Ha kreatívak vagyunk, boldogabbak lehetünk
Ha magunk számára fontos, szenvedélyesen elérni vágyott célokat tudunk kitűzni, amihez kísérleteken keresztül el is jutunk, akkor sokat tettünk azért, hogy a kreativitás kibontakozzon. Ezért nem csak egyénileg, hanem szervezetileg is lehet tenni. Sőt nem csak lehet, hanem szükségszerű, mert csak a kellően innovatív cégek fognak tudni túlélni a jövőben, amelyek valamilyen új megoldással tudnak előállni. Erről az innovációs képességről fog beszélni Várnagy Priszcilla, a be-novative alapító-vezérigazgatója, pszichológus, startupper.
Hogy született a be-novative? Pszichológusként miért pont ebbe fogtál bele?
Már az egyetem első éve alatt önálló kutatási projekten dolgoztam, amelyben felfedeztem, hogy az egyéni és csoportos kreativitás fejlesztése erősen hozzájárul ahhoz, hogy valakinek stabil legyen az önértékelése és boldog legyen az életben. A kapcsolat bár nem triviális, de könnyű mégis megérteni: A kreatív projektekbe bele kell tenni valamit, ami egyéni, szubjektív, engem foglalkoztat, ami szenvedélyesen érdekel, hiszen különben nem választanám az adott témát. Majd kitűzök egy célt, amit láttat vagy elérni szeretnék a projektemmel és a végén nincsen fekete-fehér jó vagy rossz megoldás, hanem azt tudjuk értékelni, hogy mennyire sikerült átadni és elérni ami a kitűzött cél volt. Ha megtanulnánk mindannyian ezekben a folyamatokban gondolkozni, gyorsan rájönnénk arra is a folyamatos kísérleteken keresztül, hogy mi az, ami az igazi szenvedélyünk, mit szeretünk csinálni. Ha ezek lennének a fontos szempontok, és bárki a kreativitásával előállíthatna új értékeket, akkor egy minden eddiginél boldogabb világban élnénk. Szerintem ez elérhető mindenki számára, és a be-novative célja, hogy ezt lehetővé tegye.
Igen, ez globális trend. Az üzleti életben mindegy hogy technológiai iparágról, pénzügyi vagy gyógyszeripari megoldásról, HR vagy termékfejlesztési problémáról vagy jövőbeli célokról beszélünk, áttörő megoldásokra van szükség, és azok a cégek élik túl a következő évtizedeket, akik ezt aktívan felismerik. Jelenleg ebben legtudatosabbak az amerikai és ázsiai kontinenseken, de a vezető cégek Dél-Amerikában és Európában is tudatosan keresik a kreatív megoldásokat és fejlesztik saját innovációs képességeiket.
A HR Pikniken arról fogok beszélni, hogy hogyan tudjuk bebizonyítani azt, hogy bármelyik cég lehet innovatív, és mik azok a fő szempontok és technikák, amelyeken keresztül ezt az innovációs képességet fejleszteni lehet.
A többit a helyszínen: HR Piknik, 2016. november 10. Művészetek Palotája.

Hat kontinensen vagytok jelen. Hogy érzed, nő a kreativitás szerepe az üzletben?
Igen, ez globális trend. Az üzleti életben mindegy hogy technológiai iparágról, pénzügyi vagy gyógyszeripari megoldásról, HR vagy termékfejlesztési problémáról vagy jövőbeli célokról beszélünk, áttörő megoldásokra van szükség, és azok a cégek élik túl a következő évtizedeket, akik ezt aktívan felismerik. Jelenleg ebben legtudatosabbak az amerikai és ázsiai kontinenseken, de a vezető cégek Dél-Amerikában és Európában is tudatosan keresik a kreatív megoldásokat és fejlesztik saját innovációs képességeiket.
Miről fogsz beszélni a HR PIKNIKEN?
A HR Pikniken arról fogok beszélni, hogy hogyan tudjuk bebizonyítani azt, hogy bármelyik cég lehet innovatív, és mik azok a fő szempontok és technikák, amelyeken keresztül ezt az innovációs képességet fejleszteni lehet.
A többit a helyszínen: HR Piknik, 2016. november 10. Művészetek Palotája.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?