeretnénk, hogy a zsarnokoskodó vezető okuljon a következményekből, akkor bizony zendülést kell szerveznünk ellene. Tehát igen, szárazföldön, polgári foglalkozásnál is lehetséges, hogy erre a jogsértés határát súroló dologra kényszerül a dolgozó. Ugyanis a paragrafusok, a munkavédelmi regulák nem mindig segítenek. „Queeg kapitány soha nem tett olyasmit, amit nem enged meg a szolgálati szabályzat, vagy ha mégis, hát nyomban visszakozott. Szerintem ő éppen az példázza, milyen messze lehet elmenni az alárendeltekkel való rossz bánásmódban anélkül, hogy a szolgálati szabályzat paragrafusait valaki áthágná.” – mondja a zendülés utáni perben Willie Keith, az egyik fiatal tiszt. (I. m 616. o.) A szakszervezeti mozgalom gyenge, a legtöbb dolgozó pedig a jogszerű sztrájkhoz se elég bátor, hogy merne akkor zendülni?

Persze egy civil zendülés nem teljesen olyan, mint a fikcióban a Caine, illetve megtörtént esetként a Patyomkin vagy a Bounty esetén. De azért hasonló. Az alárendelteknek olyannyira elegük lesz, hogy nyíltan megtagadják az utasítás végrehajtását, ordítva, egymást túlkiabálva mennek neki a fejesnek, sőt esetleg még írószereket, és más irodai tárgyakat is hozzávágnak. Egy ilyen lépésnek nyilván van jogi és gyakorlati kockázata. Az a legkevesebb, hogy a zendülőket a főnök a biztonságiakkal kivezetteti, illetve azonnali hatállyal kirúgja. S ha esetleg a dolog nyilvánosságot kap, ugyan ki fog alkalmazni egy olyan személyt, aki az előző munkahelyén fellázadt? Arról nem is beszélve, hogy mi van, ha a zendülők az első főnöki retorzióra berezelnek, sőt a lázadóvezér ellen fordulnak? Nem árt tudni egy ilyen dolog előtt, mennyire bízhatunk a „bűntársainkban.” De nagy rizikó a cégvezető oldaláról is engedni a dolgokat odáig fajulni, hogy beosztottjai nyíltan szembeszálljanak vele. Miután egy főnökkel ez megtörténik, akkor lehet ugyan, hogy a rebellisek is pórul járnak, de hogy ő sem fog többet vezető beosztást kapni, azt nagy nyugodtsággal kijelenthető. Ki bízna egy olyan menedzserben, aki ellen fellázadtak a beosztottjai? A legtöbb főnök és beosztott persze azért nem jut el idáig.

Én és a zendülés

Hogy vettem-e már részt zendülésben? Többnyire én sem jutottam el odáig, mert amikor problémám támadt a feljebbvalóval, akkor - ahelyett, hogy sutyorogva szítani próbáltam volna az engedetlenség tüzét - bementem hozzá, és megmondtam neki. S amikor láttam, hogy panaszaim, kifogásaim süket fülekre találnak, rögtön távoztam, nem akarva eljutni odáig, hogy ráborítom az asztalt. Így nem lehet egy rendes zendülést megcsinálni - de azért próbálkoztam. Egyik konkrét ügyben a második embert, a szóban forgó vezető helyettesét kerestem föl panaszaimmal. A másiknál pedig a kisfőnök fölött álló nagyfőnököt. (Mindkét esetben azután, hogy az illető főnök nem volt hajlandó a dolgot orvosolni.) De mivel előtte már az illető fejes tudomására hoztam, hogy gondom van vele, ezzel figyelmeztettem is rá, hogy esetleg lázadni fogok, tehát valószínűleg megelőzött. Mire oda jutottam, hogy a beosztottját vagy felettesét ellene lázítsam, ő nyilván már előttem közölte vele a saját verzióját. Tehát nem sokra mentem vele.

