Narratív interjú a coachingban

Aki manapság követi a coaching, a szupervízió, a pszichológia bizonyos ágainak és a humán erőforrás fejlesztését támogató modellek trendjeit, lépten-nyomon a narratológiába botlik, amelyik egyike azoknak a posztmodern irányzatoknak, amelyek a 70-es, 80-as évek óta fokozatosan teret hódítottak a nyugati világban, és lassan a hazai köztudatba is belopják magukat. Mi az oka a történetmesélésen alapuló folyamatok kitüntetett szerepének a tudományos kutatásban és a segítő gyakorlatban?

A narratív paradigma ezer formája közül most a narratív segítő beszélgetéssel és annak a coachinggal való kapcsolatával foglalkozunk.

A narratív interjú alapvetése

A beszélgetésvezetés narratív módszerének elméleti alapját az képezi, hogy az egyének elbeszéléseken keresztül formálják saját identitásukat, helyesebben identitásállapotukat - hiszen az adott pillanat hangulata, érzései alapjaiban határozzák meg azt, hogy éppen mit érzünk igaznak, jelentéstelinek. Önazonosságunk változásának irányát jelzi, amikor pár év után más hangsúllyal, megváltozott érzelmekkel meséljük el ugyanazt az eseményt. Egy adott pillanatban elmesélt élettörténetünk tehát az eseményekhez való akkori viszonyunktól függ. Az identitásunk emiatt egyrészt változékony és dinamikus, másrészt viszont minden pillanatban kimerevíthető.

Fontos leszögezni azt is, hogy ezek a történetek nem csupán belőlünk fakadnak. Folyamatosan, születésünk pillanatától kezdve hat ránk társadalmunk, családunk s mindazok a csoportok, amelyekhez tartozunk. Épp ezért az egyéni problémák, elakadások a legritkább esetben tekinthetők csupán az egyén belsejében végbemenő, sajátos folyamatnak - minden esetben figyelembe kell venni a környezeti hatásokat, vélekedéseket is.

Narratív interjú a gyakorlatban

A beszélgetés gyógyít, ez köztudott. A narratív interjúsorozat egy-egy traumatikus eseményt jár körül, gondoltat át újra és újra változó nézőpontból mindaddig, amíg az feldolgozott állapotba nem kerül az interjúalany lelkében.

A segítő célja, hogy olyan történeteket, elbeszéléseket hívjon elő a mesélőből, amelyek egyrészt hozzásegítik ahhoz, hogy a probléma jelentőségét kisebbnek lássa, másrészt abban támogatja a mesélőt, hogy saját eszköztárában meglelje azokat a korábban már sikerrel használt megoldási készségeket, megküzdései stratégiáit, amelyekkel a probléma megszüntethető. Amúgy sem maguk a "problémák" jelentik a valós problémát, sokkal inkább az, ahogy ezeket az egyén értelmezi.

Ha egy munkahelyi vezetőt arról kérdezünk, hogy miként vált sikeres vezetővé, feltehetőleg olyan eseményeket fűz össze, amelyekben ő sikeresen oldott meg problémákat és jó irányba mozdította el saját és beosztottai tevékenységét. Az az ember azonban, aki magát sikertelennek érzi, valószínűleg az ilyen sikeres eseményeket "elfelejti", és azokra a mozzanatokra koncentrál, amelyekben kudarcot vallott - ezekből állítja össze sikertelensége történetét. A problémát tehát nem egy bizonyos kudarcos eseményben látja, hanem azt képzeli esetleg, hogy az ő egész életét a sikertelenség uralja.

A segítő beszélgetés ilyen esetekben állhat a kudarcos események elemzéséből, de a narratív gyakorlatban inkább olyan történeteket keresünk, amelyek vitába szállnak a negatív önképpel. Ha sikerül ilyet találni, máris meginoghat a problémás identitáskép. (Természetesen nem az a cél, hogy elbagatellizáljuk a problémát - inkább az, hogy több oldalról megvilágítva megtörjük annak mindent eluralni látszó hatalmát.)

