Milyen a jó HR-es 2021-ben? - aki válaszol: Kreiter Éva, a Dreher Sörgyárak Zrt. HR igazgatója
HR Szubjektív rovatunkban Kreiter Éva, a Dreher Sörgyárak Zrt. HR igazgatója válaszol Erdei Katalin, a Richter Gedeon Nyrt HR igazgatójának kérdésére, hogy milyen a jó HR-es 2021-ben.
Az elmúlt 1,5-2 évben olyan léptékben változott a világ és benne maga a HR szakma is, hogy a “jó HR-es” definíció is folyamatosan mozgásban van és egyre összetettebbé válik. Ezen időszak kihívásai egy nagy transzformációs folyamatot indítottak el vagy éppen gyorsítottak fel, akár szervezeti vagy egyéni szinten. Éppen ezért nekünk, HR-eseknek is újra és újra fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mi most a HR szerepe, hogyan definiáljuk magunkat, hogyan kell és hogyan tudunk jól működni. Exponenciálisan tanultunk és tapasztaltunk, így biztos vagyok abban, hogy a 2021-ben kialakuló jó HR-es ismérvek iránymutatói lehetnek a HR szakmának a következő 2-5 évre.
Ezek mentén röviden, véleményen szerint, a jó HR-es 2021-ben:
• Ökoszisztémában, integráltan gondolkodik, egyensúlyra törekszik a rövid- és a hosszútáv vonatkozásában
• Proaktív stratégiai szemléletű partner, konstruktívan megkérdőjelezi a működést a javítás/fejlesztés szándékával, rávilágit a szervezeti akadályokra és folyamatosan dolgozik a fenntarthatóan sikeres, tanuló szervezet építésén
• Az új vezetői szerepek kialakításának és meggyökereztetésének éllovasa, a közös célok mentén valódi közösséget, befogadó- és bizalmi alapú működési kultúrát épít (a vezetőkkel együtt)
• Emberközpontú, egyre több munkavállalói csoportra és/vagy személyre szabott megoldást kínál
• A munkavállalói jóllétet (well-being) holisztikusan kezeli (mentális egészség, upskill lehetőségek, virtuális munkavállalói élmény megteremtése, stb.)
• A digitalizáció előrehaladásával, adatalapú HR működéssel egyre inkább képes előrejelezni a szervezetet érintő trendeket és folyamatokat
• Aktív tagja a szélesebb HR szakmai és üzleti közösségnek (vezetők, szakértők), amelynek célja a tudásmegosztás, tapasztalatcsere, a HR szakma előremutató formálása
Néhány kiemelt szakmai kihívás is áll előttünk, amit megemlítenék:
A covid előtt számos vállalatnál pozitívumként említették a munkáltatói márka kommunikációban a home office lehetőséget. Ez az előny most megszűnt, hiszen ez új, általános norma lett (adott munkakörök tekintetében). Ez azt is jelenti, hogy más területen kell újabb vonzó, megkülönböztető elemeket találni és kommunikálni a leendő munkavállalók felé.
2021-ben azt is láttuk, hogy a szakmai párbeszéd a munkavállalói jóllét témája körül új szintre emelkedett és a mentális egészségről végre már „nem csak” a kiégés vonatkozásában beszélünk, aminek nagyon örülök, mert hiszek a holisztikus megközelítésben, ha a munkatársi jóllétről van szó. Ez paradigmaváltás és komoly szakmai kihívás, amiben a HR-nek meg kell találnia a saját szerepét.
Emellett kiemelném azt, hogy a munka világában az „új normális” működésben jobban megnyílnak a lehetőségek a szervezetek számára a megváltozott képességű munkavállalók foglalkoztatása számára is, amivel bízom benne, hogy jól tudunk majd élni.
Végül pedig a pandémiás, nagyobb részt home office-ban töltött időszak alatt egyértelműen megnőtt a belső kommunikáció szerepe, amely a HR-esek számára is szakmai fejlődési lehetőséget jelent. A következő lépés ebben a kérdésben az, hogy jól és belső csatornaspecifikusan kell tudnunk ötvözni a munkahelyi- és a virtuális munkavállalói élményt, ami nagyon izgalmas kihívás elé állítja nem csak a HR szakembereket, de a teljes vezetői közösséget.
Kérdésem Miklós Melindához, a Nyitottak Vagyunk ügyvezetőjéhez szól:
Hogyan hat a „diversity and inclusion” tudatos és következetes építése vagy éppen nem építése közép/hosszú távon a vállalati kultúrára és üzleti eredményességre?
- 2023.05.31Jövő Vezetője Díj - nevezés Keressük a Jövő vezetőit, segíts megtalálni őket! A közép- és felsővezetők elismerését célzó ‘Jövő vezetője’ díj idén is kiosztásra kerül. Nevezd a vezetődet!
Részletek
Jegyek
- 2023.06.06Napi, heti pihenőidő és az új visszaélés-bejelentési törvény A workshop második felében azzal foglalkozunk, hogy az Európai Unió Bírósága 2023. márciusában egy magyar ügy kapcsán kimondta, hogy a heti és a napi pihenőidőt elkülönítve kell kiadni. Ez a magyar „általános munkarend” alapulvételével azt jelenti, hogy a szombati és vasárnapi naptári napokra eső heti két pihenőnap előtt kell kiadni a 11 órás napi pihenőidőt, tehát péntek 13.00 óra után munka már nem végezhető.
Részletek
Jegyek
- 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása.
Részletek
Jegyek
Mit tehet az a munkavállaló, aki akár a covid idején, akár a gazdasági válságnak köszönhetően elvesztette munkahelyét és bár igyekszik mindent... Teljes cikk
Brutális módon mennek fel az árak. A munkavállalók jó, ha néhány hónapra való megtakarítással rendelkeznek. Az elmúlt években a juttatások... Teljes cikk
A bérinfláció forgószele idén sok mindent lesöpört a HR asztaláról. A kapkodó, elhamarkodott, sokszor hatástalan, de annál drágább azonnali... Teljes cikk
- Hogyan csábíthatók vissza a kékgalléros munkavállalók külföldről? - válaszol Nagy Mihály, a Dana HR vezetője 1 éve
- Az ukrán háborús helyzetnek milyen hatásai lehetnek a munkaerőpiacra? - aki válaszol, Göltl Viktor, WHC 1 éve
- Aki válaszol: Szigeti Barbara, a Tesco Magyarország HR igazgatója 1 éve
- Vigaszsör, Bravo-juttatás és elfogadó céges kultúra a Borsodi Sörgyárnál 1 éve
- Hogyan tehet egy vállalat a vállalati kultúra fenntartásáért, ebben az új, remote világban? - aki válaszol Tatár-Kiss Klára, a Citibank HR igazgatója 1 éve
- Aki válaszol: Miklós Melinda, a Nyitottak vagyunk ügyvezetője 1 éve
- 13. havi nyugdíj: A NYOSZ szerint mindenkinek ugyanannyi pénzt kellene kapni 2 éve
- Stratégiai HR feladat: összeérjen a minőség és a mennyiség - tévhitek a KPI-okkal kapcsolatban 2 éve
- Minden, amit az adóvisszatérítési nyomtatványról tudni érdemes 2 éve
- Véget értek az őszi írásbeli érettségik 2 éve
- Tréning Kerekasztal Konferencia összefoglaló 2 éve