Volt részem persze igazi (ráadásul sikeres) zendülésben is - de már csak kívülről. (Eleve külsős voltam, nagyobb pofával annál, mint ami tanácsos.) Adott a médiavállalat három szervezeti egysége: én annak dolgoztam, ahol konfliktusom adódott eme „divízió” vezetőjével. Lásd fent, kipakoltam, ultimátumot adtam, a helyettest is megkerestem, de semmi, hát leléptem. De távozásom után ez a részlegvezető már annyira idióta volt, hogy a két másik szervezeti egység vezetőit és dolgozóit is maga ellen hangolta. A saját, közvetlen munkatársai nem akartak nyíltan ellene fordulni - mármint engem leszámítva. („Az élet nem forradalom” – jegyezte meg egyikük.) Ha egyik-másik a főnök háta mögött zúgolódott is, egzisztenciális kockázatot nemigen mertek vállalni. De mikor a másik két részleg nyíltan lázadásba kezdett, a belső levelezésben felháborodott üzenetek cirkuláltak, akkor a csúcsvezetésnek is lépnie kellett. Az illető fejesnek kitelt az ideje, vehette a kalapját. Engem persze csak félig-meddig „rehabilitáltak”, s az új főnök is (minden ígéret dacára) másképp ugyan, de szintén idióta módon vezette ugyanazon szervezetet. Két év múlva egy újabb (ha lehet, még nagyobb) botrány után ő is távozni kényszerült. Talán érthető, hogy ezután már nem volt kedvem oda visszamenni.

Hogyan zendülnék ma?

Amennyiben most kellene zendülést csinálni, valószínűleg nem úgy látnék neki, mint pár évvel korábban. Nem biztos ugyanis, hogy a zendülésből az profitál, aki a legnagyobb árat fizeti, és rizikót vállalja annak győzelme érdekében. Ehhez remek kulcs Hermann Wouk fentebb idézett regénye. A három szerepet játszó tengerész háromféle módon reagál Queeg kapitány ámokfutására. Az első tiszt, Maryk kezdetben lojális a parancsnokhoz, de aztán egyre inkább meginog a hitében, gyanítani kezdi, hogy a kapitány elmebeteg. A gyanút tiszttársa, az írói ambíciókat is dédelgető Keefer ülteti el benne. Ő a zendülés háttérbeli kulcsembere. Keefer sugalmazza, hogy Queeg kapitány beszámíthatatlan, az ő befolyásának hatására lesz az első tisztből zendülő. Ugyanakkor Keefer óvatos duhaj. Amikor Maryk elmenne az zászlóshajóra a tengernagyhoz, hogy panaszt tegyenek Queeg ellen, Keefer az, aki utolsó pillanatban visszaretten és lebeszéli. A hadbírósági per során is jellemtelen, taktikázó módon jár el. Nem áll Maryk pártjára, akit épp ő bujtogatott zendülésre. Maryk lesz jogilag meghurcolva, Keefer viszont Queeg utódaként a Caine új kapitánya, kiadják a regényét (amit szolgálata alatt írt), híres és gazdag emberré válik. Bár a regényben erkölcsileg többször is megsemmisül. Így például, mikor a tárgyalótermi gyávasága miatt Maryk védője, Barney Greenwald az arcába loccsantja italát, később pedig a harctéren is leszerepel. Ezt annak a Keith-nek, a fiatal tisztnek „gyónja” meg, akinek jellemfejlődése összekötő zsinórként halad végig a cselekményen.

Mégis el kell ismerni: az ilyen Keefer-típusú emberek nélkül egy rendes, valamirevaló munkahelyi zendülést nem lehet megcsinálni. Nekem ugyan e tény kevéssé szimpatikus, de én is mire jutottam egyéni, magányos „zendülésemkor” a mellemen feltépett inggel, és az „Ide lőjetek!” kiáltással? Minden elnyomó szisztéma úgy működik, hogy a nyilvánosság előtt biztatja az alárendelteket: bátran álljanak ki igazukért, akár vele, a hatalommal szemben is, sőt. Legfőképpen vele szemben. A szovjet etikai krimi műfajteremtő kurzusírói, a Vajner-fivérek lényegében a hivatalos álláspontot öntötték irodalmi formába. Regényt írtak a ’70-es években, a brezsnyevi pangás idején egy, a korabeli szovjet valóságban a befolyásos kollégáival is szembemenő, az igazához nyakasan ragaszkodó tudósról, akinek eszményképe a korabeli hivatalosság által szintén üldözött XVI. századi orvos, Paracelsus. Pozitív figura a sztálini korszak Liszenko-féle boszorkányüldözésének áldozatává vált, önkritikát gyakorolni nem hajlandó professzor is. Negatív példa a karrierista intézetigazgató, aki lázadó apja bukásából okulva nem hajlandó kockázatot vállalni. Vagy Rotterdami Erasmus, aki kifejezetten alkalmazkodásra, opportunizmusra bíztatja Paracelsust. „Hosszan elnézem a mindentudót, és arra gondolok, hogy ereiben lassan, egyenetlen ütemben áramlik egy bölcs rabszolga nyálkás, hideg vére...” – villan Paracelsus agyába. (A. Vajner - G. Vajner: Orvosság a félelem ellen. Zrínyi Katonai Kiadó. Budapest, 1985. 422.o.)

