kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 7 éve

Ezek a trendek fogják meghatározni a HR-t

Az egyén ereje növekszik, a vállalatok felé elvárás, hogy betöltsék az egyre jelentősebb vezetői vákuumot, a technológiai változások meghatározzák a folyamatokat. Ezt a három globális HR megatrendet vázolta fel a Deloitte globális kutatásának eredménye alapján Csépai Martin a tanácsadó cég magyarországi irodájának HR igazgatója, az SAP siófoki éves konferenciáján.

Nemcsak a profit és a teljesítmény, hanem az egyén sikere is egyre fontosabb fokmérője lesz a vállalati sikernek. A kormányok iránti bizalom csökkenőben van, ezt a vezetői vákuumot egyre inkábba a cégeknek kellene betölteniük. Az emberek jobbára a vállalatoktól várják a válaszokat számos társadalmi kérdésben is. Valamint a technológia változása a harmadik megatrend, amely meghatározó lesz a HR számára a Deloitte 124 országra és 11 ezer kitöltőre kiterjedő legnagyobb humántőke felmérése szerint.

Az üzleti eredményességet a jövőben egyre inkább befolyásolni fogja, hogy egy cég mennyire válik „social enterprise”-zá vagyis társadalmilag is felelős vállalattá. És itt nem CSR programokra gondolunk, hanem a cég teljes társadalmi, környezeti hatásaira, amelyet a szűken vett üzleti életen kívül kifejt. Egyre inkább példakép szerepet várnak el tőlük.

A megatrendeken belül számos meghatározó kisebb trendre is felhívta a figyelmet Csépai Martin.

- Megváltozik a felsővezetők szerepe. A „szimfonikus vezetőnek” egyre több dolgot kell összehangolnia, egy karmesterhez hasonlóan, hiszen a cégek különböző szervezeti egységeinek a korábbinál sokkal jobban együtt kell működniük, mert ezt kívánja meg a digitális transzformáció és a márka erősítése is. Ennek a működésnek a szükségességét egyre inkább látják az érintettek, szavak szintjén már elindult a változás, a gyakorlatban azonban még kevésbé nyilvánul meg felsővezetői szinten.

- Megváltozik a munkaerőpiac ökoszisztémája. Egyre nagyobb teret nyernek a nem hagyományos foglalkoztatási formák. Az atipikus formában dolgozó munkatársak kezeléséhez tudatos stratégia szükséges. Míg világszerte (Európában, az Egyesült Államokban és Indiában) 77 millióan dolgoznak már így, addig a vállalatok mindössze 16%-ának van kidolgozott stratégiája. Esetükben ugyanis újfajta ösztönzésre, egyedi igényekre kialakított javadalmazásra van szükség. Erre mindössze a cégek 9%-a érzi magát késznek. Az atipikus munkaformák a karrierutakat is befolyásolják, ahol egyre kevésbé a céges hierarchiában betöltött hely, mint a megszerzett tapasztalat lesz a lényeg.

- Társadalmi szerepvállalás. Egyre hosszabb lesz a munkában eltöltött idő, akár a munkavállalók 65-70-75 éves koráig. Így nem lehet leírni a tapasztalt, lojális, hozzáférhető 50+-os korosztályt, ahogy ez jellemző (volt). Mert míg a felmérés eredménye szerint a megkérdezettek 80%-a értékesnek gondolja ezeket a munkavállalókat, csak 16% teremt számukra valóban testreszabott lehetőségeket.

Csépai Martin a Black Rock befektetési cég CEO-ját hozta fel példának, aki levelet írt 150 vezérigazgatónak, amelyben jelezte, hogy befektetési döntéseikben a jövőben felül fogják súlyozni azokat a vállalatokat, amelyeknek valódi tevékenységet végeznek a társadalmi felelősségvállalás terén.

Ehhez kapcsolódik a munkavállalói jóllét kérdése is. Az állami egészségügyi ellátórendszerek több helyen „csikorognak”, illetve hiányosak, így elvárás, hogy a vállalatok belépjenek ezekbe a vákuumokba, indítsanak well-being programokat, komplex csomagokkal, amelyek a dolgozók mentális és fizikai jóllétét egyaránt figyelembe veszik. Ennek nem csak, mint juttatásnak kell megjelennie a cégeknél, hanem a HR stratégia részévé válniuk.

- A technológia fejlődése lehetőségeket teremt, de ehhez fejleszteni kell a készségeket. Újra kell értelmezni a munkafolyamatokat. Az automatizáció munkahelyeket fog teremteni, de ehhez ki kell alakítani az ember és a robotok együttműködését, fejleszteni kell a soft készségeket.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Ezek a trendek fogják meghatározni a HR-t
2. oldal - Túl kell tekinteni a vállalatok határain
  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Generációkra szabott megoldások: egymás után harmadszor lett Top Employer az MBH Bank

Ahogy a bank toborzási szlogenje is mondja: „a te karriered a mi utunk”, és ezt komolyan is gondolják: elég csak a 400 fős gyakornoki programból 100... Teljes cikk

Ami mű, azon a kollégák gyorsan átlátnak: Jakus Tamás, a Thermo Fisher Scientific HR igazgatója

Jakus Tamás 2020-ban érkezett Thermo Fisher Scientifichez, amikor az élettudományokkal foglalkozó cég üzleti szolgáltató központjában még alig... Teljes cikk

A magyar vállalatvezetők jóval optimistábbak globális társaiknál, de ettől nagyon tartanak

A 14. PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérésben megkérdezettek 1,8%-os GDP-növekedést és 415 forintos euróárfolyamot jósolnak 2025-re 4,8%-os... Teljes cikk