Sok vállalat nem tudja kezelni a tehetséghiányt
A hazai HR-szakemberek közel nyolcvan százaléka szerint, a tehetségek vonzása és megtartása a legégetőbb kihívás, amellyel vállalatuknak szembe kell néznie az elkövetkező időszakban. Az első számú vezetők kétharmada is osztja ezt a véleményt - derül ki a Hewitt Legjobb Munkahely Felméréséből, amely arra is rávilágított, hogy sok cégnél nem tudják, hogyan kezeljék a tehetséghiányt.
A kutatás szerint tízből kilenc vállalat egyetemekkel, főiskolákkal működik együtt, hogy a tehetségeket legyen honnan toboroznia, míg minden harmadik cégnél gondolkoznak a külföldről való verbuváláson. A felmérésből kiderült: sok esetben homály fedi, milyen a vállalat mint munkáltató külső megítélése, s hogy az ott dolgozók mennyire tartják vonzó munkahelynek, illetve hogyan értékelik a munkaerő-piaci versenytársakéval összehasonlítva a cég imázsát.
A legjobb munkahelyek különös figyelmet fordítanak a vállalat munkáltatói hírnevének mérésére és nyomon követésére, hiszen egyértelműen látják, hogy ez meghatározó a tehetségek vonzása terén. Tízből nyolcan például egységesen összeállított és kommunikált toborzási arculattal jelennek meg, s minden második szervezet folyamatos kommunikációs kampánnyal biztosítja a médiában a vállalat munkáltatói minőségének hangsúlyozását.
A tudatos cselekvés látszik is az eredményeken, a legjobb munkahelyeknél jóval nagyobb a spontán/önkéntes jelentkezők aránya; ők nem egy meghirdetett állásra jelentkeznek, hanem interneten vagy állásbörzén nyújtják be önéletrajzukat, abban a reményben, hogy lesz üresedés. Tízből kilenc még arra is ügyel, hogy a spontán jelentkezőket tájékoztassa, míg az átlagos vállalatok csupán kétharmadára jellemző ez a hozzáállás.
A tudatosan kommunikált munkáltatói arculat fontossága a dolgozói véleményekben is tükröződik. A legjobbak alkalmazottainak például közel négyötöde egyértelműen jobbnak tartja vállalatát más munkahelyeknél, míg az átlagos cégeknél csupán minden második dolgozó vélekedik hasonlóképpen.
Világgazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek