Így nyerheti vissza belső motivációját
Fejlődni mindig lehet. Mi az, ami meghatározza a fejlődésünket? A személyes elkötelezettségünk a fejlődés irányába, azaz a motivációnk. Fejlődés iránti szűnni nem akaró vággyal érkeztünk a világra, majd ez a vágy néhányunknál megkopott. De bármikor visszatalálhatunk ehhez az állapothoz. Ebben segít a First Class motivációs coaching.
Mikor éreztük utoljára, hogy valamit el szeretnénk érni és ezért a szó szoros értelmében nem sajnáltunk időt és energiát? Belsőleg motivált állapotban érkeztünk a világra. Legelőször csecsemőként tapasztalhattuk meg ezt az érzést, amikor valamit el szerettünk volna érni vagy a természetes fejlődésünk egy megállójához érkeztünk, például meg akartunk tanulni járni. Naponta kitartóan gyakoroltunk és egyszer csak sikerült. Aztán tovább gyakoroltunk és elkezdtünk futni. Újabb és újabb célokat jelöltünk ki önmagunk számára, amelyet ugyanilyen naphosszat tartó gyakorlással elértünk. És ez így ment még nagyon sokáig. Célokat tűztünk ki, igyekeztünk fáradhatatlanul gyakorolni és önállóan, saját erőből elérni azt. Egyszer mindenki életében megszakadhat ez a folyamat: amikor vagy hiányzik az újabb cél vagy a hit, hogy azt elérjük vagy a megfelelő szabadságfok a cselekvésre.
Úgy születtünk, hogy képesek vagyunk önmagunk számára motiváló célokat kitűzni, amelyekben hiszünk és amelyekért szívesen és kitartóan dolgozunk. Ez a képességünk velünk született. Egyben az is igaz, hogy sok hasonló célt tűztünk ki magunk elé mindannyian: megtanulni kanállal enni, járni, futni, focizni. De az is igaz, hogy kit a labdázás, kit az autózás vonz inkább. Motivációnk személyes jellege már kiskorunkban megjelent, ezért fontos, hogy a motivációval személyre szabottan foglalkozzunk. A kulcsot magunkhoz csak mi ismerjük.
Ha megszakadt ez az önmotiváló, célkitűző és azt elérni akaró állapot, akkor érdemes újra magunkra figyelni. Mikor érezzük jól magunkat, mit szeretünk a jelenben, mit szerettünk a múltban. Erre egy célzott és hatékony eszköz a coaching, amikor 6-8-10 alkalom alatt tartós változást érünk el. A coaching egy olyan fejlesztő eszköz, ahol mi vagyunk a központban, csak magunkra figyelünk. A folyamatban rajtunk kívül részt vevő coach is arra figyel, kik vagyunk mi. Visszatükrözi mondatainkat, rezzenéseinket. Segít önmagunkra figyelni. Így találunk vissza a coaching folyamatban önmagunk motivációs faktoraihoz.
A választások korában élünk, amikor csak rajtunk múlik, eljutunk-e a Maslow-i szükségletpiramis legmagasabb fokára, az önmegvalósításhoz.
Nemcsak csecsemőként tűzhetünk ki önmagunk számára inspiráló célokat, hanem felnőttként is megvan a lehetőségünk erre. Korunk jellemzője, hogy a rutinfeladatokat elvégzik a gépek. Választhatunk, milyen számunkra motiváló kreatív munkát válasszunk. A legnehezebb maga a választás. Gyermekként ösztönösen választottunk. Felnőtt fejjel tudatosan kell lehetőségek közül választanunk vagy lehetőséget teremtenünk önmagunk számára. Ehhez ismerni kell önmagunkat. Tudnunk kell, mi a fontos számunkra? Milyen környezetben tudjuk kibontakoztatni képességeinket? Milyen a személyiségünk? Milyen testi, lelki, szellemi, érzelmi, fizikai szükségletekkel rendelkezünk? Hogyan tudjuk ezeket egyensúlyban tartani?
A coachnak a tudatosításban van a legnagyobb szerepe. Ő vezeti a folyamatot, ő segít a coachee gondolatait fókuszálni, mederbe terelni, neki vannak eszközei, amelyek segítik a coachee-t, hogy tudattalan mozgatórugóit tudatossá tegye. Megismerje önmagát, értékeit, vezérlőelveit.
Miután a coachee megismerte önmagát, tudatosította saját belső vezérlőelveit, el tudja dönteni, hogy a korábban kitűzött cél olyan cél-e, amely mozgósítani fogja őt. Látni fogja, hogyan lehet ezt a célt átkeretezni úgy, hogy számára motiváló legyen.
A választás, ahogy egy-egy felmerülő dilemmára reagálunk, a mi kezünkben van. A coach fontos feladata, hogy támogassa az ügyfelet, hogy a választása összhangban legyen a számára lényeges dolgokkal. Ezt követően jön a legnehezebb feladat, a meghozott döntésnek megfelelően megváltoztatni szokásainkat, viselkedésünket. A coach harmadik fontos feladata, hogy a változási folyamatban támogassa a coachee-t.
Életünk választások és változtatások sorozata. A coach segít abban, hogy a leginkább testhezálló döntéseket hozzuk és ezeknek megfelelően tudjunk változtatni életünkön, hogy viselkedésünk, cselekedeteink összhangban legyenek döntésünkkel. A coach támogatja az ügyfelet a helyes önismeretben, a diagnózis felállításában, majd a döntés meghozatalában és a változtatások véghezvitelében és megszilárdításában.
Ezért a First Class Coaching folyamatokban külön figyelmet szentelünk a motivációs szint intenzitására. Addig fogalmazzuk újra és újra a célt, amíg az ügyfél magáénak nem érzi azt. Ahhoz, hogy kiderítsük, mit érez az ügyfél magáénak, a First Class Coach Company saját eszközöket és módszereket dolgozott ki, amelyek minden típusú coaching folyamatba könnyen beilleszthetőek, hatékonyak, időtakarékosak. Így minden folyamatot a motivációs szint emelésével kezdünk. Az alkalmazott eszközöket mindig az adott folyamat igényeihez illesztjük. Alkalmazásukkal belsőleg motivált állapotban lát hozzá az ügyfél dilemmájának megoldásához. Így nemcsak azt oldja meg, hanem összességében kiegyensúlyozottabb és magabiztosabb lesz a folyamat végére.

Önmegvalósítás - a belsőleg motivált állapot megkoronázása

First Class motivációs coaching segít a választásban

- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
További cikkek
A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani
Az éves teljesítményértékelés sok cégnél még mindig alapgyakorlat – miközben a HR-vezetők többsége sem hisz benne. Elavult rendszer, kellemetlen... Teljes cikk
Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere
A legtöbb közönségszavazattal Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság laborvezetője lett az Év Női Menedzsere... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- A wellbeing-paradoxon: kinek a dolga, hogy jól legyünk a munkahelyen? 2 hónapja
- Felmérés: ezért is megéri pluszjuttatást adni a dolgozóknak 2 hónapja
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 2 hónapja
- A dolgozók háromnegyede úgy érzi, nem használja ki a képességeit 2 hónapja
- Mit tanuljon ma a gyerekem, ha az AI mindent felforgat? - íme két szakember válasza 2 hónapja
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hónapja
- Már január második péntekén feladjuk? Így maradj motivált! 3 hónapja
- A brit dolgozók harmada nem érzi az inspirációt a munkahelyén - Mi lehet a megoldás? 4 hónapja
- Elindult a Corporate Rebels Magyarországon: itt a fő lázadó 4 hónapja
- Íme az új munkáltatói ígéret, ez ma a legerősebb megtartó erő a cégeknél 4 hónapja
- Mi lehet a titka a kiégés megelőzésének? 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?