Ez volt a propaganda illúzióvilága. A valóságban a rezsim kíméletlenül eltaposta azokat, akik komolyan vették a hirdetett princípiumokat. S nem akartak nyálkás, hideg vérű bölcs rabszolgák lenni. A hatalom többnyire ilyen. Nem mindig (tisztelet a sokféle kivételnek) de elég gyakran. Kifelé nyájas, befelé rideg. Hát akkor nem pont egy Keeferre van szükség, aki cinikus, alattomos szívóssággal készíti elő a puccsot? Lehetne-e másképp? Az erőfölényük, hatalmuk tudatában basáskodók nagyon sértetten, megbántva tudnak nézni, amikor hátulról kapják a szívükbe hatoló végzetes döfést. Méltatlankodva, hogy miért ilyen gyáva, sunyi módon támadtak rájuk, miért nem álltak eléjük szemtől-szemben, nyílt sisakkal, úriemberként? Való igaz, az erős embernek nagyon kényelmes helyzet az, mikor a nála gyengébb zendülő van olyan bátor (vagy ostoba?) hogy frontálisan, elölről jön neki, így aztán egy laza ütéssel a földre küldheti. A hatalomnak az ilyenfajta lázadókkal van a legkönnyebb dolga.

Olyan nagy bűn, ha a gyenge nem megy fejjel a falnak, szemből neki az erősnek, hanem ravaszul, lesből támad rá? Eddigi életemben én inkább a fejjel falnak menős verziót preferáltam. De egyre jobban megértem azokat, akik nem akarnak hősök lenni. És hát a győztes, Keefer nincs annyira eltelve magától, hogy igazán meggyűlölhessük. Queeg után ő lesz a parancsnok, de nem jobb vezető nála. Mikor találatot kap a Caine, pánikba esik, és a vízbe ugrik. „Látod, Willie, ronda dolog, ha az embernek esze van. Emiatt én rosszabb vagyok, mint Queeg. Ő el tudta hinni mindazokat a hazugságokat, amelyeket önvédelemből kitalált, mert ostoba volt. De én ki tudom elemezni önmagamat. Én már örökké rabja leszek annak a ténynek, hogy kiugrottam. Rám nyomta a bélyeget. Nem tudom elfelejteni többé ezt a tényt, legfeljebb, ha én is az elmezavarba menekülök, mint Queeg, de ehhez, sajnos, túl világos a fejem. Sok merszem nincs, de eszem az sok van. Különös összetétel, de lehet, hogy ez a két dolog valóban összefügg...” (708. o.)

Attól, hogy egy vezető rossz, nem biztos, hogy mi feltétlenül jobbak vagyunk (lennénk) nála. Ergo, ha a célból szítunk zendülést, mert a vezető helyébe akarunk lépni, nem árt előtte gondolkodni a fentieken. Engem szerencsére olyan veszély nem fenyeget, hogy másoknak kelljen parancsolnom. Nem is ambicionálom ezt különösebben. Zendülésre sem buzdítok senkit. De a tapasztalataim szívesen megosztom azzal, akit érdekel. Tehát, kedves ungarische Maryk: ha mártír akarsz lenni, azt akarod, hogy fellógassanak az árbocra, zendülj csak nyugodtan egyedül. Ám ha sikeres zendülést akarsz, nem árt, ha van veled egy Keefer. Mindössze arra vigyázz, hogy a győzelem után se engedd a hátad mögé…
  • 2024.03.21recruiTECH 2024 A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.03.26Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.03.27Átfogó projektmenedzsment képzés IPMA és PMI alapokon Klasszikus projektmenedzsment képzés - átfogó, gyakorlati program, egyéni mentorálással.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Teljes transzparencia egy teljesen remote cégnél - Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere

HR Szubjektív rovatunkban Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere kérdez, miután válaszolt Gaál Annamária, az AGCO Hungary HR vezetője... Teljes cikk

Mik voltak a legfontosabb HR témák 2023-ban, és mi várható 2024-re?

Számomra a 2023-as év HR szempontból változatlanul a gyorsulás és a szakmai kijózanodás időszaka volt. A pandémia járvány által bemozdult... Teljes cikk

Ez volt a HR 2023-ban: Minden jó, ha jó a vége? Vagy sok hűhó semmiért?

Nem tudok szabadulni a „minden jó, ha jó a vége” Shakespeare-parafrázistól, ha a 2023-as üzleti év HR-es (munkaerő-piaci) szempontú értékelése... Teljes cikk