Ravasz az agy

Első pillanatban ellenszenves az új kolléga

Talán elkezdjük kutatni, ugyanolyan szúrósan néz-e, mint anno apánk, ha rossz jegyet hoztunk? Észrevesszük, hogy valójában irigykedünk, mert olyan könnyedén teremt jó légkört, ami nekünk nem megy, mert nincs rajta egy deka felesleg sem, miközben reggel alig tudtuk begombolni a nadrágunkat? Dehogy is! A figyelmünk beszűkül azokra a tulajdonságaira, szavaira, mozdulataira, ami igazolja, kiállhatatlan egy alak.

Megrendeltünk egy olyan autót, ami jóval többe kerül, mint amit eredetileg terveztünk

Talán átgondoljuk, hogy gyakorta fordul-e elő velünk, hogy nem tudunk ellenállni a csábításnak? Hogy számos felesleges ruhát, elektronikai kütyüt, méregdrága irodabútort vettünk meg ugyanígy? Egy csudát! Azonnal érveket keresünk, hogy a lóerők jól jönnek a veszélyhelyzetekben, a karosszéria sokkal biztonságosabban véd, és mégis másképp néznek ránk az ügyfelek. Ráadásul ennyi munka után igazán megérdemelünk egy kis jót.

Mást választottak vezetőnek, amikor belső pályázóként mi is jelentkeztünk

Talán végiggondoljuk, miben lehet jobb a másik, mint mi? Mit érdemes fejlesztenünk magunkban? Még mit nem! Azonnal megállapítjuk, hogy a nyertes remekül eladja magát. Különben sem akartuk igazán ezt a pozíciót, mert nekünk sokkal fontosabb a családunk, mint a karrierünk. Meg egyébként is kérdéses, akarunk-e ennél a cégnél dolgozni, ahol nem becsülik meg az embert.

Átszervezés indul a munkahelyünkön

Talán felismerjük, hogy félünk, könnyebben ellenőrizhetnek és számon kérhetik a hiányosságainkat? Jó lehetőséget látunk benne, hogy tegyünk a felesleges meetingek, "tűzoltás" vagy a túlórázás ellen? Na, csak az kéne! Inkább megállapítjuk, teljesen elhibázottak a célok. Ilyen körülmények között nem is lehet normálisan dolgozni. Sokkal jobb volt ez a cég egy pár évvel ezelőtt. És különben sem lenne semmi probléma, ha ilyen átalakítgatással nem csinálnának.

Nehéz napunk volt, és feszülten megyünk haza

Talán bejelentjük, hogy undok hangulatban vagyunk, előre elnézést kérve, ha igazságtalanul felcsattannánk? Utánagondolunk, mit és hogyan kellene másképp, eredményesebben csinálnunk a munkahelyünkön? Ne már! Inkább letoljuk a párunkat, amiért még nem mosogatott el, és mellé a gyereket, mert nincs kész a leckéje. És hozzátesszük, felháborító, hogy mindenkinek kérvényt kell itthon benyújtani, hogy megcsinálja a saját dolgát.

És most nézzük meg, mi is történik pontosan!

Egy pillanatra sem szeretjük önmagunkat irigy, felelőtlen, elcsábuló, másoknál kevésbé alkalmas, hibázó, akadályokkal és félelmekkel küszködő, igazságtalan embernek látni. Az önértékelésünk védelme szinte mindennél fontosabb. Ha olyasmit láthatunk meg önmagunkban, ami ezt veszélyezteti, akkor agyunk torzítani kezd. A valóság egy része ködbe borul, és csak azt látjuk, halljuk, gondoljuk, ami segít az értéktudat megőrzésében. Mert ha már nem tudjuk jól érezni magunkat, mégis jobb az a magyarázat, hogy a nehéz természetű kollégáink miatt van bennünk rossz érzés, mint saját magunk miatt.

Miért éri meg mégis, hogy felismerjük a torzítást?

Azért, mert csak átmeneti megkönnyebbülést hoz. A lelkünk mélyén tudjuk, hogy nem akarunk, vagy nem is tudunk éppen tiszta képet látni. Ez a tudás pedig rontja az önértékelést, és még erősebb torzításra ösztönöz.

Azért, mert minden fejlődés azzal jár, hogy megvizsgáljuk, mi van most bennünk és körülöttünk, jó-e nekünk, ami van. Tudnunk kell, min akarunk változtatni, mi a mostani és jövőbeli célunk, mivel lennénk elégedettek, mert így a leginkább esélyes a megoldástalálás.
És azért, mert a gyenge pontok vállalása és a változtatási törekvés sokkal magabiztosabbá és nyugodtabbá tesz, mint amit bármilyen öntudatlan ravaszsággal el tud érni az agyunk.

Marik Ágnes
pszichiáter, coach
selfmapping.com