A narratív interjú és a coaching

Amikor a coachcsal szemközt egy kudarctól elkedvetlenedett vezető úgy gubbaszt, mint egy szárnyaszegett madár, és azt latolgatja, hogy tud-e még valaha repülni, a coach általában az önbizalom erősítés felé veszi az irányt. Valahogy így: Szedjük össze, hogy mikor érezte magát életében a legsikeresebbnek? Mikor érezte magát a legboldogabbnak? Miért? Van-e valami közös ezekben az eseményekben vagy periódusokban? Vagy így: Mit szeretnének mások Öntől ellesni?

Ha már rögzült rossz szokásról van szó, a coach "megszakító pontok" beszúrásán is dolgoztathatja ügyfelét, hogy az a legközelebbi alkalommal ne fusson végig újra a megváltoztatni kívánt szokás folyamatán. Megteheti azt is, hogy az adott eseményt, "kudarcot", új színben festeti le az ügyféllel: Egy gondolatnaplóval nézzük meg, hogy valóban igaz-e Önre ez a rossz tulajdonság, amit most általánosít? Találunk-e bizonyítékot arra, hogy ez nem így van?

A narratív paradigma ez utóbbi megközelítéssel rokon - azzal a különbséggel, hogy nem csupán egyes pozitív elemek felvillantására fókuszál, hanem kerek történetek ismételt elmesélésére helyezi a hangsúlyt.

Vegyünk példának egy olyan vezetőt, aki rendszeresen agresszíven viselkedik a beosztottaival. A narratív interjú arra fókuszál, hogy az egyén törölje azt a képzetét, hogy "Én egy hirtelen haragú ember vagyok", hanem gondolja helyette például azt, hogy "Vannak olyan pillanatok, amikor hagyom, hogy az indulat eluralkodjon rajtam". Az első esetben az ember azonosnak gondolja magát a problémájával, és azt gondolja a viselkedéséről, hogy az egy személyiségjegy. A narratív interjú ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy nem egy immanens tulajdonságról, hanem rajtunk kívül álló dologról van szó.
A segítő ilyen kérdéseket tesz fel:
- Tud-e olyan esetet mondani, amikor majdnem odacsapta a tányért a földhöz, mégis sikerült magán uralkodnia?
- Volt-e valaha/gyerekkorában ...ilyen helyzet?
- Mi volt abban más?
- Mesélje el, mit csinált akkor?
- Ha még soha nem viselkedett higgadt módon a beosztottaival, mással viselkedett-e így?

Ha az ügyfél ezeket a kérdéseket részletesen kifejti, akkor a segítő ezt a most előbányászott, pozitív viselkedését erősíti a következő kérdésekkel:
- Mennyire lepi meg most Önt az, hogy így viselkedett?
- Legközelebb hasonló helyzetben hogy fog viselkedni?

A terápiás gyakorlat azt mutatja, hogy a dolog akkor is működik, ha az ügyfél semmi hasonlóra nem tud visszaemlékezni. Amikor például egy depressziótól szenvedő férfi még soha nem tudta legyőzni a depresszív érzését, arra azonban emlékezett, hogy a legyőzésére irányuló vágya megvolt. Ilyenkor meg lehet kérdezni: "Ha az a vágy győzött volna, mi történt volna?"
Ha az illető nem tud az ellenkező előjelű viselkedésre példát hozni, megkérdezhetjük ezt is: "Van-e olyan családtagja, aki valaha másmilyennek /bátornak/konfliktuskezelőnek / jókedvűnek látta Önt?"

A narratív segítő beszélgetésben és a coachingban közös, hogy a megoldás az ügyféltől származik. A beszélgetés vezetője kíváncsi, jól irányzott kérdéseivel mindössze hozzásegíti őt ahhoz, hogy megtalálja a számára legkézenfekvőbb megküzdési stratégiát. A lényeg, hogy a kérdések történeteket hívnak elő, új lehetőségekre vonatkoznak, új értelmezési keretek felé terelik a beszélgetést. Így lehet a módszer felszabadító, megerősítő hatású az ügyfél számára.

Fehér Boróka PhD., szociális munkás
Balla Edit, business coach
Nőifőnök.hu