kapubanner for mobile

Vezetői támogatás és példa nélkül nem megy




Mihalik Ágnes, a Come and Grow szervezetfejlesztési tanácsadója, aki maga is az Y generációhoz tartozik, ennek a generációnak a félelmeiről és igényeiről szólt. Mint mondta, a közgondolkodásban elterjedt sztereotípiákkal ellentétben a fiatalok gyakran nagyon is bizonytalanok. „Kapunyitási pánikkal” néznek szembe, mert nagyon komoly stressz kilépni a munka világába, hiszen a lehetőségek tárháza szinte végtelen, és ez a generáció már azt hallotta otthon is, hogy bármi lehetsz, teljesítsd be az álmod…, most azonban eljött a pillanat, amikor bizonyítani kell. És az előzőekben leírtak ellenére sok fiatalból hiányzik ehhez az önbizalom és a készségek, így az üzleti vezetőktől várják azt, hogy segítsék ezek elsajátítását. Bevonásra és bizalomra van szükségük, hogy hozzáadhassanak a nagy egészhez. Hogy a vezetők megteremtsék azt a környezetet és kultúrát, ahol tanulni tud ez a generáció.

A képzések folyamatos fejlesztésében, érdekessé, kihívásokkal telivé tételében hisz Szepessi Zoltán, a Nestlé Hungária Lean menedzsere. A szakmát tizennégy éve raklapok pakolásával kezdte, műszakvezető lett, majd a lean bevezetése kapcsán menedzser. Mint mondta 300-400 embernek kellett megtanítani a módszert, amiben a középvezetőknek kulcsszerepe volt. Ő is megerősítette, hogy a valódi változások eléréséhez rendszeres impulzusokra van szükség, gyakori visszakérdezésre, és motivációra, hogy az emberek alkalmazzák a tanultakat. A HR abban segíthet, hogy azonosítja a tanulni akarókat, megerősíti és bátorítja a középvezetőket, a tanulási agilitást.

Kovalcsik Tamás, az E.ON ügyfélintelligencia vezetője felvázolta a tanulási folyamat kifejlesztésének lépéseit. Mint mondta, hasznos a módszer projekt keretek közötti „tesztelése”, amelyet aztán az egész szervezetre ki lehet terjeszteni. A folyamat első lépése a felfedezési szakasz, amikor tudatosítjuk, hogy mit tudunk, ezt lebontjuk feladatokra, területekre, inspirálódunk egymástól. A második szakaszban már üzemeltetni is kell a megalkotott folyamatot, információkat megosztani róla, kommunikálni a kollégáknak. A HR komoly feladata aztán, hogy hogyan lehet beágyazni a szervezetbe, a munkatársi karrierutakba és megszilárdítani a képzés szerepét. Utána megfigyelni, hogy stratégiai szempontból hogyan működik és visszajelenteni a hatékonyságról.

Ne öljük meg a kíváncsiságot!

A tanulási agilitáshoz nagyon fontos elem a kíváncsiság. Vagyis az szeretne tanulni, aki kíváncsi, ha ezt addigra még nem ölték ki a munkavállalóból. Ezért lenne nagyon fontos már gyerekkortól, hogy a tanulási képességek megfelelően kialakuljanak. Tanulni úgyis élethosszig kell, így az iskola feladata alapvetően az lenne, hogy megtanítson tanulni, tartsa fenn a kíváncsiságot és a belső motivációt a tanulásra, mondta el a konferencia zárásaként Babocsai Ádám, a Budapest School marketing és stratégiai igazgatója. Az iskolában is a tanulás „mitjéről” a „hogyanra” kellene, hogy helyeződjön a hangsúly. Hiszen alapvetően nem tudjuk, hogy mire kell felkészülnünk a jövőben, akár a munkaerőpiacon, így a lényeg, hogy alkalmazkodni tudjunk a gyorsan változó kihívásokhoz, elvárásokhoz.




Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Hogyan fejleszthető a tanulási agilitás a szervezetben?
2. oldal - Vezetői támogatás és példa nélkül nem megy
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanulás fájdalmától az AI-forradalomig: így alakul át a vállalati oktatás

Sok munkavállaló nem érzi azt, hogy jó tanulni. A „tanulási fájdalom” nem csupán egyéni kényelmetlenség, hanem a vállalati hatékonyság... Teljes cikk

Ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot jelöli a gyermek- és oktatásügyi miniszteri pozícióra Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök. Teljes cikk

A mesterséges intelligencia hatása a vállalkozásokra: előnyök és buktatók

A mesterséges intelligencia (MI) mára szervesen beépült a szervezetek működésébe, tanulási folyamataiba és eredménytermelésébe. Fontos, hogy a... Teljes cikk